Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!

Magyar kutató nyerte a világ egyik legrangosabb tudományos díját

Írta: Szabó-Kocsis János

Idén Kondorosi Éva akadémikus kapta a világ egyik legjelentősebb tudományos elismerésének számító Balzan-díjat, melyet Eugenio Francesco Balzan olasz újságíró lánya, Lina Balzan alapított 1957-ben édesapja emlékére. A 750 000 svájci frankkal járó elismerést 2018. november 23-án Sergio Mattarella olasz államfő adja át Rómában a magyar kutatóprofesszornak.

A Nemzetközi Balzan-díj Alapítvány célja a kultúra, a tudományok és azon kezdeményezések támogatása, melyek az emberiséget szolgálják az egész világon a béke és a testvériség jegyében. Kondorosi Éva a kémiai ökológia, Detlef Lohse a folyadékdinamika, Jürgen Osterhammel a világtörténelem, Marilyn Strathern a szociális antropológia területén kifejtett tudományos munkásságáért kapta 2018-ban a Balzan-díjat. (A díj ezidáig egyetlen magyar kitüntetettje Ligeti György zeneszerző volt, aki 1991-ben részesült az elismerésben.)

A 750 000 svájci frankkal járó elismerést 2018. november 23-án Sergio Mattarella olasz államfő adja át a négy díjazottnak.  A nyertesek a jutalom 50 százalékát fiatal kutatók támogatására fordítják, a négy tudósnak részletes pályázatban kell indokolniuk egy bizottság előtt november 22-én, hogy kit és milyen célból támogatnak.

Forrás: https://piacesprofit.hu/tarsadalom/magyar-kutato-nyerte-a-vilag-egyik-legrangosabb-tudomanyos-dijat/



Bárhol, bármikor...

Sokat utazol? Nincs a közeledben egy rádió? Nem vagy a vételi körzeten belül? Sebaj! Töltsd le okostelefonodra az ingyenes Tunein alkalmazást és máris hallgathatod rádiónk adását élőben bárhol, bármikor!

Töltsd le telefonodra még ma! Töltsd le még ma a telefonodra!