Idén a verseny középpontjában Arany János és Madách Imre munkássága állt. Négyfős csapatok jelentkezhettek, akik készek voltak arra, hogy kreativitásukat és kutatóképességüket egyaránt csatasorba állítsák – nem akármilyen nyereményekért! A verseny négyfordulós volt, ebből az első három kizárólag az interneten zajlott, a döntő pedig – a legjobb csapatok részvételével – a Nemzeti Színházban, egy nagyszerű program keretében. A harmadik helyezett csapattal beszélgettünk a Halas Rádióban.