Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!

Halasi Kaleidoszkóp

Műsorvezetők: Bajnai Diána, Beke László, Bíró Emőke, Bödecs Pál, Boross Helga, Brinkus Helga, Csányi Ágnes, Csernus Rita, Édesné Pál Edina, Fülöp Sára, Horváthné Lovászi Márta, Mészáros Erika, Mongyi Gergely, Nagy Andrea, Németh Andrea, Palásti Károly, Pősz Attila, Szabó Ábel , Szabó-Kocsis János, Szőri Attila, Tóth István, Tóth Tamás, Vigh Dalma, Vigh Dalma,

Színes, kedves, hasznos információk városunkból.

Hanganyagok

Nyári Napközi - Nagyné Lehoczki Zsuzsannával, a Központi Református Általános Iskola Igazgatónőjével beszélgetett Csányi Ágnes

Csányi Ágnes 2016. június 23. csütörtök Meghallgatva: 712 alkalommal

Varró József - kiváló lovasunk mesél a több, mint negyven éves versenyzői és edzői pályafutásáról

Fülöp Sára 2016. június 22. szerda Meghallgatva: 983 alkalommal

Június 21-e a Zene ünnepe - Ebből az alkalomból Hardy - Horváth Mária énekművész, magánének tanárral beszélget Pősz Attila

Pősz Attila 2016. június 21. kedd Meghallgatva: 833 alkalommal

Szent Iván - napi vigadalom a Sóstón - Vadkerti Mónikával, a rendezvény szervezőjével beszélgettünk

Csányi Ágnes 2016. június 20. hétfő Meghallgatva: 646 alkalommal

Életünk egyik legnagyobb mérföldkövéről, az érettségiről - Rapavi Róberttel beszélgettünk

Csányi Ágnes 2016. június 17. péntek Meghallgatva: 908 alkalommal

Aranymise lesz vasárnap a katolikus templomban - Finta József érseki helynök beszél a szertartásról

Csányi Ágnes 2016. június 16. csütörtök Meghallgatva: 817 alkalommal

Folytatjuk a beszélgetést Trencsányi Katalinnal, életmódváltásáról - II. rész

Brinkus Helga 2016. június 15. szerda Meghallgatva: 966 alkalommal

A Csetényi Parkban élő bivalyokról beszél Fehér Péter, a bivalyok eredeti tulajdonosa

Csányi Ágnes 2016. június 15. szerda Meghallgatva: 713 alkalommal

A Sóstó Beach Szabadidő Park terveiről, programjairól az egyik üzemeltető, Greguss Viktor beszél

Csányi Ágnes 2016. június 14. kedd Meghallgatva: 1663 alkalommal

Folytatjuk a beszélgetést Trencsányi Katalinnal, életmódváltásáról

Brinkus Helga 2016. június 14. kedd Meghallgatva: 730 alkalommal

Trencsányi Katalinnal beszélgettünk az életmódváltásáról, fogyásának történetéről

Brinkus Helga 2016. június 13. hétfő Meghallgatva: 677 alkalommal

A nemzetközi gyorstollas versenyen elért eredményekről számolnak be a halasi Szitakötők: Igás Andor vezető és a versenyzők közül Bartos Bíborka, Rácz-Fodor Vivien és Ujvári Dóra

Csányi Ágnes 2016. június 13. hétfő Meghallgatva: 1045 alkalommal

Június 10. az Ügyészség Napja - Dr. Téglás Péter városi főügyésszel beszélgettünk

Pősz Attila 2016. június 10. péntek Meghallgatva: 772 alkalommal

Temesváry Gyula sporthorgász mesél a Horgászveterán Világbajnokságon, Pardubicében egyéniben elért 7. helyezésről, valamint a csapatban megszerzett 3. helyről

Csányi Ágnes 2016. június 09. csütörtök Meghallgatva: 832 alkalommal

Orbán-napi Borünnep - Hajóson jártunk

Fülöp Sára 2016. június 08. szerda Meghallgatva: 1376 alkalommal

Pro Urbe-díjat kapott a Kiskunhalasi Városi Fúvószenekar Egyesület - a zenekar vezetőjével, dr. Kovács Tamással és két tagjával ifj. Czakó Gyulával és Fődi Annával beszélgettünk

Csányi Ágnes 2016. június 07. kedd Meghallgatva: 938 alkalommal

Hazafelé magazinunkban Csapi Antallal, a Kiskunhalasi Birkózó Klub vezetőjével a legújabb sikerekről beszélgetett Brinkus Helga

Brinkus Helga 2016. június 07. kedd Meghallgatva: 688 alkalommal

A pedagógusnap alkalmából tanárokkal beszélgetett Pősz Attila

Pősz Attila 2016. június 06. hétfő Meghallgatva: 735 alkalommal

A tavaszi Krausz túra élményeiről és a jövőbeli tervekről - Kiss Tamás madarásszal beszélgettünk

Csányi Ágnes 2016. június 03. péntek Meghallgatva: 776 alkalommal

Nyárindító Főtérparty Kiskunhalason - Rajcsány Bettivel, a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft. programszervezőjével beszélgettünk

Csányi Ágnes 2016. június 02. csütörtök Meghallgatva: 2404 alkalommal

Művészeti hetek programsorozat a Sziládyban

Csányi Ágnes 2016. június 01. szerda Meghallgatva: 1023 alkalommal

Király Gábor, a Halasi Bringabarát Klub vezetője beszél a megalakulásról, a Triplex túráról és az idei várható programokról

Csányi Ágnes 2016. május 31. kedd Meghallgatva: 976 alkalommal

Gyermekszáj – A gyermeknap alkalmából diákokkal beszélgetett Pősz Attila

Vigh Dalma 2016. május 30. hétfő Meghallgatva: 660 alkalommal

Május 27-e a Régészet Napja - Kocsisné Varga Zsuzsannával, a Thorma János Múzeum régészével beszélgettünk

Pősz Attila 2016. május 27. péntek Meghallgatva: 631 alkalommal

IV. Családi- és Gyermeknap a Sóstón - Kárpi Ferenccel, a Konok Kunok Motoros Klub alelnökével beszélgettünk

Beke László 2016. május 26. csütörtök Meghallgatva: 814 alkalommal

A Hazajárók szervezte Ipoly-völgy menti teljesítménytúráról mesél Bíró Emőke

Csányi Ágnes 2016. május 25. szerda Meghallgatva: 1364 alkalommal

Szilády Streetball Gála – A Kiskunhalasi Szilády Áron Gimnáziumban tartandó Kihívás Napja alkalmával egybekötött városi rendezvényről az elmúlt évek szervezője, Gillich Ferenc és az idei főszervező, Péter Attilla nyilatkozott

Csányi Ágnes 2016. május 24. kedd Meghallgatva: 1111 alkalommal

A Zöld-híd Halasi Környezetvédők Egyesülete nyerte meg a MOL Zöldövezet program díját – Mongyi Mariannal és Palásti Károllyal beszélgettünk

Csányi Ágnes 2016. május 23. hétfő Meghallgatva: 887 alkalommal

Telegdi István református lelkipásztornak készülő székely fiatal emberrel beszélgetünk. István húga, Eszter egy szép magyar népdalt énekel el.

Fülöp Sára 2016. május 20. péntek Meghallgatva: 766 alkalommal

Országos 7. helyen végzett az idei diákolimpián a Szilády Áron Gimnázium 7-8. osztályos lány labdarúgó csapata

Csányi Ágnes 2016. május 19. csütörtök Meghallgatva: 1525 alkalommal

Győrfi Alennel, városunk profi gyorsasági motorversenyzőjével beszélgettünk az idei felkészüléséről és a most induló versenyszezonról

Csányi Ágnes 2016. május 18. szerda Meghallgatva: 719 alkalommal

A Madarak és Fák Napja alkalmából beszélgettünk Kiss Tamás madarásszal

Fülöp Sára 2016. május 17. kedd Meghallgatva: 774 alkalommal

Csillagászat Napja - Balogh István és ifj. Balogh István csillagászokkal beszélgettünk

Pősz Attila 2016. május 13. péntek Meghallgatva: 868 alkalommal

Dányi-Nagy Márió református ifjúsági lelkésszel beszélgetünk a pünkösd történetéről, eredetéről és jelentéséről

Csányi Ágnes 2016. május 12. csütörtök Meghallgatva: 1156 alkalommal

Pro Urbe - Kiskunhalas városáért díjazott Péter Imréné Franciskovics Annával beszélgettünk

Csányi Ágnes 2016. május 11. szerda Meghallgatva: 1121 alkalommal

Cserediákok Kronachból

Pősz Attila 2016. május 10. kedd Meghallgatva: 799 alkalommal

A Halas Fitness Egyesület életéről, sikereiről és programjairól mesél Angeli Ágota edző

Csányi Ágnes 2016. május 09. hétfő Meghallgatva: 1369 alkalommal

A VII. Robotprogramozó Országos Csapatversenyen 3. helyezést ért el a Szilády kis csapata, Németh István tanár úr segítségével

Csányi Ágnes 2016. május 06. péntek Meghallgatva: 1063 alkalommal

A május 6-8-ig tartó 10. Halasi Borudvar program és rendezvénysorozatról mesél Gyenizse Krisztina, a Borfutár Kft munkatársa

Csányi Ágnes 2016. május 05. csütörtök Meghallgatva: 919 alkalommal

A május 5-8-ig tartó Város Napja rendezvénysorozatról mesél Halla Zoltán, a Halas Média és Kultúra Nonprofit Kft programszervezője

Csányi Ágnes 2016. május 04. szerda Meghallgatva: 872 alkalommal

A Tűzoltók Napja - Babud Jenő tűzoltó ezredessel beszélgettünk

Pősz Attila 2016. május 03. kedd Meghallgatva: 773 alkalommal

Mándity Lászlóval, a Kiskun Táncegyüttes vezetőjével beszélgettünk

Csányi Ágnes 2016. május 02. hétfő Meghallgatva: 810 alkalommal

Bibós-Sziládys tanulmányi kirándulás az ELTE biofizikai laboratóriumában

Csányi Ágnes 2016. április 29. péntek Meghallgatva: 821 alkalommal

Mancs a Kézben Kutyamentő Alapítvány - Bíró Brigittával, az alapítvány vezetőjével beszélgettünk

Csányi Ágnes 2016. április 28. csütörtök Meghallgatva: 1060 alkalommal

Gyermekkönyvek Nemzetközi Napja - Boros Csilla Andrea gyermekkönyv íróval beszélgettünk

Fülöp Sára 2016. április 27. szerda Meghallgatva: 1189 alkalommal

Jeremiás Donát serdülő magyar bajnok sík- és gátfutóval beszélgettünk az idei versenykészületekről

Csányi Ágnes 2016. április 26. kedd Meghallgatva: 973 alkalommal

Rózsahegyi Róbert versenyigazgatóval beszélgettünk az április 28-án kezdődő Országos Minősítő Díjugrató Versenyről

Csányi Ágnes 2016. április 25. hétfő Meghallgatva: 718 alkalommal

Testvérvárosok Világnapja - beszélgetés Juhász Gábor külkapcsolati referenssel

Pősz Attila 2016. április 22. péntek Meghallgatva: 711 alkalommal

Megyei református hittanversenyen második helyezést értek el a halasi diákok - Darányi Éva hitoktatóval beszélgettünk

Csányi Ágnes 2016. április 21. csütörtök Meghallgatva: 822 alkalommal

2016-ban 10 éves múltra tekint vissza az Aprók Tánca program - Szőnyiné Vas Líviával beszélgettünk

Pősz Attila 2016. április 20. szerda Meghallgatva: 1038 alkalommal

Kiskunhalas és környéke alkotói FIGYELEM! Pályázatot hirdet a József Attila Irodalmi Kör.

Csányi Ágnes 2016. április 19. kedd Meghallgatva: 1203 alkalommal

Műemlékvédelmi Világnap - beszélgetés Szakál Auréllal és Végső Istvánnal

Pősz Attila 2016. április 18. hétfő Meghallgatva: 949 alkalommal

A Hang Világnapja - Beszélgetés Czagányné Pásztor Anikóval

Pősz Attila 2016. április 15. péntek Meghallgatva: 729 alkalommal

Erhardt Györgyi, a Martonosi Pál Városi Könyvtár igazgatója beszélt munkájukról a Könyvtárosok Világnapja alkalmából

Pősz Attila 2016. április 14. csütörtök Meghallgatva: 792 alkalommal

A Duna TV Hazajárók sorozatának halasi közönségtalálkozójáról, illetve a Zöld Közösségért Természetbarát Egyesület következő programjairól mesél Fodor Imre, az egyesület aktivistája

Csányi Ágnes 2016. április 13. szerda Meghallgatva: 672 alkalommal

A dzsungel könyve musical a Kaméleon Társulat előadásában - Czagányné Pásztor Anikóval beszélgettünk a darabról

Pősz Attila 2016. április 12. kedd Meghallgatva: 891 alkalommal

Egy pápai látogatás különleges története, imameghallgatásokkal - Kuris László önkormányzati képviselő beszámolója

Csányi Ágnes 2016. április 11. hétfő Meghallgatva: 746 alkalommal

A Roma Világnap és a Roma Kultúra Napja kapcsán beszélgettünk Szűcs Csaba alpolgármesterrel a kiskunhalasi cigányság helyzetéről

Pősz Attila 2016. április 08. péntek Meghallgatva: 681 alkalommal

A Medve szabadtéri Matematika versenyt népszerűsíti az országos továbbjutó Bíró Emőke tanárnő és a résztvevő sziládys diákok, Klem Zsolt, Somoskövi Ákos és Bora Tamás

Csányi Ágnes 2016. április 07. csütörtök Meghallgatva: 822 alkalommal

Új közös kezdeményezés Kiskunhalason - Költészetnapi VERS-Vonatról mesél Csorvási Zoltán, a Lyra Együttes oszlopos tagja

Csányi Ágnes 2016. április 06. szerda Meghallgatva: 671 alkalommal

Országos kisfilm pályázatot nyertek sziládys diákok a "Visszaszámlálás" című kisfilmjükkel

Csányi Ágnes 2016. április 05. kedd Meghallgatva: 1172 alkalommal

VI. Sóstó Gulyásfesztivál - Herczeg Nórával, a Sóstó Csárda ügyvezetőjével beszélgettünk

Csányi Ágnes 2016. április 04. hétfő Meghallgatva: 794 alkalommal

Kovács Mihály, a Szent József Pedagógus Kórus vezetője mesél a kar működéséről

Csányi Ágnes 2016. április 01. péntek Meghallgatva: 1260 alkalommal

A Szilády Áron Gimnáziumban április 4-8 között zajló tripla témahétről mesél Varga Judit igazgatónő és Rozonics Péter informatika tanár

Csányi Ágnes 2016. március 31. csütörtök Meghallgatva: 698 alkalommal

A kiskunhalasi Pásztortűz Egyesület működéséről beszélgettünk Végső Istvánnal, az egyesület elnökével

Pősz Attila 2016. március 30. szerda Meghallgatva: 898 alkalommal

Drogprevenció az egészségnapon - Kurdics Mihály, nyugalmazott rendőr alezredes tartott előadást a Sziládyban

Pősz Attila 2016. március 29. kedd Meghallgatva: 860 alkalommal

Olasz húsvéti szokások - Kis-Baranyi Erika beszélget Csányi Ágnessel

Csányi Ágnes 2016. március 28. hétfő Meghallgatva: 965 alkalommal

Mit jelent egy keresztény ember számára a húsvéti ünnepkör? - beszélgetés Beke Lászlóval

Csányi Ágnes 2016. március 25. péntek Meghallgatva: 739 alkalommal

Húsvéti szokások Erdélyben - Bíró Emőkével beszélget Csányi Ágnes

Csányi Ágnes 2016. március 24. csütörtök Meghallgatva: 1049 alkalommal

A magyarkanizsai és kiskunhalasi húsvéti szokásokról mesél nekünk Beszédes Nagy Anikó

Csányi Ágnes 2016. március 23. szerda Meghallgatva: 794 alkalommal

Robotka István: Kiterítve - Könyvbemutató a Martonosi Pál Városi Könyvtárban

Csányi Ágnes 2016. március 22. kedd Meghallgatva: 742 alkalommal

ifj. Pősz Attila orvostanhallgató - A nyugodt alvás titkai

Pősz Attila 2016. március 21. hétfő Meghallgatva: 709 alkalommal

Havas Henrik - mit üzen a tanár úr? és KEF márciusi workshop beszámoló

Csányi Ágnes 2016. március 18. péntek Meghallgatva: 928 alkalommal

Bujdosó Rita gyógypedagógus - A boldogságról

Pősz Attila 2016. március 18. péntek Meghallgatva: 920 alkalommal

Krámli Kinga énekesnő - Népzenétől a világzenéig

Pősz Attila 2016. március 16. szerda Meghallgatva: 964 alkalommal

Március 15-ei interaktív megemlékezés a Sziládyban - Harnóczi Hajnalka és Kelemenné Márkus Ágnes szervezésében

Csányi Ágnes 2016. március 15. kedd Meghallgatva: 815 alkalommal

Bús József és Fodor Imre - VIII. Magyarok Vására

Csányi Ágnes 2016. március 14. hétfő Meghallgatva: 720 alkalommal

Dr. Váczi Lajos a kiskunhalasi cserkészcsapatról mesél

Csányi Ágnes 2016. március 11. péntek Meghallgatva: 915 alkalommal

Lajkó Róbert - 49. Bibó Kupa

Csányi Ágnes 2016. március 10. csütörtök Meghallgatva: 1355 alkalommal

Március 9-e a DJ-k Világnapja

Pősz Attila 2016. március 09. szerda Meghallgatva: 900 alkalommal

Hiányzó diákok - emléktábla avatás

Csányi Ágnes 2016. március 08. kedd Meghallgatva: 845 alkalommal

Dr. Varga Gyula, Mongyi Gergely, Christ Barbara - Nőnap

Csányi Ágnes 2016. március 07. hétfő Meghallgatva: 1208 alkalommal

Bársony Bálint, A lovasíjász című film egyik zeneszerzője

Csányi Ágnes 2016. március 04. péntek Meghallgatva: 842 alkalommal

Sport az esélyért - Focizni jó! - Beszélgetés Molnárné Gép Anikóval

Csányi Ágnes 2016. március 03. csütörtök Meghallgatva: 911 alkalommal

Farkas Attila - a kulcsmásolók világáról

Pősz Attila 2016. március 02. szerda Meghallgatva: 735 alkalommal

Kisné Légrády Tünde és Mester Sándor - Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat

Csányi Ágnes 2016. március 01. kedd Meghallgatva: 913 alkalommal

Varga Judit és Kisné Légrády Tünde - Kiskunhalasi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum

Csányi Ágnes 2016. február 29. hétfő Meghallgatva: 902 alkalommal

Kiss Tamás - Tavasz kezdeti madaraink

Csányi Ágnes 2016. február 26. péntek Meghallgatva: 835 alkalommal

Kisföldi Melinda - Romantika témahét a Sziládyban

Csányi Ágnes 2016. február 25. csütörtök Meghallgatva: 1223 alkalommal

Faddiné Erzsike - Kiskunhalasi Városi Vegyes Kar

Csányi Ágnes 2016. február 24. szerda Meghallgatva: 810 alkalommal

Gieszinger Péter - A Petőfi Népe hét embere

Csányi Ágnes 2016. február 23. kedd Meghallgatva: 2605 alkalommal

Csapi Antal - Birkózó klub

Csányi Ágnes 2016. február 22. hétfő Meghallgatva: 753 alkalommal

Rácz-Fodor Katalin - Magyar Posta bélyegtervek

Csányi Ágnes 2016. február 19. péntek Meghallgatva: 898 alkalommal

Csanádi Lajos - Halas és Környéke gazdakör

Csányi Ágnes 2016. február 18. csütörtök Meghallgatva: 848 alkalommal

Bíró Emőke - Zrínyi Ilona Matematikaverseny

Csányi Ágnes 2016. február 17. szerda Meghallgatva: 1332 alkalommal

Beke Betti és Beke László - A házasság hete

Csányi Ágnes 2016. február 16. kedd Meghallgatva: 797 alkalommal

Greguss Mariann - Kiskunhalasi Filmszínház

Csányi Ágnes 2016. február 15. hétfő Meghallgatva: 780 alkalommal

Szabó Ferenc - Felvételi tájékoztató 2016

Csányi Ágnes 2016. február 12. péntek Meghallgatva: 724 alkalommal

Valentin napról, ajándék és virágboltok tapasztalatai, és Bakk Bálintot hallhatjuk

Pősz Attila 2016. február 11. csütörtök Meghallgatva: 735 alkalommal

Lázár Erika - Szilády emlékverseny

Csányi Ágnes 2016. február 10. szerda Meghallgatva: 786 alkalommal