Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!

Nem írja alá a megállapodást a kormány, Bécsbe költözik a CEU

Írta: Szabó-Kocsis János

A 2019/2020-as tanévtől az amerikai akkreditációjú mester- és doktori programjainak új hallgatói már a CEU bécsi kampuszán tanulnak majd – jelentette be a Közép-európai Egyetem (CEU) kuratóriuma. A már korábban beiratkozott diákok Budapesten fejezhetik be tanulmányaikat. Arról, hogy a CEU oktatói és dolgozói hol végzik majd munkájukat, a CEU közösségével folytatott konzultáció során döntenek majd.

„A kuratórium 2018. december elsejével hagyta jóvá a költözést. A döntés oka az, hogy a magyar kormány eddig nem írt alá olyan nemzetközi egyezményt, amely lehetővé tenné, hogy a CEU New Yorkban akkreditált amerikai intézményként szabadon működhessen Budapesten” – olvasható az egyetem közleményében.

„Minden szükséges lépést megtettünk, hogy megfeleljünk a lex CEU-nak. Számos alkalommal jeleztük, hogy nyitottak vagyunk minden olyan megoldásra, amely garantálja intézményünk integritását és tanszabadságát. Addig vártunk, amíg lehetséges volt” - mondta Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora. „Felelőtlenek lennénk, ha nem készültünk volna fel a CEU hosszútávú működésének biztosítására. Sajnálatos módon a magyar kormányzat elzárkózása attól, hogy egy számunkra is elfogadható megoldást kínáljon, erre a döntésre kényszerített minket” – tette hozzá.

Az egyetem szerint a magyar kormányzat tovább szűkítette a tanszabadságot, törölte a társadalmi nemek tanulmánya szakot, és büntetőadók kilátásba helyezésével korlátozta a migrációval kapcsolatos kutatásokat. Hozzátették azt is: a kormány 2017 áprilisa óta jogi bizonytalanságban tartja az intézményt.

„18 hónapig védelmeztük a jogunkat ahhoz, hogy amerikai diplomákat adó intézményként Budapesten maradjunk, de nem sikerült olyan garanciákat kapnunk a magyar kormányzattól, amelyek biztosítanák tanszabadságunkat” - mondta Ignatieff, hozzátéve: a lehető legtöbb kutatási és oktatási tevékenységet Budapesten tartanak majd.

Hozzáteszik: a lex CEU benyújtása óta az egyetem azon dolgozott, hogy olyan megoldást találjon, amely biztosítja az intézmény tanszabadságát. New York állam sikeres tárgyalások során olyan megállapodás-tervezetet véglegesített Magyarországgal, amely lehetővé tenné, hogy a CEU megőrizze amerikai akkreditációját. A CEU teljes mértékben megfelel a magyar kormányzat által meghatározott feltételeknek.

A magyar hatóságok jelezték, hogy nem fogják aláírni a megállapodást

„A CEU oktatási programokat indított partnerintézményével, a Bard College-dzsal. A megállapodás-tervezet értelmében a magyar hatóságok megvizsgálták ezeket a programokat, New York Állam Oktatási Hivatala pedig megerősítette a magyar hatóságok részére, hogy a CEU New York államban végzett oktatási tevékenysége tökéletesen megfelel a megállapodás-tervezet feltételeinek” – írják a közleményben, kiemelve: ennek ellenére a magyar hatóságok jelezték, hogy nem fogják aláírni a New York állammal kötendő megállapodást.

„Minden erőfeszítés, amely megoldást keresett arra, hogy a CEU amerikai diplomákat kiadó intézményként Budapesten működhessen, meghiúsult” – szögezik le.

„A CEU-t örömmel fogadja mind Bécs városa, mind Ausztria kormánya. Ezért őszintén hálásak vagyunk” - mondta Leon Botstein, a CEU kuratóriumának elnöke. „A költözés azt is jelenti, hogy visszatérünk a CEU eredeti, több kampuszt is magába foglaló tervéhez” – mondta Botstein, aki azóta vesz részt az intézmény életében, amióta az egyetem ötlete felmerült 1990-ben.

Forrás: http://eduline.hu/felsooktatas/2018/10/25/Koltozik_a_CEU_E56A90



Bárhol, bármikor...

Sokat utazol? Nincs a közeledben egy rádió? Nem vagy a vételi körzeten belül? Sebaj! Töltsd le okostelefonodra az ingyenes Tunein alkalmazást és máris hallgathatod rádiónk adását élőben bárhol, bármikor!

Töltsd le telefonodra még ma! Töltsd le még ma a telefonodra!