Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!

Újabb változás: 40 százalékkal emelkedik a szociális támogatások összege az egyetemeken

Írta: Szabó-Kocsis János

A felsőoktatásba lépő hallgatók egyharmada anyagi okok miatt nem tudja befejezni a tanulmányait. A HÖOK és a kormány megállapodásának értelmében a szociális támogatások kerete szeptembertől 40 százalékkal, mintegy 750 millió forinttal emelkedik.

A legrosszabb anyagi helyzetben lévő diákoknak járó szociális ösztöndíj szeptembertől emelkedik, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szerint azonban más intézkedésekkel is lehetne javítani az esélyegyenlőséget - írja a HírTV.

A statisztikák szerint azonban a hallgatók egyharmada pénzügyi okokból, a diploma megszerzése előtt otthagyja az egyetemet.

Az albérletbe költözők havi kiadása a 138-163 ezer forintot is elérheti, az Oktatási Hivatal egyik elemzése szerint ezt pedig sokan nem tudják kifizetni. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájánál is látják ezt az arányt, ráadásul úgy gondolják, hogy már a jelentkezéstől is sok családot eltántorít az, hogy drága a továbbtanulás.

A legjobb anyagi körülmények között élő jelentkezőknek már a bekerülési esélye is jóval nagyobb - mondta el Vámosi Péter, a HÖOK elnökhelyettese.

A felsőoktatási szociális ösztöndíj nagyjából 25-30 ezer állami képzésre járó diákot támogat. A HÖOK és a kormány megállapodásának értelmében ennek a kerete szeptembertől 40 százalékkal, mintegy 750 millió forinttal emelkedik. A tanulmányi ösztöndíj emeléséről egy éven belül tárgyal a kormány és a hallgatói önkormányzat. A HÖOK célja, hogy a legjobbak akár 70-80 ezer forintos ösztöndíjat is kaphassanak, illetve 8-9 ezer új kollégiumi férőhelyre is szükség lenne, főként a fővárosban.

Forrás: http://eduline.hu/felsooktatas/2018/8/27/felsooktatas_befejezese_anyagi_okok_EA49TJ



Bárhol, bármikor...

Sokat utazol? Nincs a közeledben egy rádió? Nem vagy a vételi körzeten belül? Sebaj! Töltsd le okostelefonodra az ingyenes Tunein alkalmazást és máris hallgathatod rádiónk adását élőben bárhol, bármikor!

Töltsd le telefonodra még ma! Töltsd le még ma a telefonodra!