Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!

A csontritkulás első jelei nőknél (hazipatika.com)

Írta: Szabó-Kocsis János

Az oszteoporózis során a csontok tömege és mésztartalma jelentősen lecsökken, ami a spontán törések kockázatának fokozódásával jár, éppen ezért idejekorán érdemes felismerni. De hogyan?

Életkortól függően változik a csonttömeg, míg a felnőttkori csontszövet el nem éri megfelelő szerkezetét, addig a csontképzési folyamatok vannak túlsúlyban, ezt követően azonban a csontbontási folyamatok nyernek nagyobb teret, emiatt 25-30 éves kor után a csonttömeg fogyni és gyengülni kezd. Az élettanilag normális csontvesztés nagyjából évi 3-5 százalék. Amennyiben azonban a csontépítő (oszteoblasztok) és a csontlebontó (oszteoklasztok) sejtek összehangolt munkája felborul, a csontvesztés ennél nagyobb mértékű lesz, ami pedig előbb-utóbb csontritkuláshoz vezet.

Az elsődleges oszteoporózis

A csontritkulásos esetek 80 százalékáért az úgynevezett elsődleges oszteoporózis felelős. Ez a nők esetében legtöbbször hormonális okokra - posztmenopauzális vagy egyéb eredetű ösztrogénhiányra - vezethető vissza, amely jelentősen felgyorsítja a csontvesztést. Már a fiatalkori csontépítést is negatívan befolyásolja a későn, legelőször a 16. életév után jelentkező havi vérzés mögött húzódó hormonháztartási probléma. Szintén oda kell figyelni a csontokra, amennyiben 40 éves kor előtt jelentkezik a menopauza, vagy rendszertelen a havi ciklus, netán évekig elhúzódott a gyermek(ek) szoptatása, de az is, ha egyáltalán nincs gyermeke egy nőnek.

A változókori oszteoporózis legalább a nők harmadát érinti, már a vérzési rendellenességek megjelenésével egy időben elkezdődik a csontszövet állományának romlása, a csukló törése mellett a minimális erőbehatásra bekövetkező csigolyatörések jellemzőek rá. Férfiak esetében szintén csontritkuláshoz vezethet a hormonháztartáson belül az androgén szintjének csökkenése, de mivel a szervezetük jóval nagyobb csúcs-csonttömeget képez, az életkorral összefüggő csontvesztés csak 60-65 éves korukban kezdődik meg.

Öregedéssel összefüggő csontritkulás

A szenilis (öregedéssel összefüggő) csontritkulás mindkét nemnél bekövetkezik, akárcsak az ivarmirigyek eltávolítása is rövid időn belül jelentős csontritkuláshoz vezet férfiaknál és nőknél egyaránt. Hormonpótlással a folyamat lassítható. Mivel a csontvesztés a szivacsos állomány területén megy végbe a leghamarabb, az oszteoporózis következtében a csigolyák, a csukló és a csípőtájék törik a leggyakrabban. A betegség adódhat az elégtelen D-vitamin- és kalciumbevitelből, de figyelni kell a megfelelő nyomelem- és vitaminpótlásra is. A folyamatot tovább súlyosbíthatja a mozgásszegény életmód, de a helytelen és túlzott, egyoldalú fogyókúrák sem kedveznek a csontoknak. Szintén csontritkuláshoz vezethet a kortikoszteroidok túlzott és helytelen adagolása, a pajzsmirigy működési zavarai, a csont rákos elváltozásai, genetikai rendellenességek, gyógyszer-mellékhatások, valamint a környezeti tényezők között a légköri ólomszennyezés és a megnövekedett kadmiumfelvétel (cigarettafüst) is.

Másodlagos oszteoporózis számos betegséghez társulhat, ilyen többek között az anorexia, az alkoholizmus, az autoimmun megbetegedések, az emésztési problémák, felszívódási zavarok, a hiperprolaktinémia, pajzsmirigy- vagy mellékpajzsmirigy-működési zavar, mellékvesekéreg-túlműködés, csontvelőt érintő betegségek, reumatoid arthritis, mozgásképesség csökkenése vagy elvesztése, de akár a szteroidkezelés is.

A csontritkulás tünetei

A csontritkulásnak nagyon nehezen felismerhetőek a tünetei, első egyértelmű jele a minimális erőbehatástól elroppanó csontok, ilyenkor azonban a csonttömegnek legalább már a harmada eltűnt.  Csigolyatörés esetében a beteg gyakran nem is tud a mikrotörésekről, de még az is előfordulhat, hogy vizsgálat során sem derül ki. A betegség előrehaladtával azonban a sorozatos csigolyatörések miatt a testmagasság csökkenni kezd, a gerinc előre borul, a mellkas és a hasi rész összenyomódik, jellegzetessé válik a beteg testtartása. Ez komoly hátfájdalmakkal, emésztési és légzési panaszokkal jár. Idült csontvesztés esetén a gerincben állandósuló csontfájdalmak a beteg életét alaposan megkeserítik.

Figyelmeztető jel lehet az izmokban jelentkező tompa fájdalom, különösen a derék és a nyak tájékán, a tünetek azonban a pihentetéstől csökkenek, így szinte senki sem fordul vele orvoshoz. Ezt követően egyre erőteljesebb fájdalom figyelhető meg, ami emelés vagy mozgás hatására fokozódik, de nem kisugárzó jellegű, valamint izomgyengeség is társulhat hozzá.

Csontritkulással járhat fiatal korban a Turner-szindróma, a magas prolaktinszint, a túlzott fizikai megterhelés, az anorexia nervosa, a petefészkek eltávolítása, Gn-RH analógokkal kiváltott mesterséges változókor és a túl korai változókor. Mivel a csonttömeg 80 százalékban genetikai tényezőktől függ, a törékeny és sovány testalkat, a világos bőr, a tejfehérje- vagy tejcukorérzékenység, illetve a családi kórképben egyenes ágon előforduló csontritkulás szintén figyelmeztető jel.

A betegséget csontsűrűségméréssel, úgynevezett oszteodenzitometriás méréssel diagnosztizálják, de kísérheti röntgenvizsgálat, laboratóriumi vér- és vizeletvizsgálat is, amennyiben csontanyagcsere-betegségek gyanúja áll fenn.

Forrás: https://www.hazipatika.com/eletmod/csontritkulas/cikkek/a_csontritkulas_elso_jelei_noknel/20170228111045



Bárhol, bármikor...

Sokat utazol? Nincs a közeledben egy rádió? Nem vagy a vételi körzeten belül? Sebaj! Töltsd le okostelefonodra az ingyenes Tunein alkalmazást és máris hallgathatod rádiónk adását élőben bárhol, bármikor!

Töltsd le telefonodra még ma! Töltsd le még ma a telefonodra!

Partnereink

Szent Péter és Pál Katolikus Főplébánia

Szent Péter és Pál Katolikus Főplébánia

 FÁRSZER  Épületgépészeti kis- és nagykereskedés

FÁRSZER Épületgépészeti kis- és nagykereskedés

Halas és Környéke Méhészeti Egyesület

Halas és Környéke Méhészeti Egyesület

Belvárosi patika

Belvárosi patika

Bács-Gazda Coop Kft.

Bács-Gazda Coop Kft.

Krausz és Társai

Krausz és Társai

Merkbau Zrt.

Merkbau Zrt.

Babud és Társa

Babud és Társa