Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!

A német érettségi könnyebbnek tűnt, mint az angol

Írta: Szabó-Kocsis János

Az alapelveknek megfelelő feladatsort kaptak a diákok - árulta el az eduline-nak egy szaktanár a német középszintű feladatlapról. Meglátásom szerint az utóbbi évek változtatásai egyre szigorúbbá és feszesebbé tették a vizsgát. Középszinten szerintem biztosítani kellene az esélyegyenlőséget azok számára is, akik nem nyelvi előkészítőben vagy emelt óraszámban tanulták a nyelvet - tette hozzá, miután megnézte a feladatokat. A szaktanár ugyan egyetért, hogy a vizsga B1 nyelvi követelményre emelkedett, de szerinte emiatt kevés idő jut az olvasott- és hallott szövegértés és az íráskészség feladataira. Pozitív változtatás, hogy a hallott szövegértés 2. meghallgatásánál szövegszakaszonként rövid szünetet iktatnak be, azonban a feladatok megoldására szánt időt itt sem növelték meg - tette hozzá. A dolgozatpontok átszámítása vizsgapontokká pedig nem a felvételi pontokért harcoló továbbtanulni szándékozó diákot kedvezményezi - mondta. A szaktanár szerint egyébként a szövegek témája, tartalma és nehézségi foka is megfelelt az elvártaknak.

Az első feladatsor az olvasott szöveg értését tesztelte. A feladatsor 3-4 szövegből és 3-4 feladatból állt, a diákoknak 60 percük volt erre a részre. Egy feladaton belül egy hosszabb szöveg helyett előfordulhatott több rövidebb szöveg is (pl. apróhirdetések). A feladatokhoz felhasznált szövegek együttes terjedelme 1000-1200 szó volt.

Ebben a részben többféle feladattípus fordulhatott elő, például feleletválasztás, igaz/hamis állítás, egymáshoz rendelés, cím, kép és összegző mondat bekezdéshez rendelése, kérdés és felelet egymáshoz rendelése, csoportosítás megadott kategóriák szerint, képek vagy események sorrendbe rakása a szöveg alapján, a szövegből kiemelt mondat vagy bekezdés helyének azonosítása, a szöveg részeinek sorrendbe rakása, hiányos szöveg vagy hiányos mondatok kiegészítése, rövid választ igénylő nyitott kérdések.

Az első feladatban német diákok meséltek nyaralási terveikről, és ezzel kapcsolatban voltak a szöveg végén állítások.

A második feladat egy újságcikk megértése volt, ami után hat kérdésre kellett megfelelően válaszolni. A harmadik feladatban egy cserediákkal készült interjút kaptak a vizsgázók, csak éppen a kérdések keveredtek össze, így sorba kellett őket állítani.

A feladatlap utolsó szövege a lány gyerekek világnapjáról szólt, amit az ENSZ kezdeményezésére minden év október 11-én tartanak. A szöveg végén egy összefoglaló volt található, amiben egyes szavakat, kifejezéseket kellett pótolni.

Forrás:



Bárhol, bármikor...

Sokat utazol? Nincs a közeledben egy rádió? Nem vagy a vételi körzeten belül? Sebaj! Töltsd le okostelefonodra az ingyenes Tunein alkalmazást és máris hallgathatod rádiónk adását élőben bárhol, bármikor!

Töltsd le telefonodra még ma! Töltsd le még ma a telefonodra!