A tudomány mai állása - Az emberek számára elképzelhetetlen színeket is látnak a madarak - Legalábbis a kolibrik biztosan

Az emberek számára elképzelhetetlen színeket is látnak a madarak. Legalábbis a kolibrik biztosan. A látásunk háromféle színtartományt érzékelő csapsejten alapul. Vagyis a vörös, a kék és a zöld színek árnyalatait tudjuk megkülönböztetni az alapján, hogy az eltérő hullámhosszúságú fény energiája eltérő. Vagyis a csapsejtekben lévő molekulákat, melyek az eltérő színek érzékeléséért felelősek, más és más hullámhosszúságú fény változtatja meg. A madarak azonban ennél sokkal több színt látnak, hiszen az emberek által érzékelt színeken kívül még az ultraibolyát is érzékelik, amihez rendelkezésükre áll egy negyedik fajta csapsejt. Ennek köszönhetően pedig nemcsak az UV-t, hanem még a hagyományosnak mondható színek és az UV kombinációit is látják. A szélesfarkú kolibrik színlátását amerikai tudósok vizsgálták az állatok természetes élőhelyén Colorado államban. Azért nem laborban, mert bár a legrészletesebb érzékelési kísérleteket ott lehetne elvégezni, de a kutatók attól tartottak, hogy ott nem vennék észre, hogy a madarak a mindennapjaik során mire használják a különleges színlátásukat. A kutatók választása azért ezekre az apró madarakra esett, mivel úgy fejlődtek ki, hogy a különböző virágok színeit jól felismerjék és megkülönböztessék. A szakértők pedig épp ennek köszönhetően tudtak tudták idomítani a madarakat és elérni, hogy az állatok a színeket és a jutalmakat összefüggésbe hozzák. A spektrális színek olyan színek, melyeket a hullámhosszuk szerint közeli színek keverékének érzékelünk. Ilyenek a többi között a türkiz, a zöld és a kék, míg a sárga a piros és a zöld keveréke. A nem spektrális színek pedig olyanok, amelyek alkotóelemei távol vannak egymástól. Az emberek számára talán a lila az egyetlen nem spektrális szín, amely úgy jön létre, hogy egyszerre kapnak ingert a vörös és a kék színt érzékelő csapsejtek. Míg a vörös hosszú hullámhosszúságú fény, addig a kék rövid. A madarak színérzékelése a miénknél sokkal összetettebb. Az UV-érzékelésüknek köszönhetően nemcsak a lila az egyetlen nem spektrális szín, hanem ezen kívül még négy ilyen létezik. Ezek az UV+lilán kívül az UV plusz vörös, UV plusz zöld, UV plusz kék, valamint az UV plusz sárga. A kolibrik vizsgálatához készítettek egy különleges LED-világítást, aminek köszönhetően a hagyományos színeken kívül az UV-t is meg tudták jeleníteni és ezeket keverni is lehetett. A beállított színekkel a madarak itatóját világították meg. Az egyik edényben cukros oldat volt, míg a másikban csak víz. A kutatók három évig tanulmányozták a madarakat és összesen 19 különböző színpárt használtak fel ennek során. A tanulmány szerint a kolibrik jól látják a nem spektrális színeket és könnyedén megkülönböztetik egymástól például a hagyományos zöldet és az UV plusz zöldet. Ez persze az összes többi kevert színre is igaz. Míg a megfigyelők számára mindkét tál fölött ugyanolyan szín látszódott, addig a madarak megkülönböztették az UV-s színeket és mindig az azokkal jelzett cukros oldatot választották. A tudomány mai állása szerint a kolibrikon kívül nagyon sok madárfaj, illetve rengeteg gerinces rendelkezik négy csapsejttel, vagyis hasonlóan színpompás világot látnak mint a vizsgált kolibrik. Az elmélet szerint az emlősök azért csak a hagyományos színeket érzékelik, mert éjszakai állatként alakultak ki, éjjel pedig nincs szükség színlátásra. Vagyis az evolúció során ez a képesség elveszett. Az emlősök egy nagy része azonban még az embernél is kevésbé érzékeli a színeket, hiszen csak kétféle csapsejtjük van, ugyanakkor vannak állatok, melyek még a madarak színlátását is sokszorosan felülmúlják. A sáskarákoknak például 12-16 különböző csapsejtjük van.


Szokatlan módon terjedt el egy dal a kanadai fehértorkú verébsármányoknál. A madárénekekre az a jellemző, hogy ritkán változtatnak rajta az állatok, de ha ez megtörténik, a változás akkor is földrajzilag korlátozott és az új dalt csak kisebb területeken éneklik a madarak. Kanadában azonban olyan történt, ami még az ornitológusokat is meglepte. Az új dalt ugyanis már országszerte csiripelik a fehértorkú verébsármányok.  Sőt úgy tűnik, hogy a korábbi dalukat teljesen le is cserélik. A régi ének a megfigyelések szerint az 1960-as évek óta volt hallható. Ez három hanggal ért véget. Az új dal végén viszont csak két hang hallható. Ez utóbbi az ornitológusok szerint valamikor a 60-as évek és az ezredforduló között alakult ki. Azt azonban nem lehet tudni, hogy miért. A dal a kutatók szerint 2000 és 2009 között terjedt el. A madarak énekét az amatőr természetkutatók az erdőkben rögzítették, majd a felvételeket egy internetes adatbázisba töltötték fel. A kutatók ez alapján követték az új dal terjedését. A szakértők szerint az új madárének először a Sziklás-hegység nyugati oldalán, Brit Kolumbia tartományban csendült fel és onnan indult el keletre. Az, hogy a dal meglepően gyorsan terjedt el egész Kanadában valószínűleg a fiatal hímeknek köszönhető, melyek a különféle telelőhelyeken továbbadták fajtársaiknak. Az online adatbázisba feltöltöltött dalok szerint miközben az első ének már teljesen kiszorulóban van, addig vannak olyan egyedek is, amelyek már egy harmadik dalt fújnak. Brit Kolumbia tartományban kezdett el egy új dal terjedni a verébsármányok körében. Az ornitológusok azt vizsgálják, hogy az új dal milyen előnyökkel jár például a párválasztásban a hímek számára és, hogy azt a tojók hogy fogadják.


Öngyógyító utakon gördülhetnek a jövő autói. Erre pedig ha minden igaz már nem is kell olyan sokat várni. Amerikai tudósok arra keresték a választ, hogyan lehetne megoldást találni az autósok egyik nagy problémájára, a repedések, kátyúk keletkezésének megelőzésére. Ezért kifejlesztették az intelligens betont, ami begyógyítja a felületén keletkező sebeket. Az utak nagy igénybevételnek vannak kitéve és nemcsak a rájuk nehezedő járművek súlya miatt, hanem a hőmérsékleti változások miatt is. Ha fagypont alá hűl a levegő, az apró repedéseket a fagyott és így kitáguló vízmolekulák tovább repesztik, tönkretéve ezzel az út felületét. Ennek az eredménye, hogy az utak kátyúsak, repedezettek lesznek. Az intelligens betont a tudósok úgy alkották meg, hogy porózus, homokszerű anyagokat kevertek bele. A beton minőségén ez nem ront, de ha az út megreped, ezek az adalékanyagok magukba szívják a vizet, kémiai reakcióba lépnek vele és így olyan anyag jön létre, ami kitölti, lezárja a repedéseket, vagyis begyógyítja a sérült felületet. Ennek köszönhetően az infrastruktúrát lehet a hőmérsékleti viszonyokhoz igazítani, aminek egyik eredménye, hogy az útkezelők sokat spórolhatnak, hiszen nem kell minden hibát egyenként kijavítani. A fejlesztés egyik elemeként felhasználnák a tudósok a mesterséges intelligenciát és a bigdata adatforrásokat. Jelenleg azt vizsgálják, hogy ezek segítségével hogyan lehetne befolyásolni az emberek, a járművezetők viselkedését. Az amerikai kutatók elmondták, hogy a hagyományos gondolkodásmód szerint a forgalmasabb utakhoz újabb sávokat kell adni, amin változtatna a mesterséges intelligencia. Ez ugyanis felmérné, hogy mely utakat használják kevésbé és ennek köszönhetően a forgalmat azokra tudják terelni. Vagyis a technológia segítségével jobban ellenőrizhetővé válik a forgalom, plusz sávok építése nélkül. Hozzátették, hogy a modern vívmányok arra is lehetőséget tudnak teremteni, hogy megértsék, egy-egy új betonburkolat mikor áll készen a sűrű autóforgalom fogadására. Ha ezt ismerik, akkor elkerülhetővé válik az új utak idő előtti megnyitása, amivel azt érik el, hogy a beton tovább marad ép, sérülésmentes.


Fontos szerepet játszik a déli-sarki jég zsugorodásában a jégtakaró alatt rejtőző óriási víztömeg. Az Új-Zélandi Víz- és Légkörkutató Intézet munkatársai mérték fel az Antarktisznál a jég mélyén lévő üregekben áramló vizet. A szakértők a Föld legnagyobb selfjegénél, a 480 ezer négyzetkilométeres Ross-selfjég végezték a vizsgálataikat. A selfjég olyan jégtáblát jelent, amely a partról benyúlik az óceánba. Bár ezek olvadása nem járul hozzá közvetlenül a tengerszint emelkedéséhez, ugyanakkor ha zsugorodnak, akkor a szárazföld feletti jégtömegek is sérülékenyebbé válnak. A már régóta ismert, hogy ezek a nagy jégtömegek leginkább alulról olvadnak a beáramló melegebb víz hatására, de azt még nem lehet tudni, hogy az óceán vize a mélyben miként kavarog. Erre kerestek választ az új-zélandi kutatók, hiszen ezek az ismeretek az időjárási modellek számára rendkívül fontosak lennének. A Ross-selfjég mélyén lévő óceánüreg a földrész partjától 700 kilométerre található, de többnyire feltérképezetlen, hiszen eddig csak egyszer mérték fel, még az 1970-es években. Azt azonban már akkor is sikerült megállapítani, hogy az üreg nem statikus és a vízrétegek hőmérséklete és sótartalma is igen eltérő. A kutatók három éve 350 méter mélyre fúrtak, ahol műszereket is elhelyeztek, melyek még jelenleg is adatokkal szolgálnak. Ezekből kiderült, hogy a víz a mélyben olyan, mint egy torkolat. A melegnek mondható, 2 Celsius-fokos víz beáramlik, ahol összekeveredik az olvadékvízzel és a gleccserek alatti édesvízzel egyaránt. A vizet az árapály folyamatosan mozgásban tartja és a jelenség napi szinten változhat, vagyis a klímamodellbe is nehézkes a beillesztése.


Pozitív hatásai vannak a kutyatartásnak a gyerekek fejlődésére. Ezt a kutyás családok valószínűleg eddig is sejtették, de most ausztrál kutatók bebizonyították, hogy valóban így van. Sajtóközleményükben úgy fogalmaznak, hogy azok a gyermekek, akik olyan háztartásban élnek, ahol van kutya, érzelmileg és szociálisan is fejlettebbek, mint azok a gyerekek, akik kutya nélkül nőnek fel. Vagyis boldogabbak. Több mint 1600 család olyan család vett részt a kutatásban, ahol 2 és 5 év közötti gyerekek élnek. Az eredmények szerint a kutyás családokban élő gyerekek antiszociális viselkedésére 30 százalékkal kisebb az esély, 40 százalékkal pedig annak kisebb az esélye, hogy nem megfelelő módon viselkednek más gyerekekkel. Emellett az önzetlenségben is jobb eredmények születtek. A kutyás gyerekek 34 százalékkal nagyobb eséllyel osztják meg a dolgaikat másokkal, összességében pedig a szociális interakciók és érzelmek terén 23 százalékkal van kevesebb problémájuk. Az ausztrál kutatók közölték, bár számítottak arra, hogy a kutyatartás pozitív hatásait igazolja majd a vizsgálatuk, de azt még ők sem gondolták, hogy a különbség a kutyás és nem kutyás családok gyermekei között ilyen nagy lesz. Hozzátették, hogy ehhez nem elég, ha kutya van a családban, fontos az is, hogy törődjenek a négylábú családtaggal. Vagyis a gyerekek fejlődésére, boldogságára akkor van nagyobb hatással az állat jelenléte, ha nemcsak a szülők, hanem a gyerekek is részt vesznek a kutyasétáltatáson és az is fontos, hogy a gyerekek játsszanak a házikedvencekkel. Vagyis fontos a szoros kapcsolat a gyerekek és az ebek között.


GPS-szel ellátott PET palackokat indítottak el a Felső-Tiszán, hogy nyomon kövessék a folyón sodródó hulladék útját. A Hulladékmentes Tisza projekt szervezői közölték, a négy palackot Vásárosnaménynál dobták az áradó Tiszába. Ezeknek nevet is adtak. Táltos, Villám, Táncos és Pompás egy online névadó kampány során kapták a nevüket. A kísérletben arra szeretnének választ kapni, hogy a hulladék milyen gyorsan halad és azt sem lehet még tudni jelenleg, hogy ha palackok egyszer valahol lerakódnak, mekkora esély van arra, hogy azokat továbbviszi egy következő áradás. A szervezők azt írják, 2019 májusában már leengedtek a Tiszán néhány PET palackot, de azokban még nem volt GPS. Amolyan palackpostaként, egyszerű, papírra írt üzeneteket küldtek le a folyón abban bízva, hogy később hallanak még róluk. Ezek közül az egyik Kiskörén került elő bő fél évvel később, decemberben a duzzasztómű fölött, 280 folyamkilométerre onnan, ahol a folyóba került. Ez volt az első bizonyíték arra, hogy a műanyaghulladék a folyókon egy éven belül akár több száz kilométert is megtehet. Ugyanakkor az is fontos információ volt akkor, hogy a duzzasztómű egyfajta védvonalként szolgál és nem engedi tovább a szemetet a folyó alsó szakaszára. A szakemberek szerettek volna pontosabb képet kapni arról, hogy miként halad a műanyagszemét a folyón, ezért döntöttek úgy, hogy a modern technológiát hívják segítségül. A négy palack hollétéről a GPS-jeladók akár két évig is küldhetik az adatokat.


Műanyag helyett papírflakonokba tölthetnék a jövőben az üdítőket, alkoholos italokat. Ha környezetvédelemről van szó, sokaknak jut eszébe a műanyaghulladékok jelentette probléma. A legnagyobb gondot talán a csomagolóanyagok jelentik, hiszen azokat, ha kiürültek semmi másra nem használjuk. Erre a műanyag üdítősdobozok jó példával szolgálnak. Bár ezeket újra lehet hasznosítani, és a szelektív gyűjtés is megoldott, mégis gyakran a szeméttelepre, vagy a tengerekbe, óceánokba kerülnek, ahol több száz, vagy akár ezer évig is megmaradhatnak és ha le is bomlanak, mikroműanyag részecskék keletkeznek. Ezek természetre, élővilágra gyakorolt hatásaival már jelenleg is számos tanulmány foglalkozik. A műanyag hulladék mennyiségének csökkentésére már több kezdeményezés is született. Az egyikkel egy palackgyártó vállalat állt elő és műanyag helyett papírból készítene üdítős és sörös palackokat. A papír jobb megoldás, mint az üveg, vagy a fém. Bár utóbbiakat is teljes mértékben újra lehet hasznosítani, de az üveg amellett, hogy sérülékeny, még nehéz is és az előállítása sem olcsó, a fém pedig ugyancsak drága. A visszagyűjtés ráadásul nem hatékony, így ez tovább emeli a költségeket. A már említett palackgyártó azonban növényi alapú polimerből készült papírból készítené el a palackokat. Ezeket is újra lehet hasznosítani, viszont akkor sem károsítaná a környezetet, ha a szelektív hulladékgyűjtő helyett a természetben kötne ki. Egy év alatt ugyanis maradéktalanul lebomlik. A kezdeményezés bizakodásra adhat okot, hiszen világszerte ismert üdítőital- és sörgyártó vállalatok állnak a cég mögött, így van rá esély, hogy a papírdobozos üdítők gyorsan elterjedhetnek.


Elkészült a világ legerősebb kvantumszámítógépe, de valószínűleg nem lesz sokáig a dobogó legfelső fokán. A cég, amelyik elkészítette, azt mondja, hogy az eddigi legerősebb ilyen gépnél kétszer erősebbet sikerült megalkotni. A szakértők szerint azért nem várható, hogy a siker hosszú életű lesz, mert ezeknek a gépeknek a teljesítményét nagyjából évente sikerül megduplázni. A kvantumszámítógépek teljesítményét kvantum egységgel mérik, és ezen a skálán a legújabb és legerősebb gép 64-es értékű. A számítógépek, legyenek akár egy laptopban, akár egy okostelefonban, bitekkel dolgoznak, melyek egyes, vagy nullás értéket tudnak felvenni. Ezzel szemben a kvantumszámítógépek qubiteket használnak. Ezek különleges tulajdonsága, hogy a szuperpozíciónak köszönhetően egyszerre tudnak lenni mindkét állapotban és így egyszerre képesek több lehetséges eredményt is mérlegelni. Ezeknek a gépeknek a teljesítményét azért mérik a kvantum egység alapján, hogy a qubitek száma mellett meghatározó legyen még a megbízhatóság, a hibajavítás és más egyéb paraméterek is. A kvantumszámítógépek meglehetősen bonyolult berendezések. Egy gömb alakú vákuumkamrában abszolút nulla fok közelébe lehűtött aranybevonatú szilícium chipekre világítanak rá lézerekkel, hogy azok így elvégezzék a számításokat. A kvantumszámítógépek teljesítménye óriási, de jelenleg még nem tart ott a tudomány, hogy ezt valós problémák megoldására használja, hasonlóképpen mint a modern szuperszámítógépeket. Az erejüket ugyanakkor kiválóan szemlélteti egy kísérlet, melyben a kvantumszámítógépek mindössze 3 perc 20 másodperc alatt végeztek egy olyan feladattal, amihez a világ második legerősebb szuperszámítógépének 10 ezer évre lett volna szüksége.


Jelentős fejlesztés lesz idén a magyarországi vasúthálózaton. A bejelentés szerint idén több mint 900 kilométeren üzemelik be az úgynevezett GSM-R-t, vagyis a korszerű vasúti mobilkommunikációs rendszert. Ennek kiépítése és telepítése évekkel ezelőtt kezdődött és a projekt első üteme ezzel a végéhez ért. Ezzel folyamatosan kiváltják a régi analóg vasúti rádiós rendszereket. A tervek szerint a következő években további 2250 kilométernyi vasúti pálya mentén bővítik a hálózatot. Ennek köszönhetően jön létre a folyamatos adatkommunikáció a vasúti biztosítóberendezések és a járművek között, ami pedig jelentősen növeli a megbízhatóságot és a biztonságot. A nemzetközi határok átjárhatósága is egyszerűbb lesz és könnyebbé válik ezáltal az országok közötti vonatozás, emellett a menetidő is csökkenhet. Ezt a rendszert egyébként Európában már több országban is használják a vonatokon és a berendezések automatikusan átkapcsolnak a határon, ha olyan országba lépnek ahol digitális helyett még analóg módon működik a kommunikáció. Azzal, hogy az első több mint 900 kilométeres szakasz elkészült, lényegében egységessé válik a Magyarországon áthaladó két nagy, észak-déli és dél-nyugati nemzetközi vasúti folyosó kommunikációs rendszere. A rendszer megteremti a lehetőségét a nagysebességű vonatközlekedésnek és hozzájárul az irányítás automatizálásához is.


Minden korábbinál parányibb motort készítettek svájci kutatók. A megalkotott molekuláris motor mindössze 16 atomból áll és kisebb mint egy nanométer. Összehasonlításképpen ez azt jelenti, hogy egy emberi hajszál nagyjából százezerszer vastagabb nála. A kutatócsoport vezetője azt mondta, olyan közel vannak a molekuláris motorok mérethatárához, hogy ennél kisebb motort már aligha lehet készíteni. A mérete mellett pedig különleges tulajdonsága a motornak, hogy megbízhatóan, 99 százalékos iránystabilitással forog egy irányba, vagyis tulajdonképpen atomi szinten teszi lehetővé az energiatermelést. A kutatók azt mondják, hogy hasonló molekuláris motorok a természetben, az izmokban is előfordulnak. Ezeket miozinnak nevezzük és ezek olyan motorfehérjék, amelyek az izmok összehúzódásában játszanak fontos szerepet. A parányi motornak álló és mozgó része is van. Az álló hat palládium és hat gallium atomból áll, míg a mozgó egy négy atomból álló szimmetrikus acetilén molekula. Ez utóbbi a rotor, ami összesen hat különböző pozíciót foglalhat el. Annak érdekében, hogy a motor hasznos munkát tudjon végezni, nagyon fontos a megbízhatóság, vagyis, hogy a szerkezet állórésze úgy szabályozza a forgórész mozgását, hogy az csak egy irányba legyen képes elmozdulni. A kutatók azt mondják, hogy a motor hőenergiával, vagy villamosenergiával is táplálható. Ezek között ugyanakkor nagy különbség van. Ha hőenergiával működtetik, akkor a rotor forgásiránya véletlenszerűen változik, tehát a gép előre-hátra mozog teljesen kiszámíthatatlanul másodpercenként milliónyi fordulattal. Ezzel szemben, ha elektromos energiát használnak, akkor képesek irányítani a forgás irányát. Egyetlen elektron energiája ahhoz elegendő, hogy a forgórész egy fordulat hatodát tegye meg és minél több energiát használtak, annál nagyobb volt a mozgás frekvenciája. Vigyázni kell ugyanakkor, hogy ne kapjon túl sok energiát, hiszen az ugyancsak véletlenszerű forgást idézhet elő. A kvantumfizika világában a forgórész akkor is képes legyőzni a csapot, ha ehhez nem elegendő a kinetikus energiája, vagyis a részecskék, ahogy a kutatók fogalmaztak, alagutazhatnak. Ez a mozgás ráadásul energiaveszteség nélkül történik, de a szabály szerint, ha nincs energiaveszteség, akkor a motor irányának véletlenszerűnek kell lennie. A motor viszont mégis szinte csak egy irányba forgott, ami pedig azt jelzi, hogy mégis veszít energiát az alagút-mozgás közben. A szakértők azt mondják, ha egy rendszerhez nem adunk energiát, de nem is veszünk el belőle, akkor nem lehet megállapítani, hogy az idő melyik irányba halad. Erre egy filmre vett teniszlabdát hoztak fel példaként. A labda pattogásáról meg lehet állapítani, hogy a filmet előre, vagy hátrafelé vetítik le, hiszen a labda pattogás közben lassul. Ha mégis gyorsul, tudjuk, hogy a filmet visszafelé látjuk. Ha viszont az energia nem vész el, hanem a rendszeren belül marad, akkor az idő irányát nem lehet megállapítani. A termodinamika törvénye szerint ha a motor mindig ugyanabba az irányba halad, akkor az egyetlen lehetséges magyarázat, hogy bár nagyon csekély mértékben, de van energiavesztés. A kutatók szerint a megalkotott apró motornak köszönhetően képesek megvizsgálni a kvantum-alagút folyamatokban az energia eloszlásának folyamatait és okat.


Az eddigieknél egyszerűbb, ráadásul olcsóbb lehet az arany kinyerése az elektronikai hulladékokból. Az elektronikai hulladékok újrahasznosítása bonyolult folyamat, ugyanakkor mégis fontos. Ahhoz viszont, hogy a lehető legnagyobb mértékben hasznosítsák újra és ne a többi szemét között végezzék az értékes anyagok, fontos, hogy legyen egy olyan módszer, ami egyszerre hatékony, olcsó, egyszerű és biztonságos. Erre a problémára találtak megoldást koreai kutatók, akik egy olyan anyaggal kísérleteztek, amivel ki lehet nyerni az elektronikai hulladékból az aranyat. A kidolgozott módszert bemutató tanulmányukban azt írják, az áramköri lapokat savfürdőben áztatják és egy polimer az így felszabaduló aranyat egész egyszerűen összegyűjti. Ezt követően ráadásul az aranyat azonnal újra fel lehet használni. Az aranymosó folyadék alapja a porfirin, amelyek egy polimerben összekapcsolva fématomot akarnak tárolni és épp ezt használták ki a koreai vegyészek. Bár az elektronikákban többféle fémet is használnak, a fémgyűjtő anyag az arannyal működik a leghatékonyabban, vagyis ebből vonzza magához a legtöbbet. Használaton kívüli áramköri lapokkal tesztelték a folyamatot. Ezeket több napig áztatták a folyadékban és végül az arany 94 százalékát tudták kinyerni. Ez egyébként még hatékonyabb is lehet, hiszen egyes eredmények szerint már fél órás kevergetés után is kinyerhető az arany 99 százaléka. A módszer nagyszerűsége nemcsak abban rejlik, hogy olcsó, hanem abban is, hogy a felhasznált anyag is újrahasznosítható.

A cetcápának még a szemén is fogak vannak. A cápák, akárcsak a legtöbb hal, pikkelyesek, viszont a cápák testét úgynevezett fogpikkelyek fedik, amelyek parányi módosult cápafogakra hasonlítanak. Ezek a fogpikkelyek nagyban segítik az úszást, ennek köszönhetően ugyanis sokkal gyorsabban képesek haladni, ráadásul védelmi szerepe is van, hiszen mivel ezek az apró lemezkék folyamatosan mozognak, azokon a kórokozók nem képesek megtapadni. Most azonban arra jöttek rá a kutatók, hogy a világ legnagyobb halának, a cetcápának nemcsak a testét fedik fogpikkelyek, hanem még a szemét is. Ezek azonban máshogy néznek ki. A felfedezés az Okinavai Csurasima Kutatóközpont csapatához köthető, melynek tagjai élő és már elpusztult egyedeket tanulmányoztak különböző módszerekkel. A cápák, bár rövidlátók, de közelre kifejezetten jól látnak. A szemüket pedig többféle módon is képesek védeni. A legtöbb cápának van szemhéja, ráadásul képesek a szemüket visszahúzni a szemüregükbe. Akkor használják ezeket a védelmi funkciókat, amikor táplálkoznak, nehogy az áldozat megsértse a szemüket. A cetcápák, bár hatalmasak, hiszen akár 18 méter hosszúra is megnőhetnek, mégis békés állatok és planktonokkal táplálkoznak. Szemhéjuk nincs, de a szemüket ők is képesek visszahúzni a szemüregükbe. Az, hogy a szemüket is apró fogacskák borítják, arról árulkodhat a tudósok szerint, hogy sokkal fontosabb a számukra a látás, mint eddig gondolták.


Úgy tűnt el egy óriási csillag, hogy észre sem lehetett venni. A csillagászok beszámolói szerint az égitest a Földtől 75 millió fényévre lévő Kinman-törpegalaxisban van, illetve csak volt. A csillag ugyanis nyom nélkül eltűnt. A nagytömegű, instabil égitest egy végső stádiumú nagy fényteljesítményű kék változócsillag volt. Ezekre az a jellemző, hogy az életük végén meglehetősen látványos ingadozásokat produkálnak. A csillagot 2001 és 2011 között még tudták észlelni, tavaly ugyanakkor már az Európai Déli Obszervatórium Nagyon Nagy névre keresztelt teleszkópja már nem tudta kimutatni. A megfigyelés szerint a csillag látványos kitöréseket produkált 2002 és 2009 között, majd ez az aktív szakasz 2011 után megszűnt. Azon pedig még a szakértők is meglepődtek, hogy az egyébként a végső stádiumú nagy fényteljesítményű kék változócsillagok elmúlására jellemző szupernóva-robbanást nem érzékeltek a törpegalaxisban. Az esetről készült tanulmányban azt írják, ez az első alkalom, hogy feljegyzést tudnak készíteni arról, hogy egy ilyen óriási égitest ilyen módon szűnik meg létezni. Arról megoszlanak a vélemények még a hozzáértők között is, hogy miként múlt ki a csillag. Az egyik vélekedés szerint még létezik, de a fényereje annyira lecsökkent, hogy a galaxisban lévő por miatt már nem lehet látni. A másik vélemény szerint úgy alakult át fekete lyukká, hogy ezt a folyamatot nem kísérte látványos megsemmisülés. A csillagászok szerint, bár nem tudni, hogy pontosan mi történt az égitesttel, mégis különleges eseményként tartják számon, így pedig az adatokat is tovább gyűjtik és elemzik.


Lehet, hogy mégsem létezik a Naprendszer titokzatos kilencedik bolygója. A csillagászokat évek óta foglalkoztatja a kérdés, hogy létezhet-e egy kilencedik bolygó messze a Plutón túl. Egyes égitestek mozgása ugyanis erre utal. A Kuiper-övben lévő égitestek egy része egészen egyedi pályát ír le, ami arra engedte következtetni a csillagászokat, hogy a mozgásukat egy még felfedezetlen, nagy tömegű bolygó gravitációs mezeje idézi elő. Erről már eddig is megoszlottak a vélemények, de most úgy tűnik, végleg lezárhatják a vitát. Amerikai kutatók szerint a kérdéses égitestek nem egy külső erő hatására keringenek a Nap körül szokatlan pályán, hanem úgy vélik, hogy ezek a saját pályájukat zavarják meg. Ezt azzal magyarázzák, hogy ezen objektumok egyedi kölcsönhatást alakítottak ki egymással, ráadásul még rengeteg, ehhez a rendszerhez kapcsolódó égitest lehet a régióban, amelyekről semmit nem tudni. Magyarázatuk szerint ezek a kapcsolatok egyenként gyengék, de ha sok kis égitestről van szó, akkor jelentős lehet közöttük az interakció. Elképzelésüket számítógéppel modellezték és a szimuláció szerint a Kuiper-övben lévő égitestek különös pályájának előidézéséhez egyáltalán nincs szükség a rejtélyes kilencedik bolygóra.