Valószínűleg veled is előfordult már, hogy élénken emlékeztél egy történésre, de minden más bizonyíték ellened szólt. A jelenség oka az agy működésében keresendő – mutat rá könyvében Kathryn Schulz.
Az Urbanlegends.hu törzsolvasói talán emlékeznek még arra a pár évvel ezelőtti bejegyzésemre, amelyben arra jutottam, hogy az évek során sokat mesélt első emlékem kedvenc csapatomról valószínűleg téves.
Most, Kathryn Schulz Tévedhetsz című könyvének olvasása közben egy kísértetiesen hasonló történetre bukkantam, amiből később egy korszakalkotó tanulmány született. A történet főhőse egy Ulrich Neisser nevű, 13 éves fiú, aki 1941. december 7-én rádióhallgatás közben értesült a Pearl Harbor elleni támadásról. Neisser élénken emlékezett a bejelentés körülményeire: ahogy a rádióban megszakították egy baseballmeccs közvetítését, hogy hírt adjanak a megdöbbentő csapásról. Neisser 40 évig hordozta magával ezt az emléket, mígnem egyszer csak rájött: decemberben nincsenek is profi baseballmeccsek.
Téves emlékéből kiindulva Neisser – már pszichológiaprofesszorként – 1989-ben kiadott egy tanulmányt, amely meggyőző csapást mért az addig vakuemlékezetnek hívott felidézésekre. Egészen addig ugyanis az volt az uralkodó nézet, hogy az ember pontosabban és élénkebben emlékezik vissza a traumatikus eseményekre, mint normál emlékeire. Neisser kutatásainak alapjául a Challenger űrsikló katasztrófája szolgált: a pszichológus előbb a tragédia másnapján, majd három évvel később is lejegyezte hallgatói emlékeit a robbanásról.
Az eredmény mindenkit megdöbbentett: a három évvel későbbi beszámolóknak ugyanis kevesebb, mint 7 százaléka egyezett meg az első beszámolókkal, 50 százaléka az állítások kétharmadát illetően tévedett, 25 százaléka pedig minden fontosabb részletet rosszul adott meg. Vagyis kiderült: még ha erőteljesebben is emlékezünk vissza a traumatikus élményekre, ezek az emlékeink nem feltétlenül pontosabbak mindennapi élményeinknél. De Neiseren kívül meglepődtek a kísérleti alanyok is; az egyik például így válaszolt, amikor a pszichológus szembesítette korábbi beszámolójával: „Tudom, hogy ez az én írásom, de lehetetlen, hogy én írtam volna.”
Mi áll a jelenség mögött?
Mint már korábbi, emlékezettel kapcsolatos cikkeimben rámutattam, agyunk a közhiedelemmel ellentétben nem úgy működik, mint egy fényképezőgép. Könyvében Kathryn Schulz arra is rámutat: emlékeinkkel kapcsolatos szilárd meggyőződéseink egy élénk belső kép létezésén alapulnak, de semmi nem garantálja, hogy ez a kép a történtek valós állapotát adja vissza.
Napjaink memóriakutatói szerint az emlékezet több folyamatból áll össze. A felidézéssel kapcsolatos feladatokat nem egyetlen agyi struktúra látja el, hanem számos különböző, amelyek az arcfelismeréstől az érzelmi feldolgozásig többféle dologért felelősek. És ami még ennél is meghatározóbb: az emlékeket nem az agy egy meghatározott része tárolja, hanem azokat különböző struktúrák teszik össze minden egyes felidézéskor. Vagyis minden alkalommal újonnan építjük fel őket.
A tragédiákkal kapcsolatos emlékeinkről valószínűleg inkább azért érezzük úgy, hogy beleégtek az agyunkba, mert elfelejtésük pszichológiailag vagy kulturálisan elfogadhatatlan – idézi Kathryn Schulz a 9/11 Emlékezetkonzorcium egyik tagját, William Hirst idegtudóst.
Ennyivel többet tudunk tehát ma már agyunk működéséről, de ez sem jelenti azt, hogy mindennel tisztában lennénk emlékeink tárolásával és felidézésével kapcsolatban. Problémát okoz például az, hogy – mivel továbbra sem érezzük emlékeink különböző területekről való összegereblyézésének folyamatát – nem érezzük azokat a pontokat sem, ahol a tévedések beszivároghatnak – mutat rá Schulz.
Forrás: http://www.urbanlegends.hu/2018/04/biztos-vagy-benne-hogy-jol-emlekszel-siman-lehet-hogy-tevedsz/
