Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!

Így éld túl a karantént - Pszichológusok tanácsai (portfolio.hu)

Írta: Szabó-Kocsis János

Néhány hónappal ezelőtt még elképzelhetetlen volt, ami manapság zajlik. Szerte a világban karantént és kijárási tilalmat rendeltek el a helyi hatóságok, ahol még nem, ott is elkezdődtek az önkéntes karanténok, a közösségektől való visszavonulás. Ezek a lépések szükségesek ahhoz, hogy ne tudjon korlátok nélkül tombolni a koronavírus-járvány, de nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy milyen hatással lehet az emberek mentális egészségére a bezártság. Pszichológusok adtak tippeket a CNBC hasábjain, hogy hogyan vészelhetjük át a karantén időszakát.

Egy neves orvosi folyóirat, a The Lanclet nemrégiben publikált egy tanulmányt arról, hogy a karanténnak jelentős pszichológiai hatásai lehetnek, az idegességtől kezdve az alvászavarokon át a poszttraumás stresszig. Ezt megerősítette egy másik tanulmány is, ami a 2003-as SARS-kitörést vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy a karanténba zárt embereknél 10 és 29 százalék között lehetett a poszttraumás stresszben szenvedők aránya.

Az emberek társas lények. Az elhúzódó karantén és az izoláció (ha nincs valami helyettesítő tevékenység), súlyosbítja a szorongást, a depressziót és a tehetetlenség érzését. A folyóirat szerint a legfőbb stresszfaktorok a karantén alatt a megfertőződéstől való félelem, a frusztráció, az unalom, az információhiány, a pénzügyi veszteségek, a megszokott ellátás hiánya és a betegség stigmája. Nem csak azokra jelent veszélyt a bezártság, akiknek korábban volt mentális problémájuk, de azokra is, akik látszólag jó mentális állapotban vannak.

Az amerikai egészségvédelmi és megelőzési hivatal is tisztában van ezzel, így a koronavírus terjedése közepette arra kéri az embereket, hogy figyeljék magukon és a környezetükben élőkön a jeleket, amelyek a mentális egészségi állapot romlására utalhatnak. A főbb tünetek:

- Általános aggodalom és a betegségtől való félelem

- Megváltozott alvási és étkezési szokások

- Álmatlanság, vagy koncentrációs zavar

- A krónikus egészségügyi problémák súlyosbodása

- Fokozott alkoholfogyasztás, dohányzás, vagy droghasználat.

Az Egészségügyi Világszervezet is felismerte a problémát és egy ajánlást adott ki arra, hogy hogyan tudják megőrizni az emberek a mentális egészségüket járvány alatt.

Mit tehetnek a kormányzatok?

A WHO jelentése szerint a kormányzatok például azzal csökkenthetik a bezártsággal járó stresszt, hogy hatékonyan kommunikálják a karanténintézkedéseket, igyekeznek minimalizálni az időtartamát és biztosítják a készleteket.

A Melbourne-i Egyetem pszichiátriai professzora szerint a mentálhigiénés szolgáltatásokat széles körben elérhetővé kellene tenni és a finanszírozásra új szabályokat bevezetni, például visszatérítéseket alkalmazni.

Mit tehetnek a munkáltatók?

A Hibob nevű HR-platform vezérigazgatója szerint a transzparencia a legfontosabb, amivel csökkenteni lehet a stresszt, ezért a munkahelyeknek és a HR-osztályoknak ilyen helyzetben világosan kell kommunikálniuk, a járvánnyal kapcsolatos új fejleményekről és a hozzá kapcsolódó protokollról. 

Mit tehetnek az emberek?

Emberek tömegesen néznek most szembe hetekig tartó karanténnal, vagy legalábbis azzal, hogy gyakorlatilag megszűnik a társasági életük. Az egyének maguk is tehetnek azért, hogy otthon megőrizzék mentális egészségi állapotukat. A CNBC pszichológusok tanácsait gyűjtötte össze.

- Legyen meg a napi rutin. Öltözz át a pizsamádból, tusolj le és készíts egy listát arról minden reggel, hogy mi az aznapi célod, ezzel a produktivitás és a normalitás érzetét keltve.

- Oszd fel a napod. Találj olyan elfoglaltságokat, amik megtörik a napod és amennyire lehet, a különböző tevékenységeket más-más környezetben végezd.

- Figyelj a testedre. Táplálkozz egészségesen, aludj sokat és tornázz, akár online edzések segítségével, vagy csak nyújts, és meditálj.

- Segíts másokon. Ha nem kötnek szigorú izolációs szabályok, akkor ezt könnyen megteheted, például elintézheted a bevásárlást azoknak, akik akadályoztatva vannak.

- Maradj kapcsolatban. A technológia vívmányainak köszönhetően tarthatod a kapcsolatot a kollégáiddal, a családoddal, a barátaiddal, akár telefonon, akár videóhívásokkal, akár chateléssel.

- Limitáld a médiafogyasztást. Megbízható forrásokból tájékozódj a legfrissebb információkról, de ne hagyd, hogy túlterheljen a híráramlás és a közösségi média.

Töltsd fel a gyógyszerkészleteidet. Ha szükséges, akkor a rendszeresen szedett gyógyszereidből kérj a szokott időszaknál hosszabb időre receptet, és váltsd ki őket, hogy a karantén alatt is hozzájuss.

Ne unatkozz. Vágj bele egy sorozatba, olvass, vagy kezdj el egy olyan otthoni projektet, ami eddig az időhiány miatt halasztódott. A lényeg, hogy mentálisan aktív maradj.

Kerüld el a kiégést. Ha otthonról dolgozol, akkor állíts fel szigorú szabályokat a munkaidődre vonatkozóan és tartsd is be őket.

Fókuszálj a pozitívumokra. Figyeld a pozitív híreket is és legyél hálás azoknak, akik fáradhatatlanul dolgoznak azon, hogy minél előbb megoldják ezt a nehéz szituációt.

Egyszerre csak egy napra koncentrálj. Ne tekints túlságosan messzire a jövőbe, és emlékeztesd magad, hogy ezek csak átmeneti intézkedések, és hogy nem vagy egyedül velük.

Összefoglalva maradj kapcsolatban az ismerőseiddel virtuálisan, foglalkozz olyan dolgokkal, amelyekben örömödet leled és amelyben értelmet találsz, és segíts másokon. Ezek segíthetnek elkerülni a depressziót.

Forrás: https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200322/igy-eld-tul-a-karantent-pszichologusok-adnak-tippeket-hogy-ne-orulj-meg-420895



Bárhol, bármikor...

Sokat utazol? Nincs a közeledben egy rádió? Nem vagy a vételi körzeten belül? Sebaj! Töltsd le okostelefonodra az ingyenes Tunein alkalmazást és máris hallgathatod rádiónk adását élőben bárhol, bármikor!

Töltsd le telefonodra még ma! Töltsd le még ma a telefonodra!

Partnereink

Babud és Társa

Babud és Társa

Belvárosi patika

Belvárosi patika

 FÁRSZER  Épületgépészeti kis- és nagykereskedés

FÁRSZER Épületgépészeti kis- és nagykereskedés

Krausz és Társai

Krausz és Társai

Bács-Gazda Coop Kft.

Bács-Gazda Coop Kft.

Szent Péter és Pál Katolikus Főplébánia

Szent Péter és Pál Katolikus Főplébánia

Merkbau Zrt.

Merkbau Zrt.

Halas és Környéke Méhészeti Egyesület

Halas és Környéke Méhészeti Egyesület