Október 3-án, a Magyar Idők hírportálján, Deme Tamás egyetemi docens, művelődéskutató tette közzé saját, illetve kollégái, barátai véleményét a NAT tervezetéről.
A tervezet magyartalan, rosszul megírt, divatszavakkal telített negatív kommunikáció
Kezünkben a Nemzeti alaptanterv (NAT) háromszáz oldala. Kollégáim, barátaim véleményét kérdezve, az utolsó percekben is a javítás, újrakezdés lehetőségein jár az eszünk.
Nincs más lehetőség, újra kell írni, fogalmazni, gondolni. Sokat vártunk az idei változattól.
Szenvedett, aki végigolvasta. Mégse kiáltsuk, hogy teljesen rossz (bár csaknem az), van benne pozitívum is. Nem lenne megoldás az egész kidobása, bár egy része ezt érdemelné.
Az előző évtizedek borzalmaihoz képest végre cáfolható állapotba került, ez már vívmány. A cáfolhatóság a tudományosság egyik előfeltétele (Karl Popper). Ám a cáfolat nem cél, a feladatmegoldás a cél.
Illyés Gyula írta, hogy a gordiuszi csomó kettévágása szép gesztus, ám a feladat a csomó kibogozása volt. Ez most is megkerülhetetlen. Lássunk neki a lehetetlennek! Ez a mű használhatatlan, de javítható, újrakezdhető.
Kezdjük a pozitívumokkal!
Elismerendő, hogy törekszik a tudományosságra, az oktatás avítt dogmái helyett néhol köznevelésről (is) beszél, beemeli a kreativitás céljait, említi az egyénre szabott, differenciált tanítást, nyitni próbál korunk technikái s azok alkalmazása felé.
Más kérdés, mennyire sikeres e célok megvalósítása. Koncepciótlan terv erőltetése zsákutcát, hülyegyárat jelentene.
Hülyegyár?
Ez nem poénos felütés, hanem létező csapda, aktuális francia iskolaelemzés. Jean-Paul Brighelli francia irodalomtanár ilyen című, keményen elemző könyvében tartott tükröt a korábban sikeres, de mára konfliktussal teli francia tanügynek.
Fázsy Anikó, a Nagyvilág kiváló néhai főszerkesztője kritikusan írt a kompetenciákra korlátozódó reformról, melynek eredménye nem a gondolkodás pallérozása s fejlesztése, hanem gyakorlati szabályok besulykolása: a tanulónak nem gondolkoznia kell, hanem helyes válaszokat adni. Lefelé nivelláló, motiválatlan iskolát hoztak létre, ahol a verbális vagy nyílt erőszak lett az úr. Ennek tanulságait észre (eszünkre) véve, bölcs lenne a hülyülést elkerülnie a mi NAT-unknak.
Hiányok
Mintha nem is lettek volna jó előzmények. Pedig a 80-as évek végi tantervben az akkori legjobbak (jelzem Szentágothai János, Szépe György, Kontra György, Varga Tamás és társaik minőségét) megalkották a tantárgyak és műveltségi területek több tudományt összefogó egyensúlyát, az integráció igényét. Műveltségi területek? A mai tervezetben nincsen helyük.
Táncház
E közel ötven éve élő, működő, világhírű magyar modellnek központi helyet kellett volna biztosítani a mozdulatkultúra tanításában. Persze ilyen tárgy nincs (lehetett volna), de miért nem illeszthető a sportórák alkalmába? Örülünk, hogy mindennap van testnevelés. De mi akadályozza a tanügyi tervezőket, hogy a tánctanítás (kultúránk különleges értéke) céljaira időt, teret kínáljanak?
És nemcsak a táncház, a folklór sincs kiemelve, megbecsülve. Az azonosságtudatunk egyszer említődik („magyar és európai identitás”), de kibontva, célként jelölve nem kap teret. Pedig a hagyomány s a vidék ismerete helyet kér. Kodolányi Gyula remek NAT-kritikájában színes példát ajánl a régió helyi ön- és történelemtudatára.
Békésben, Gyulán a téglavárak történetéről, Dürerről, az oszmán hódítás hatásáról, Munkácsyról, Kohánról, gyulai kolbászról s a gyógyvizekről ezer tudást tudna összemarkolni a honismeret. Ám a honismeret nem kap teret az anyagban.
Kodály Zoltán
A tanár úr a legértékesebb kulturális, pedagógiai magyar valuta a világon. Nevét már sokféle papíron szajkózzák. („Neved, ha van, áruvédjegy”.) Ám hol van a kodályi zenei nevelés? Amihez ezerszer is le kell írni: ez nem „módszer”, hanem rendszer, modell, koncepció! Ez a koncepció most már hungarikum.
Kodályra hivatkozik ugyan a NAT, de csak a szavak szintjén. Hol vannak Ádám Jenő kidolgozott gyakorlatai?
Miért nem épültek be Bartalus Ilona, Szabó Helga, Szőnyi Erzsébet, Szentkirályi Márta tapasztalatai, vagy a zenetudományban Kodály értékeit a nevelés számára ajánló Lendvai Ernő, Ittzés Mihály, Szalay Olga, Domokos Mária elemzései? Pécsi Géza életműve, a Kulcs a muzsikához országosan elterjedt tankönyve, CD-sorozata? Értékeik teljesen hiányoznak e tantervből.
A „Kulcs” akkreditációja most jár le, eltűnik a szakgimnáziumok tanterveiből. Említsük meg a félmúlt zenepedagógiai értékeit: Émile Jaques Dalcroze, Karl Orff, a magyar Forrai Katalin, Kokas Klára hiányát, a Kobzos Kiss Tamás megteremtette hangszeres népzenetanítást, a jelenből Sipos Mihály és a Muzsikás együttes fantasztikus, katarzist adó „napkezdését”, amelyet az ország minden iskolájának felajánlottak. Ez igazi ének-zenei élménypedagógia. Miért nem használjuk?
Koncepció hiány
Ezt a fogalmat már említettük Kodállyal kapcsolatban. A koncepció eredetileg fogantatás, foganás, átvitt értelemben összefoglalás. A koncepció hiányzik ebből a NAT-ból. Az a lényeget megragadó, összefoglaló vízió, amely megtermékenyíti a gondolatot. Kodálynál a népdaléneklés és a mozgó dó képes tömören megjeleníteni a zenei nevelés koncepcióját.
A bikkfanyelvű új tantervből hiányzik a koncepció fénye, térképe és iránytűje. S az idő. A biológiai fogantatás után minden embriónak szüksége van kilenc hónapra ahhoz, hogy egészséggel megszülessen.
A kényszeres siettetés nem használ
Ahogy Kontra György mondta egy korábbi tantervnél, a kilenc hónapnál rövidebb várandósság nem a szocialista orvostudomány diadala, hanem koraszülés. Így van a tantervek kihordásánál is.
Az integráció hiánya
Hasonló Kodály nevéhez. A név elhangzik, de valójában nincs jelen.
A művészeti nevelés évtizedes iskolakísérletei (a Művelődéskutató Intézeté vagy Zsolnai Józsefé) mintha nem is lettek volna. Pedig a műveltségi területek egymásra hatásának tudását a modern világ igényli. A gyerek feje nem tantárgyak szerint szeletelt, hanem az életre együtt látó figyelemmel reagál.
A történelmi együtt látás hiánya
Továbbra is az egyirányú (őskor-ókor-középkor-újkor stb.) ismeretek virulnak. A kortárs tudományok, művészetek együtt szemlélete sikertelen ügyetlenkedésbe fúl. (Amint egy korábbi – köznevelésben soha nem tanító – oktatási miniszternél, akinél a tévés Zsanett tétel lett volna az érettségin. S törölni akarták a történelmet.)
Pedig rég megvolt a történetiség szinkron-diakron szemlélete, mely a múlt-jelen összefüggéseit értelmezte.
A fejlődéslélektan hiánya
Nem a pszichologizálást kell tantervesíteni, hanem a gyermek természetes élettani-lélektani fejlődéséhez kellene igazítani minden tudástárat, kompetenciamantrát.
Ehelyett X., Y. osztályok speciális igényeiről esik szó. Gyermekközpontúságról hozsannázik a terv, de a gyerekek ismerete mélységesen hiányzik az anyagból (lélekből). Hol a mentálhigiéné?
Az emberkép hiánya
A terv első oldalának alcímében beígéri az emberképet, de az alapvető értékek után egy szót se ír emberképről. Filozófiai óvatoskodás? Az megszokott, hogy a leporolhatatlan test-lélek felfogás mellett meg sem említődik a test-lélek-szellem szemlélet hármassága s ezáltal a transzcendensre való nyitottság. Nem a vallás hiányzik (az is), hanem a világnézet.
A kézművesség hiánya
Európában a miénk az egyik legélőbb kézműveshagyomány. A szem dicsérete szép, de szó nem esik a kéz intelligenciájáról. Landgráf Katalin, Kékedi László kemény kritikájukban említik: minek a pillepalack propagandája, amikor a gyékény, vessző, csuhé, agyag s a szövés, fonás sehol sincs a Technológia című salátában. „Az Antall-korszakban még volt negyven kézműves szakiskola, mára egyetlen maradt. S hiányzik a népi kézművesképzés tetejéről a felsőoktatás” – írta Kékedi. A zenei anyanyelv mellől a tárgyi anyanyelv tanítása tűnt el a tanügyi nénik, bácsik (idézet Kodálytól) papírszagú, szürke ismereteiből.
Az építészet hiánya
Csernyus Lőrincék megemlítik: miközben nagyot röffen a designgondolkodás műszó, az építészet, belsőépítészet nem kerül bele a vizuális (térbeli) gondolkodás fejlesztésébe. Az iskolák, otthonok (Cseténél: a „hajlék”) vizsgálata, tereinek ismerete és újraálmodása nem kerül a diákok alkotóképesség-fejlesztésének alapjaiba. A világszerte híres organikus építészet hazai kiválóságai vagy a modern városfejlesztés elvei nem érdemelnek helyet a tananyagban.
Anyanyelvünk hiánya
A véleménymondók mind egyetértenek: ez a tervezet magyartalan, rosszul megírt. Ez a divatszavakkal, irodai mellébeszéléssel telített, negatív kommunikáció dicső példája. Jankovics Marcell szerint „az orvosokra jellemző szakmai gőggel rengeteg fölösleges, újsütetű idegen szót használ”. Minden szakmának vannak elfogadott szakszavai, ám ha a globalizáló sznobizmus szakmaibb akar lenni a szakmánál, nevetséges marad.
Heltai Miklós szavait kölcsönvéve, ha Petőfi 1848. március 14-én azt vetette volna papírra, hogy „Facilitálni kellene a kompetenciátokat a transzverzális motivációra”, akkor nem tudta volna érzelmileg cselekvésre mozgósítani kora magyarjait. Ámde nem így írt, hanem emígy: Talpra, magyar, hí a haza!
Hajdan egy főoktató meghirdette a tantervi megvalósítást. A pedagógusok undorral fintorogtak, legyintettek. Következett a többi majmoló, így aztán pár évig a komprehenzív, konstruktív s egyéb divatszavakat öklendezték a tanárjelöltek a vizsgákon, hirdetve, hitetve, hogy ez a modern. A mostani tanterv mindent a kompetenciára épít. Miért? Mert az Európai Tanács így írta le.
Nincs baj a kompetenciával, érték az, főleg, ha leíratik, hány magyar szóval lehet kifejezni. A NAT által megviselt szavak új kérdést generálnak: „A facilitátor asszertív attitűdjével kompetens-e digitálisan kognitív motiváció diverzitásáról kommunikálni?” A kritikai válasz erre: nem kompetens, csak impotens.
Vannak persze magyar nyelvű szavak is a NAT-ban. Ilyen: „kimeneti eredménycélok”, „célnyelvi civilizáció”, „designgondolkodás”. Van-e megoldás? Van. Ha a tanterv viszonyelvű, nevelő és növendék társas lelki viszonyára épül (Karácsony Sándor). Ha a nyelvi alapra épülnek a tárgyak. Tudomány nyelvei, művészet nyelvei stb.
Ha tudjuk, kihez szólunk s mi célból. Van újrakezdés.
Forrás: https://magyaridok.hu/velemeny/a-nat-ujrakezdesenek-diszkret-baja-3523256/
