Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!

Béky László életútriport II. rész

Műsorvezető: 2020. december 24. csütörtök, 13:25 Meghallgatva: 727 alkalommal

Béky László, hazánk legnevesebb természetgyógyásza, az Aura Természetgyógyászati Gyógyító és Oktatóközpont alapítója és vezetője. Az elmúlt héten a kezdetekről, példaképeiről hallhattuk.  Mai adásunkban aktív korszakának céljáról, missziójáról számol be, mely könyveiben, gyógyítási, oktatási munkájában jelenik meg, illetve a mára már ötezer feletti médiamegjelenésében követhető nyomon különböző rádió és tévé csatornákon. Célom, hogy a különböző gyógyítási utak, orvosi és természetgyógyász módszerek és tapasztalatok egymást segítve és kiegészítve működjenek, egymást ne ellenségnek tekintsék! Hisz mindnek célja az ember testi-lelki egyensúlyának visszanyerése, ha az megbillent valamiért. Dolgozik ma is, aktívan, nap, mint nap, túl a 80.-dik évén, nagy odaadással és szeretettel. S teszi ezt riportalanyunk olyan lelki-testi frissességgel és erővel, mely önmagában is igazolja, az általa adott tanácsok és intelmek hitelességét, működését!

Adás hallgatása