Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!

Jóllét magazin

Műsorvezetők: Beke László, Csányi Ágnes, Doszpod Zsuzsanna, Fülöp Sára, Hérák Anita, Király Krisztina, Mészáros Erika, Mongyi Gergely, Németh Andrea, Tóth István, Vigh Dalma,

A Jóllét magazin hetente megjelenő műsorainak célja a testi-lelki egészség területéről minél szélesebb körben megszólaltani szakembereket, így segítve a hallgatókat a mentális egészség kialakításának és művelésének területén. A magazin egyaránt foglakozik testi és lelki témákkal, hiszem az ember teste és lelke össze van huzalozva, ha az egyik részét segítjük avval gyógyítjuk a másikat is. Hallgassuk a műsorokat, hogy EGÉSZségesebbek lehessünk. Természetesen nem elég hallgatn őket :)

 

Hanganyagok

Életmód sorozatunk: Mit is jelent a bowen terápia, milyen természetes útjai, kiegészítői vannak a gyógyulásnak? – Oláhné Fűz Ibolya természetgyógyász, mozgásterapeuta, bowen alkalmazó tanácsai

Csányi Ágnes 2023. június 01. csütörtök Meghallgatva: 19 alkalommal

Életmód sorozatunk: A mozgás lételemünk 3. rész – Oláhné Fűz Ibolya természetgyógyász, mozgásterapeuta tanácsai

Csányi Ágnes 2023. május 25. csütörtök Meghallgatva: 68 alkalommal

Életmód sorozatunk: A mozgás lételemünk 2. rész – Oláhné Fűz Ibolya természetgyógyász, mozgásterapeuta, bowen alkalmazó tanácsai

Csányi Ágnes 2023. május 18. csütörtök Meghallgatva: 176 alkalommal

Életmód sorozatunk: A mozgás lételemünk 1. rész – Oláhné Fűz Ibolya természetgyógyász, mozgásterapeuta, bowen alkalmazó tanácsai

Csányi Ágnes 2023. május 11. csütörtök Meghallgatva: 227 alkalommal

A mozgás, sport olyan természetes szükséglete az életemnek, mint a lélegzés – Babud Lászlóval beszélgetünk

Csányi Ágnes 2023. május 04. csütörtök Meghallgatva: 169 alkalommal

II. rész - Isten szava zene a szívemben! – Herczegné Gubik Klára, életútriport

Csányi Ágnes 2023. április 27. csütörtök Meghallgatva: 100 alkalommal

I. rész - Isten szava zene a szívemben! – Herczegné Gubik Klára, életútriport

Csányi Ágnes 2023. április 20. csütörtök Meghallgatva: 165 alkalommal

Sipos János Fuss, hogy érezd élsz! című könyve, és előadása a Sziládyban

Csányi Ágnes 2023. április 13. csütörtök Meghallgatva: 108 alkalommal

4.rész: Egészséges táplálkozás. Mit jelent a tápanyagban gazdag, kalóriában szegény étrend? – Oláhné Fűz Ibolya természetgyógyász tanácsai

Csányi Ágnes 2023. április 06. csütörtök Meghallgatva: 76 alkalommal

3.rész: Egészséges táplálkozás. Fogyókúra libikóka, inzulinrezisztencia okai, mit is együnk akkor? – Oláhné Fűz Ibolya természetgyógyász tanácsai

Csányi Ágnes 2023. március 30. csütörtök Meghallgatva: 152 alkalommal

2.rész: Egészséges táplálkozás. Kevesebbet, jobbat és jobban! – Oláhné Fűz Ibolya természetgyógyász tanácsai

Csányi Ágnes 2023. március 23. csütörtök Meghallgatva: 138 alkalommal

1.rész: Egészséges táplálkozás, alias kevesebbet, de jobbat és jobban! – Oláhné Fűz Ibolya tanácsai

Csányi Ágnes 2023. március 16. csütörtök Meghallgatva: 126 alkalommal

A jó alvás titkai! – Oláhné Fűz Ibolya természetgyógyász, mozgás és masszázs terapeuta, bowen alkalmazó tanácsai

Csányi Ágnes 2023. március 09. csütörtök Meghallgatva: 240 alkalommal

Lélegezzünk jól! 3.rész – Oláhné Fűz Ibolya természetgyógyász, mozgás és masszázs terapeuta, bowen alkalmazó tanácsai

Csányi Ágnes 2023. március 02. csütörtök Meghallgatva: 318 alkalommal

Lélegezzünk jól! 2.rész – Oláhné Fűz Ibolya természetgyógyász, mozgás és masszázs terapeuta, bowen alkalmazó tanácsai

Csányi Ágnes 2023. február 23. csütörtök Meghallgatva: 142 alkalommal

Lélegezzünk jól! 1.rész – Oláhné Fűz Ibolya természetgyógyász tanácsai

Csányi Ágnes 2023. február 16. csütörtök Meghallgatva: 215 alkalommal

Házasság hete alkalmából – Szerelmi kalandtúra házas- és jegyespároknak – a programról Friebert Tibor baptista lelkésszel beszélgetünk

Csányi Ágnes 2023. február 09. csütörtök Meghallgatva: 97 alkalommal

Országos keresztény ifjúsági vezetőképzésről halljuk Savanya Csenge szervezőt

Csányi Ágnes 2023. január 19. csütörtök Meghallgatva: 120 alkalommal

Preventőrök 6.rész – Hogyan előzhető meg a prosztatarák? – Dr. Hegyi Barbarával beszélgetünk

Csányi Ágnes 2023. január 12. csütörtök Meghallgatva: 178 alkalommal

Amit a HPV oltásról tudni érdemes! – Preventőrök 5. rész, dr.Hegyi Barbarával beszélgetünk

Csányi Ágnes 2023. január 05. csütörtök Meghallgatva: 128 alkalommal

Mézről és más finomságokról – Dr. Kovács Enikő Éva háziorvossal és Dózsa Tamás Károllyal a Kiskunhalas és Környéke Méhészeti Egyesület vezetőjével beszélgetünk

Csányi Ágnes 2022. december 29. csütörtök Meghallgatva: 574 alkalommal

Preventőrök 4. rész – Dr. Hegyi Barbara mesél a méhnyakrák megelőzésről

Csányi Ágnes 2022. december 22. csütörtök Meghallgatva: 137 alkalommal

Preventőrök 3. rész. Megelőző vizsgálatok: mellrák szűrés önállóan, kórházban – Dr. Hegyi Barbarával beszélgetünk

Csányi Ágnes 2022. december 15. csütörtök Meghallgatva: 309 alkalommal

Preventőrök 2. rész. Megelőző vizsgálatok – no az meg minek? - Dr. Hegyi Barbarával beszélgetünk

Csányi Ágnes 2022. december 01. csütörtök Meghallgatva: 364 alkalommal

Preventőrök – 1. rész. Bemutatkozás. Hazánk dobogós helyezett a megelőzhető betegségek okozta halálozásban, a daganatos betegségekben. Dr Hegyi Barbarával beszélgetünk

Csányi Ágnes 2022. november 24. csütörtök Meghallgatva: 1457 alkalommal

Dr. Kovács Enikő Éva háziorvossal az őszi -téli megbetegedések megelőzéséről beszélgettünk

Csányi Ágnes 2022. október 20. csütörtök Meghallgatva: 104 alkalommal

Virágné Színes Ilona alkotóművész - kiállítása a szegedi Agórában

Csányi Ágnes 2022. szeptember 29. csütörtök Meghallgatva: 366 alkalommal

Waldorf óvoda indult 2022-ben - Lakatos-Korda Hajnalka, alapító szülővel beszélgetünk

Csányi Ágnes 2022. szeptember 22. csütörtök Meghallgatva: 1311 alkalommal

A magyarországi Continental Singers csapatának vezetőjével, Szentpétery Mózessel, és Jánosi Teodóra együttes taggal beszélgettünk

Csányi Ágnes 2022. szeptember 15. csütörtök Meghallgatva: 331 alkalommal

Nem adom fel! – Gáspár Imre Bátor – bátor története

Csányi Ágnes 2022. szeptember 08. csütörtök Meghallgatva: 908 alkalommal

11. Koliken Kiskunhalas- Szabadka Barátság kerékpártúra 2022 aug. 27-én – Király Gábor főszervezővel beszélgetünk

Csányi Ágnes 2022. augusztus 18. csütörtök Meghallgatva: 298 alkalommal

Benkő Viktória – életútriport

Csányi Ágnes 2022. augusztus 11. csütörtök Meghallgatva: 1174 alkalommal

Zsellér Ágnes szemléletfejlesztő tanárral beszélgetünk az élet tanulásáról

Csányi Ágnes 2022. július 30. szombat Meghallgatva: 750 alkalommal

Mit tegyünk covid ügyben 2022 nyarán? 2.rész - Dr. Egri Antallal, a Semmelweis kórház fertőző osztályának vezető főorvosával beszélgetünk

Csányi Ágnes 2022. június 16. csütörtök Meghallgatva: 350 alkalommal

Covid lecsengőben? 1.rész - Dr. Egri Antallal, a Semmelweis kórház fertőző osztályának vezető főorvosával beszélgetünk

Csányi Ágnes 2022. június 09. csütörtök Meghallgatva: 502 alkalommal

Minden amit a szoláriumról tudni kell! - Beszélgetés Gömöri Szilvivel

Csányi Ágnes 2022. május 19. csütörtök Meghallgatva: 1132 alkalommal

A rúdfitness sportról, testi-lelki egészségről, gyógyulásról vall Lipka Mariann

Csányi Ágnes 2022. május 12. csütörtök Meghallgatva: 735 alkalommal

Kolompár Mátyás és Mónika életútja, megtérése

Csányi Ágnes 2022. május 05. csütörtök Meghallgatva: 454 alkalommal

A természet, túrázás és gombák szakértője: Dr. Kovács Enikő Éva háziorvossal beszélgetünk

Csányi Ágnes 2022. április 28. csütörtök Meghallgatva: 613 alkalommal

Húsvéti szokások, ételek Angliából és Magyarországról - beszélgetés Rémán Gyöngyivel

Csányi Ágnes 2022. április 21. csütörtök Meghallgatva: 370 alkalommal

Influenza, vagy covid? – egyéb aktuális betegségekről, kezelésükről és megelőzésükről ad tanácsokat Dr. Kovács Enikő Éva háziorvos

Csányi Ágnes 2022. április 14. csütörtök Meghallgatva: 410 alkalommal

A gyerekszoba kialakítása - Somoskövi-Mancz Tímea otthontervező szakember tanácsai

Csányi Ágnes 2022. április 07. csütörtök Meghallgatva: 297 alkalommal

Somoskövi-Mancz Tímea otthontervező tanácsai - konyha ügyben

Csányi Ágnes 2022. március 31. csütörtök Meghallgatva: 335 alkalommal

Hogyan és mitől fogjuk jól érezni magunkat a nappalinkban? - Somoskövi-Mancz Tímea otthontervező a vendégünk

Csányi Ágnes 2022. március 24. csütörtök Meghallgatva: 355 alkalommal

Újra színpadon a Halas Concert Band

Mongyi Gergely 2022. március 17. csütörtök Meghallgatva: 422 alkalommal

Kohi-Pál Eszter református lelkész és coach gondolatai a koraszülött gyerekek szüleihez

Csányi Ágnes 2022. március 10. csütörtök Meghallgatva: 508 alkalommal

Hajdók Zsóka író különleges életútja

Csányi Ágnes 2022. március 03. csütörtök Meghallgatva: 671 alkalommal

Bíróné Szegfű Mariannal, a Magyar Kékkereszt Egyesület és Református Iszákosmentő Misszió városi vezetőjével beszélgetünk

Csányi Ágnes 2022. február 24. csütörtök Meghallgatva: 503 alkalommal

Nem szélmalomharc! - beszélgetés Horváth Patrik turisztikai és marketing polgármesteri megbízottal

Tóth István 2022. február 03. csütörtök Meghallgatva: 444 alkalommal

120 éves a csipkénk! - beszélgetés Szécsiné Rédei Évával a Csipkeház igazgatónőjével a Jóllét magazinban

Tóth István 2022. január 27. csütörtök Meghallgatva: 535 alkalommal

Erdélyből származom és ezt büszkén vállalom! - beszélgetés Varga Líviuval és feleségével, Vargáné Béda Erzsébettel

Tóth István 2022. január 20. csütörtök Meghallgatva: 2347 alkalommal

Igyekszem lekötni a kreatív energiáimat! - beszélgetés Flaisz Jánossal

Tóth István 2022. január 13. csütörtök Meghallgatva: 327 alkalommal

15 túra a bakancslistán! - beszélgetés Fodor Imre túravezetővel

Tóth István 2022. január 06. csütörtök Meghallgatva: 522 alkalommal

Mindig óvatos duhaj voltam! - beszélgetés Paor Józseffel, az Év Vállalkozójával a Jóllét magazinban

Tóth István 2021. december 30. csütörtök Meghallgatva: 646 alkalommal

Karácsonyi gondolatok! - beszélgetés Kuris István Lászlóval

Tóth István 2021. december 23. csütörtök Meghallgatva: 348 alkalommal

Sohasem a díjakért csináljuk a dolgunkat, hanem azért, mert szeretjük a szakmánkat! - beszélgetés Babud Lászlóval a megyei Príma-díj kategóriagyőztesével

Tóth István 2021. december 16. csütörtök Meghallgatva: 364 alkalommal

Ha senki nem segít, Isten segít! - beszélgetés Vajgel Pállal, akinek ezekben a napokban nyílt meg kiállítása a Vasutas Művelődési házban, Adventi tárlat címmel

Tóth István 2021. december 09. csütörtök Meghallgatva: 321 alkalommal

Üres fészek szindróma és Randikaland - beszélgetés Ihász Anita párkapcsolati terapeutával és Tagai Judittal a Kiskunhalasi Egészségfejlesztési Iroda munkatársával a Jóllét magazinban

Tóth István 2021. december 02. csütörtök Meghallgatva: 603 alkalommal

Nem tudok a fenekemen ülni! - beszélgetés Pasztendorf Gabriellával. a Fazekas Mihály Általános Iskola innovatív tanítónőjével

Tóth István 2021. november 25. csütörtök Meghallgatva: 866 alkalommal

Három bajusz gazdát keres! - beszélgetés Erhardt Györgyi igazgatónővel és Tóthné Felföldi Zsuzsanna gyermek-könyvtárossal

Tóth István 2021. november 18. csütörtök Meghallgatva: 388 alkalommal

Hatéves koromban eldöntöttem: tanítónő leszek! - beszélgetés Szabó Annával, az idei Cum Gratia- díj tulajdonosával

Tóth István 2021. november 11. csütörtök Meghallgatva: 1267 alkalommal

Tanyasors - beszélgetés Mester Sándorral és Saár Lászlóval a Jóllét magazinban

Tóth István 2021. november 04. csütörtök Meghallgatva: 752 alkalommal

Mindenszentek és Halottak Napja - beszélgetés Kovács Ibolya etnográfussal

Tóth István 2021. október 28. csütörtök Meghallgatva: 464 alkalommal

Én táncolnék veled! - beszélgetés Juhász Ágnessel a Studio 2000 TSE művészeti vezetőjével

Tóth István 2021. október 21. csütörtök Meghallgatva: 408 alkalommal

Bakancsot fel! - beszélgetés Greguss Viktorral

Tóth István 2021. október 14. csütörtök Meghallgatva: 391 alkalommal

Kult-Night! - beszélgetés Kohi Habibbal és Bereczki Dorottyával egy hamarosan megrendezésre kerülő kulturális estről

Tóth István 2021. október 07. csütörtök Meghallgatva: 921 alkalommal

Amikor egy nap eleget eszel, eleget iszol, mozogtál is - az már érték! - beszélgetés Turú Balázs életmód tanácsadóval, a kontrolldiéta kitalálójával a Jóllét magazinban

Tóth István 2021. szeptember 30. csütörtök Meghallgatva: 343 alkalommal

Mesés bábok - bábos mesék! - beszélgetés Fejes Józsefné Erzsikével az idén 25 esztendős Szivárvány Bábcsoport vezetőjével

Tóth István 2021. szeptember 23. csütörtök Meghallgatva: 518 alkalommal

Feketeöves lettem! - beszélgetés Horváth Zoltán három-, és Bozsó Zsolt egydanos karate mesterrel

Tóth István 2021. szeptember 16. csütörtök Meghallgatva: 1147 alkalommal

Nyolc év tízezer páciens! - beszélgetés a halasi Egészségfejlesztési Iroda munkájáról, tevékenységéről, jövőbeni terveiről

Tóth István 2021. szeptember 09. csütörtök Meghallgatva: 2635 alkalommal

MIA - Három nő, egy álom, egy küldetés! - beszélgetés Király Melindával arról, hogy mi a szerepe ma egy nőnek

Tóth István 2021. szeptember 02. csütörtök Meghallgatva: 1586 alkalommal

Mozdulj ránk Halas! - beszélgetés Zsán-Klucsó Ivett rendezvényszervezővel, aki csapatával együtt, szeptember 4-én vár mindenkit egy egész napos programkavalkádra a Hirling József Lovasparkba

Tóth István 2021. augusztus 26. csütörtök Meghallgatva: 994 alkalommal

Magányomat kiskutyákra cserélném! - beszélgetés Kozma Anita szobrászművésszel a Jóllét magazinban

Tóth István 2021. augusztus 19. csütörtök Meghallgatva: 351 alkalommal

Anyja lánya! - beszélgetés Szeitz Szilviával és Weinhardt Virággal arról, hogy hogyan működhet eredményesen, sikeresen, harmóniában egy család

Tóth István 2021. augusztus 12. csütörtök Meghallgatva: 625 alkalommal

3000 kilométerre kellett elutaznom, ahhoz, hogy megtaláljon az igaz szerelem! - beszélgetés Németh Andreával, aki éppen tíz esztendeje él és dolgozik Izlandon

Tóth István 2021. augusztus 05. csütörtök Meghallgatva: 1111 alkalommal

Felvettek! - beszélgetés Piszman Zsófiával, a Szilády-gimnázium végzősével

Tóth István 2021. július 29. csütörtök Meghallgatva: 891 alkalommal

Tétova gólya - beszélgetés Mókus Anitával a Jóllét magazinban

Tóth István 2021. július 22. csütörtök Meghallgatva: 509 alkalommal

Jelen pillanatban nulla Covid-fertőzöttünk van! - Szükség esetén a lehető leggyorsabban kell munkába állni a járványkórházban! - beszélgetés Dr. Ördögh Csaba orvosigazgatóval a napokban átadott városi elismerése kapcsán

Tóth István 2021. július 15. csütörtök Meghallgatva: 430 alkalommal

Álomváró - beszélgetés Pintér Zoltán költővel, akinek, sok-sok kisdiák segítségével a napokban jelent meg verseket, mondókákat tartalmazó kötete

Tóth István 2021. július 08. csütörtök Meghallgatva: 416 alkalommal

A szüleim történetével óriásit robbant a Facebook! - beszélgetés Dúcz Annamáriával, Ancsival a Jóllét magazinban

Tóth István 2021. július 01. csütörtök Meghallgatva: 548 alkalommal

Megállítanak az utcán és gratulálnak! - beszélgetés Fehér Erikával a Halas Televízió szerkesztő-riporterével, aki a napokban vehette át Kiskunhalas Város Sajtódíját

Tóth István 2021. június 24. csütörtök Meghallgatva: 617 alkalommal

Nap mint nap tenni kell egymásért! - beszélgetés Ihász Anitával, aki párkapcsolati coach és házassági tréner

Tóth István 2021. június 17. csütörtök Meghallgatva: 1103 alkalommal

Bohóc akartam lenni és ez részben sikerült! - beszélgetés Andrási Szabolcs tanár úrral

Tóth István 2021. június 10. csütörtök Meghallgatva: 805 alkalommal

Mit ad Isten, világbajnok lettem! - beszélgetés Réz István erőemelő bajnokkal

Tóth István 2021. június 03. csütörtök Meghallgatva: 463 alkalommal

Amikor a Margitszigeten futok mindig a Sóstó jár a fejemben! - beszélgetés Kis-Soós Zsanettel, aki igazi sportos családba született és két bátyja, Roland és Tibor voltak a példaképei

Tóth István 2021. május 27. csütörtök Meghallgatva: 460 alkalommal

Drónok támadása! - beszélgetés Vercz András operatőrrel és Szőri Attila szerkesztővel abból az alkalomból, hogy a napokban megnyílt a Közösségek Házában az alkotásaikból összeállított tárlat

Tóth István 2021. május 20. csütörtök Meghallgatva: 409 alkalommal

Nálam a lovak családtagok! - beszélgetés Nagy Antallal, akit a napokban a Magyar Lovas Szövetség az elmúlt évi teljesítménye, eredményei alapján "Az év tenyésztője" -díjban részesített

Tóth István 2021. május 13. csütörtök Meghallgatva: 468 alkalommal

Vissza a suliba! - beszélgetés Váradiné Vastag Györgyi iskolapszichológussal a Jóllét magazinban

Tóth István 2021. május 06. csütörtök Meghallgatva: 867 alkalommal

Én úgy érzem, hogy engem nagyon szerettek a kollégáim! - beszélgetés Danajka János nyugalmazott tűzoltóval, aki közel harminc éven az egyik legképzettebb lánglovagnak számított Halason

Tóth István 2021. április 29. csütörtök Meghallgatva: 538 alkalommal

Elhízás és életminőség! - beszélgetés Szabó Dalma testnevelővel, aki társaival ( Csányi Alexandra, Szabó Anikó) a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencián első díjat nyert

Tóth István 2021. április 22. csütörtök Meghallgatva: 599 alkalommal

Elértünk kapacitásaink határainak végéhez! - beszélgetés Dittmayer Péterrel a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház ápolási igazgatójával

Tóth István 2021. április 15. csütörtök Meghallgatva: 3909 alkalommal

Az a legjobb, hogy újra együtt van a család! - beszélgetés Gusztos Bencével a Megasztár egyik nagy felfedezettjével

Tóth István 2021. április 08. csütörtök Meghallgatva: 835 alkalommal

Irány a kert! - beszélgetés Pősz Miklós agrármérnökkel a Jóllét magazinban

Tóth István 2021. április 01. csütörtök Meghallgatva: 640 alkalommal

Ki volt valójában Garbai Sándor? - beszélgetés Végső István történésszel, a most megjelent kötete apropóján

Tóth István 2021. március 25. csütörtök Meghallgatva: 498 alkalommal

Elmegyünk a falig és azon túl! - beszélgetés Dr. Frei Norberttel a Kiskunhalasi Mobil Járványkórház covid intenzív osztályának vezetőjével

Tóth István 2021. március 18. csütörtök Meghallgatva: 2404 alkalommal

Covid 19 - tények és tévhitek! - beszélgetés Jáger Teklával, aki csapattársaival a világjárvány hatásait vizsgálta egy kérdőív segítségével

Tóth István 2021. március 11. csütörtök Meghallgatva: 1579 alkalommal

Bakancslista! - beszélgetés a Zöld Közösségért Természetbarát Egyesület két vezetőjével

Tóth István 2021. február 25. csütörtök Meghallgatva: 435 alkalommal

Tantusztól az okostelefonig! - beszélgetés Daday Zoltán távközlési üzemmérnökkel a Jóllét magazinban

Tóth István 2021. február 18. csütörtök Meghallgatva: 485 alkalommal

Lyra 45! - beszélgetés Csorvási Zoltánnal a Lyra együttes alapító tagjával a Jóllét magazinban

Tóth István 2021. február 11. csütörtök Meghallgatva: 668 alkalommal

Farsang? Rockfarsang! - beszélgetés Gál Dezsővel és Jeszenszky Zoltánnal az idei rendhagyó, 17 Rockfarsang apropóján

Tóth István 2021. február 04. csütörtök Meghallgatva: 998 alkalommal