Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!

Ezt a pályaorientációs tesztet október 11-ig minden nyolcadikosnak ki kell töltenie

Írta: Szabó-Kocsis János

A pályaválasztást, továbbtanulást segítő teszt az Oktatási Hivatal honlapján érhető el és minden nyolcadikosnak kötelező kitölteni.

A 87 kérdésből álló teszt szeptember 20. és október 11. között érhető el, elektronikus formában, az Oktatási Hivatal weboldalán. A 45 perces kérdéssor otthon is kitölthető, de a legtöbb intézményben iskolai körülmények között szervezik majd a kitöltést. Arról, hogy az iskolákban pontosan mikor és hogyan kerül sor a tesztkitöltésre, mindenképp érdemes érdeklődni az adott intézménynél.

A kérdőív nem áll bonyolult kérdésekből, és nem lehet rossz vagy jó eredményt szerezni. Az eredmény arról ad visszajelzést, hogy mely továbbtanulási irányok, illetve ágazatok illeszkednek leginkább a tanulók jelenlegi érdeklődéséhez, képességeihez.

A tesztben szereplő mondatok egy-egy érdeklődési sajátosságra, kompetenciára, illetve egy vagy több továbbtanulási irányra (szakképzési ágazatra, illetve gimnáziumra) vonatkoznak – írja az Oktatási Hivatal, hozzátéve, a kitöltés során a tanulónak valamennyi kérdés esetében meg kell adnia, hogy önmagára nézve egyetért vagy nem ért egyet az adott állítással. Lehetősége van azt is jelölni, ha nem tud egyértelműen válaszolni. A program összesíti a válaszokat, és ennek megfelelően ad visszajelzést.

A kérdőívet név nélkül kell kitölteni, a tanulókon kívül pedig csak az a személy láthatja, akivel megosztják.

Bezzeg Hanna

Forrás: https://eduline.hu/kozoktatas/20210923_nyolcadikos_palyaorientacios_teszt



Bárhol, bármikor...

Sokat utazol? Nincs a közeledben egy rádió? Nem vagy a vételi körzeten belül? Sebaj! Töltsd le okostelefonodra az ingyenes Tunein alkalmazást és máris hallgathatod rádiónk adását élőben bárhol, bármikor!

Töltsd le telefonodra még ma! Töltsd le még ma a telefonodra!