Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!

Kásler Miklós szerint az oktatás sincs olyan rossz állapotban, mint amilyen szintű és súlyú kritikákat kap

Írta: Szabó-Kocsis János

Az emberi erőforrások minisztere szerint az egészségügy és az oktatás távolról sincs olyan rossz állapotban, mint amilyen szintű és súlyú kritikákat kapnak. Kásler Miklós úgy látja, „más országokban is a bírálatok kereszttüzében áll az egészségügy és az oktatás, nincs olyan hely a világon, ahol zavartalanul működnének ezek a területek”.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere már egyeztetett a minisztérium szakmai vezetőivel az új Nemzeti alaptantervről, elolvasta a preambulumot, amit teljesen megfelelő szellemiségűnek talált, „a tanterv egészének ezt kell majd képviselnie” - írja a hvg.hu Kásler Miklós a Figyelőnek adott interjújából. Szerinte mindenképp meg kell gyorsítani a folyamatot, ezért a legrövidebb időn beül leül tárgyalni a NAT alkotói gárdájával. A cél az, hogy a 2019/20-as tanév már az új alaptanterv alapján induljon el - tette hozzá.

A kötelező olvasmányokról ezt mondta: „az értékeinket, a keresztény kultúránkat, a hagyományainkat azon a szinten kell megfogalmazni, amit a tanulók különböző korosztályai képesek befogadni”.

A kilencosztályos általános iskola bevezetéséről pedig úgy fogalmazott, hogy komoly szakmai viták zajlanak az ügyben, de egyelőre nincs döntés.

Szerinte az egészségügy és az oktatás távolról sincs olyan rossz állapotban, mint amilyen szintű és súlyú kritikákat kapnak. Kásler Miklós úgy látja, „más országokban is a bírálatok kereszttüzében áll az egészségügy és az oktatás, nincs olyan hely a világon, ahol zavartalanul működnének ezek a területek”.

Forrás: http://eduline.hu/kozoktatas/2018/6/14/Kasler_az_oktatasrol_PEIZ7Y



Bárhol, bármikor...

Sokat utazol? Nincs a közeledben egy rádió? Nem vagy a vételi körzeten belül? Sebaj! Töltsd le okostelefonodra az ingyenes Tunein alkalmazást és máris hallgathatod rádiónk adását élőben bárhol, bármikor!

Töltsd le telefonodra még ma! Töltsd le még ma a telefonodra!