Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!

Jerémiás Béláné Sárika életútriport I. rész

Műsorvezető: 2021. május 20. csütörtök, 15:22 Meghallgatva: 863 alkalommal

Jerémiás Béláné Sárika a kiskunhalasi református gyülekezet presbitere, meghatározó tagja. Mai riportunk életútjának első része, mely a gyermekkorról, a meghatározó családi gyökerekről szól, illetve fiatal éveiről. Sárika Izsákról, házasság révén került városunkba. Mind apai, mind anyai ágon református ősöket tudhat magáénak, akik gyülekezetükben mind aktív szerepet vállaló tagok voltak. Az élő hitű, református hagyományokat és vallást követő családban Sárika és testvére egyaránt sok szép zsoltárt, dicséretet és éneket tanult már nagyon korán. A szorgos ősök, akik egyike például a filoxéra vész után itt a Kiskunságban elsők között szőlőt ültetők egyike volt, az évek során sok földre tettek szert. Ám ez 1945 után épp kulákká tette a családot, akiktől mindent elvettek és hihetetlen nehéz éveket élt át a család és az akkor 12 éves Sárika. Az érzelmileg, gyakorlatilag bizonytalan és félelemmel telt évek után jött a továbbtanulás. Természetesen az sem volt egyszerű, hisz a rendszer idegennek tekintett emberek gyermekei nem kerülhettek a kiválasztott helyekre. Az orvosi felvételin való elutasítás után tanított, majd biológia, földrajz szakos tanárrá képezte magát a szorgos diák. Először Izsák környékén, majd a házasság után városunkban, a felsővárosi általános iskolában kezdő tanárnő, Sárika, hamar beilleszkedett az új közegbe. S hogy mi történt ezután? Megtudják, ha jövő héten is velünk tartanak!

Adás hallgatása