Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!

Gyakorlatias volt a középszintű biosz érettségi

Írta: Szabó-Kocsis János

A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának szakértője szerint korrekt volt az idei középszintű feladatsor, és teljesen megfelelt a követelményeknek. Nem vártak el olyan tudást, amire ne számíthattak volna az idei középszintű biológia érettségin Újvári Balázs, a PTE ÁOK óraadója szerint. A fiatal szakértő külön kiemelte, hogy a hétköznapi életben is jól felhasználható tudásanyagot kérdeztek idén. A kanyarójárvány elleni kötelező védőoltásról szóló feladatrész is bemutatta, hogy mennyire fontos napjaink fel-felcsapó oltásellenes hangulatában az erről megszerezhető tudás. A Pécsi Tudományegyetem két végzős biológia szakos hallgatója szerint a feladatok nem voltak nehezek, de egy sor körülmény lehetett buktató a megoldásoknál. A hallgatók megjegyezték, hogy a megoldások sokszor nem a tudáson múltak, inkább csak azon, hogy felismerték-e a diákok a feladatokat, és hagyták-e magukat megtéveszteni az ábrákkal.

Az egyetlen részből álló középszintű biológia érettségi 120 perces volt, a vizsgázóknak ennyi idő alatt összesen 6-12 összetett feladatot kellett megoldaniuk - ez körülbelül 80 részfeladatot jelentett, összesen 100 pontot lehetett gyűjteni a helyes válaszokkal. Az emelt szinten írásbelizők a 240 perces vizsgájuk során szintén 100 pontot érhettek el.

Egy feladaton belül szerepeltek egyszerű (ismeretet felidéző) és értékelő (problémára irányuló) részfeladatok is. Ez utóbbiak kapcsolódtak kísérlet leírásához vagy szöveg, kép értelmezéséhez.

A diákok a 120 percet maguk oszthatták be, használhattak szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológépet is.

Az első feladat állatok - rovarok és élősködők - csoportosításával volt kapcsolatos. Néhány állatfajról találtak egy-egy jellemző mondatot a vizsgázók, és ez alapján kellett betenniük a megfelelő halmazba.

A második feladatban két lepkefajról kaptak kérdéseket a vizsgázók. A harmadik feladat a gerincesek végtagjairól szólt, az azt követő pedig a bolhákról. Az ötödik kérdés szövege az élővilág rekordereiről írt, ehhez kaptak kérdéseket a diákok, míg a hatodik feladatban a tápanyagok volt a téma.

A hetedik feladattól már emberi szervekkel foglalkoztak a feladatok, az egyikben a véradásról is szó esett.

Emelt szinten első körben egy 8-10 feladatból álló feladatsort, majd egy irányított esszét is tartalmazó, választható problémafeladatot kellett megoldani. Előbbire 80, utóbbira 20 pont volt kapható.

Forrás: http://eduline.hu



Bárhol, bármikor...

Sokat utazol? Nincs a közeledben egy rádió? Nem vagy a vételi körzeten belül? Sebaj! Töltsd le okostelefonodra az ingyenes Tunein alkalmazást és máris hallgathatod rádiónk adását élőben bárhol, bármikor!

Töltsd le telefonodra még ma! Töltsd le még ma a telefonodra!