A baptista imaház adott helyszínt a 2019-es első zenei csemegének, a 32 fős zenekar és vendégei Újévi koncertjének. Immár 6. éve művészeti vezetője és karmestere Lauer Zsolt a fúvós zenekarnak, amely akkori 12 fős létszámát szinte megháromszorozta mára. A szeretet és a jó közösség a legfontosabb összekötő és vonzóerő, mondja Zsolt, amely segít, hogy egyre több fiatal is csatlakozzon a csapathoz. Olyannyira, hogy mára már utánpótlás fúvós kis zenekar is létrejöhetett. 2018-ban 18 nagy fellépése volt a Halas Concert Bandnak, többek között jártak fesztiválokon Kronachban, Szabadkán és Szegeden is a helybeli fellépések mellett. Tartsanak velünk, s tekintsünk be együtt a csapat életébe! (kép forrása: halasmedia.hu)