Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!

Mécses gyújtás a megkínzott állatokért – Vígh Dalmával és Becze Mariannal beszélgetünk

Műsorvezető: 2017. november 30. csütörtök, 09:18 Meghallgatva: 765 alkalommal

December 3-án a Semmelweis téren 17-18 óráig tartó rendezvényre hívják az állatszerető embereket Mariann és Dalma a program városi szervezői. Országos rendezvényről van szó, melyhez jelenleg 17 város csatlakozott. A megemlékezés célja a megkínzott állatokra felhívni a figyelmet, hogy soha ne történhessenek olyan események, mint az autó után kötött és hurcolt kutya, vagy az elevenen megnyúzott cica esete. Az ÁVT azaz az Állatvédelmi Törvény ugyan rendelkezik afelől, hogy az ilyen szörnyűségeket elkövető emberek akár börtönbe is kerülhetnének, azonban a hatóság mégsem szabja ki a megfelelő büntetéseket. Erre és természetesen az állatok szeretetére hívja fel a figyelmet a rendezvény. Dalma és Mariann megható történeteket mesélnek arról, hogyan is lettek állatvédők, és milyen pótolhatatlan örömöt tudnak adni az állatok. Feltétlen tartsanak velünk!

Adás hallgatása