Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!

Rengeteg kávét isznak a tinédzserek: hatalmas hibát követnek el? (hellovidek.hu)

Írta: Szabó-Kocsis János

Ha körbenézünk azt tapasztalhatjuk, hogy egyre fiatalabb korban kezdenek kávét fogyasztani a gyerekek. A legtöbb esetben már a szülőktől ellesik, hogy kávéval indul a napjuk. Aztán ott vannak a filmek, ahol szintén a napi rutin része a kávézás, de sok gyerek hivatkozik arra, hogy ez segít neki ébren maradni esténként, ha tanulnia kell egy fontos dolgozatra. Most annak jártunk utána, hogy mikortól fogyaszthat egyáltalán kávét egy gyerek. Valamint, hogy milyen hatása van a kávénak a fejlődő gyermek szervezetére.

Az amerikai Nemzeti Kávészövetség 2017-ben adott ki egy jelentést, amelyből kiderült, hogy 14 százalékkal megugrott azoknak a 13–18 éveseknek a száma, akik kávét fogyasztanak minden nap. Míg 2014-ben ez a szám 23 százalék volt, úgy ez a szám 2017-re 37 százalék lett.

Persze elsőre felmerülhet a kérdés: miért kávézik egy 13 éves gyerek. A válasz egyszerű, ezt látja otthon a szüleitől. Nagyon sok felnőtt indítja kávéval a napot, sőt gyakran ismételgetnek olyan mondatokat is, mint például „kávé nélkül nem tudok felébredni”. De nem csak a szülők lehetnek követendő példák, ott vannak a filmek, sorozatok, meg persze az osztálytársak is. Gyakran hivatkoznak arra a gyerekek, hogy azért kávéznak, hogy sokáig ébren tudjanak maradni egy fontos dolgozat előtt. Így végigtanulhatják akár az éjszakát is.

Mielőtt megrémülnénk, eláruljuk, hogy számos jótékony hatása van a kávénak. Például csökkentheti a szívbetegségek kialakulását, a korai halál kockázatát és számos antioxidánst is tartalmaz, aminek köztudottan gyulladáscsökkentő hatása van. Azt viszont fontos megjegyezni, hogy jelen esetben arról az egyszerű, feketekávéról beszélünk, ami nincs felturbózva tejszínhabbal, cukorral, édesítőszerekkel és egyéb adalékokkal.

A ma már nagy népszerűségnek örvendő kávéitalok sokkal több dolgot tartalmaznak, mint azt gondolnánk. Természetesen a cukor kiemelt összetevője a népszerű kávéláncok által szabadalmaztatott latte és cappuccino kínálatnak. Gondoljunk csak a tejszínhabos, mindenféle sziruppal és öntettel ellátott kávékra. Ez azért rossz, mert ezeknek az italoknak a cukormennyisége messze meghaladja a napi 25 gramm maximális értéket, amelyet a szakemberek javasolnak a 18 év alatti gyerekek számára. Számos tanulmány készült már arról, hogy a cukor rossz hatással van a fiatalok szervezetére. Többek közt felelős lehet az elhízásért, a cukorbetegség kialakulásáért és negatívan befolyásolja a kognitív fejlődést is.

Természetesen a koffein hatásáról is van véleménye a szakembereknek. Az Amerikai Gyermekgyógyászati ​​Akadémia (AAP) azt ajánlja, hogy a 12-18 éves gyerekek naponta legfeljebb 100 mg koffeint fogyaszthatnak, ami körülbelül egy csésze főzött kávé.

Egy évtizeden keresztül kutattuk azt, hogy miként hat a koffein a gyerekek szervezetére. A vizsgálatok során arra jutottunk, hogy ha a napi értéket nem haladja meg a kávéfogyasztás, akkor úgy tűnik nincs káros hatása a kávénak a gyerekek fizikai állapotára vagy hangulatára - mondta Jennifer Temple, a Buffalo Egyetem docense és a táplálkozási és egészségügyi kutató laboratóriumának igazgatója. Viszont arra külön felhívja a figyelmet, hogy a délután vagy este elfogyasztott kávé megzavarhatja a fiatalok alvását.

A gyerekek alvásigénye nagyobb, mint egy felnőtté. Ráadásul az egészséges növekedéshez és az iskolai jó teljesítményhez elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű alvás. Éppen ezért a délutáni órákban már nem javasolt a kávéfogyasztás - mondja a szakember, aki úgy véli, hogy a gyerekeknek valójában egyáltalán nem lenne szükségük a koffeinre. Az viszont nem probléma, ha néha megisznak egy csészével - főleg akkor, ha növényi tejjel kombinálják.

Akadnak olyan kutatók is, akik úgy vélik, egy csésze kávé is ártalmas lehet.

A koffein befolyásolja az idegrendszert, és kutatásaink azt vizsgálták, hogy ezek a hatások hogyan befolyásolhatják a fejlődő agyat - mondja Ryan Bachtell, a Colorado Egyetem docense, aki kollégáival 2016-ban mutatott be egy tanulmányt arról, hogyan hatott a fiatal korban lévő patkányokra a koffein. Vizsgálataik során arra jutottak, hogy a rendszeres koffeinfogyasztás módosított az agyban lévő géneken. De arra is rájöttek, hogy ezek a változások fokozhatják a szorongás tüneteit felnőttkorban.

Bachtell úgy véli, az emberekben a hasonló gének hasonló változásai hasonló hatásokkal járhatnak. Ráadásul a kutatás rávilágított arra is, hogy a koffeinnel itatott fiatal patkányok nagyobb érzékenységet mutattak a későbbiekben egyéb stimulánsokkal szemben is, például a tiltott drogokra - többek közt a kokainra.

A patkánykísérletek nem mindig mutatnak egyértelmű eredményeket, nem mindig ugyanaz a hatás állatoknál és embereknél. Természetesen további kutatásokra van szükség abban a témában is, hogy miként hat a koffeinfogyasztás a gyerekekre. Az viszont érdekes, hogy a 2014-es tanulmány valószínűleg megerősítette Bachtell kutatásának eredményeit, mivel arra mutatott rá, hogy az energiaitalokat fogyasztó gyerekek, felnőtt korukban nagyobb mértékben vannak kitéve a szorongásnak.

A tanulmányok mindegyikéből az következik, hogy a serdülőkori koffein használata az agyat sebezhetőbbé teheti az élet későbbi szakaszában. A káros következmények nem egyértelműek, de szerintem az elővigyázatosság nem árt - mondja Bachtell, aki kifejtette azt is, mit tehetnek a szülők ebben az esetben.

Mint a legtöbb dologban, úgy gondolom, hogy a mértékletesség kulcsfontosságú. Egy csésze kávé nem tartalmazhat sokkal több koffeint, mint az AAP által javasolt 100 mg-os határérték. Mindaddig, amíg a gyerek reggelente megiszik egy kávét cukrok és más egészségtelen adalékanyagok nélkül, addig a szülőknek valószínűleg nem kell aggódniuk. Erre viszont érdemes odafigyelni sőt, érdemes növényi tejjel kínálni a gyereket, hogy azzal töltse fel kávéját - javasolja a szakértő a szülőknek.

Forrás: https://www.hellovidek.hu/eletmod/2019/10/10/orulet-mennyi-kavet-isznak-a-tinedzserek-hatalmas-hibat-kovetnek-el



Bárhol, bármikor...

Sokat utazol? Nincs a közeledben egy rádió? Nem vagy a vételi körzeten belül? Sebaj! Töltsd le okostelefonodra az ingyenes Tunein alkalmazást és máris hallgathatod rádiónk adását élőben bárhol, bármikor!

Töltsd le telefonodra még ma! Töltsd le még ma a telefonodra!