Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!

Mit nyertünk igazán? - Sziládys Olajos Tamara mesél az Estöri kreatív történelem versenyről

Műsorvezető: 2021. június 11. péntek, 13:55 Meghallgatva: 807 alkalommal

A sziládys Olajos Tamara, Albert Kata és Molnár Levente alkotta csapat az országos 5. helyig jutott ebben a határon túli csapatokat is megszólító többfordulós kreatív történelmi versenyben. Már szeptemberben indultak egy online kvízzel, amelyet a járvány miatt továbbra is interneten keresztül bonyolítottak a szervezők. A 130 csapatból jóval kevesebben jutottak már a középdöntőbe, ahol 19. századot idéző korabeli stílusú újságot kellett szerkeszteni, illetve bemutatkozó videót készíteni, mely során egy magyar kémnő élete került górcső alá az 1800-as évek közepéből, a szabadságharc korából. Sosem gondoltam volna, mennyi érdekességet és izgalmat rejtenek ezek a történetek, nyilatkozta Olajos Tamara a versenyről, az ott szerzett élményekről. A döntőben Semmelweis Ignác lett a témánk, melytől először megijedtünk. De aztán beért bennünk a dolog, elkészítettük az tudós orvos instagram oldalát, bejegyzéseit. Ebben a szerepkörben zajlott a végső döntő megméretés is, ahol kórház névadónk két fiatal tanonc bábát igyekezett okítani. Az elért eredménynek örültünk, de leginkább értékes számomra az a tudás és tapasztalat, melyet közben szereztünk, mesélte Tamara. Talán ha Semmelweis Ignác felfedezését nem támadólag adta volna közre első lépésben, úgy gondolom másként alakult volna az ő története is. Sokat köszönünk felkészítőinknek, Lázár Erika és Dr. Szabó Ferenc Krisztián tanárainknak, illetve Faddi Lilla volt sziládys diáknak, aki a filmkészítésben segített nekünk és avatott be bennünket a módszerekbe. Feltétlenül tartsanak velünk ebbe az izgalmas történetbe! Az versenyen készített instagram oldalt a semmelweis.ignac_immaculatus kulcsszóval található meg! https://www.instagram.com/semmelweis.ignac_immaculatus/

Adás hallgatása