4:30 – Hajnali virrasztó irodalom: Denis Diderot - Az apáca
5:30 – Serkenj fel! :Szabóné Kovács Teodóra - Református
6:00 -Tájékoztató rovatunk és Halasi Kaleidoszkóp: Lauer Zsolttal beszélgetünk a Halas Concert Band életéről, az újévi koncertről. A baptista imaház adott helyszínt a 2019-es első zenei csemegének, a 32 fős zenekar és vendégei Újévi koncertjének. Immár 6. éve művészeti vezetője és karmestere Lauer Zsolt a fúvós zenekarnak, amely akkori 12 fős létszámát szinte megháromszorozta mára. A szeretet és a jó közösség a legfontosabb összekötő és vonzóerő, mondja Zsolt, amely segít, hogy egyre több fiatal is csatlakozzon a csapathoz. Olyannyira, hogy mára már utánpótlás fúvós kis zenekar is létrejöhetett. 2018-ban 18 nagy fellépése volt a Halas Concert Bandnak, többek között jártak fesztiválokon Kronachban, Szabadkán és Szegeden is a helybeli fellépések mellett. Tartsanak velünk, s tekintsünk be együtt a csapat életébe! (kép forrása: halasmedia.hu) (az előző napi adás ismétlése)
6:54 – A Nap igéje
7:00 – Reggeli Ébresztő magazin- Mongying show
10:00- Jóllét: Testmozgás, mozgásidő, egészség-hidegben, teremben, télen-beszélgetés Igás Andor testnevelő tanárral. A mai gimnazisták mozgásának állapotáról, motivációjáról, képességeikről beszélgettünk Igás Andorral a Szilády gimnázium testnevelő tanárával. Amikor az iskolából kikerülnek a diákok, nagy kérdés, hogy hogyan élik tovább az életüket. Mozgás, sport, életforma, minták és megszokások. Felnőttként is érdemes az egészséges életmódot folytatni, hetente többször mozogni, még hidegben is megéri a szabad levegőn való mozgást megtartani. Hogy a hidegben mire kell fokozottabban figyelni, az kiderül riportunkból. (ismétlés)
11:00 – A tudomány mai állása: Új korszak kezdődött a Mars-kutatásban. Káprázatos havas kép készült a Marson. Drágaköveket rejtő bolygóra bukkanhattak. Miért gyorsabbak a keleti irányú repülőutak. Különleges leletet találtak Pompeji romjai között. Zongorázó műkezet fejlesztettek ki. Zsebben is elfér a világ legkisebb kivetítője. A háziállatok segíthetnek az allergia elleni védelemben. (ismétlés)
12:00 – Retro magazin: Sztárportré: Heincz Gábor Biga
13:00- Halasi Kaleidoszkóp:
14:00 – S’örömkonyha: Újévi fogadalmak, a diéta - Rita asszonnyal beszélgetünk az újévi fogadalmakról, többek között a diétáról is. Könnyű és egészséges recepteket hozott, melyek alapanyagai vitamindúsak és a téli időszakban is könnyen beszerezhetőek. Tartsanak velünk!
15:00 – Délutáni Hazafelé magazin
18:00- Önindító: Bata Viola a Pont Karaoke verseny különdíjasa mesél éneklésről, családról. Viola a Szilády végzős tanulója hosszú évek után ismét résztvevője, majd különdíjasa lett a halasi tehetségkutatónak. Szinte gyermekkora óta énekel, a zenéléssel az egész család kapcsolatban van. Épp most gitározni tanul. Viola tapasztalata, hogy a zene terápiás hatással van a lélekre, gyógyít és örömöt ad, vagy épp vigasztal, ha szükség van rá. A karácsonyi családi ünnep szerves része náluk a testvérek szülők együtt muzsikálása! Hallgassuk együtt Violát!(ismétlés)
19:00 - Szép Álmokat: Mikszáth Kálmán - A két koldusdiák
19:15 - Irodalom az éterben: J.K.Rowling - Harry Potter és a főnix rendje
20:30 – Hitvalló: Varga Lajos püspök atya 2. rész
21:00 – Serkenj fel: Szabóné Kovács Teodóra - Református (ismétlés) és Lélekműhely: A Hit fejlődése az egyénben 4. 1. rész
22:00 – Éjjeli virrasztó irodalom: Agatha Christie - Gyilkosság az Orient expresszen