Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!

Vita vagy veszekedés (II.rész) - Az Apáczai disputakörről mesél Tóth László vezető és Dolgos László Iván vitagyőztes diák

Műsorvezető: 2018. március 21. szerda, 08:46 Meghallgatva: 1742 alkalommal

A jó vitát tanulni kell! - vallja Tóth László magyar tanára az ELTE gyakorló gimnáziumának. Öt éve indult a vitakör, amikor jelentkeztek a külügyminisztérium által meghirdetett vitaversenyre. Majd a kezdeti siker után szervezetten is elindult a disputa szakkör. A diákok megtanulják, hogyan kell elsőként tájékozódni, egy-egy kérdésben, hogyan tudják ügyesen kifejteni álláspontjukat. Sőt, ami a legnehezebb, hogyan tudják nyitottan figyelni és megérteni a másik álláspontját. Gyakran tapasztalják, hogy a különböző nézőpontok, miként teszik teljesebbé  tudásukat egy-egy kérdésben. A csendes diákok megbátorodnak, a harsányak képessé válnak a meghallgatásra, egyszóval csodaszer, tapasztalja a vitavezető.  Mik a tipikus vita hibák, hogyan lehet ön és csoport fegyelmet tartani vita közben, hogy ne haszon  nélküli veszekedésé váljon, erről mesélnek tanár és diák egyaránt! Feltétlenül tartsanak velünk!

Adás hallgatása