Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!

Sokszor a szülők okozzák a diákok túlterheltségét a Klebelsberg Központ elnöke szerint

Írta: Szerkesztette: Szabó-Kocsis János

Nem olyan rossz a helyzet, mint azt néhány helyen sugallják - mondta a pedagógushiányról Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ új elnöke.

„Az iskola mellett a szülők felelősségét is végig kell gondolni ebben a kérdésben, hiszen sok esetben ők maguk íratják be rengeteg különórára a gyermekeiket. Tapasztalataim szerint a kevesebb gyakran több, alacsonyabb óraszámban, kisebb ismeretmennyiséggel, ugyanakkor a fejlesztésre helyezett hangsúllyal, sokkal jobban elmélyíthető a diákok később is kamatoztatható tudása” - mondta a diákok túlterheltségéről Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ új vezetője a Magyar Időknek.

A pedagógushiányról azt mondta, az előző tanévben is sikerült megoldani a problémát. „Idén már az első Klebelsberg-ösztöndíjasok is végeztek, és közülük van olyan hallgató, akinek még mindig keressük a helyét. Azaz nem olyan rossz a helyzet, mint azt néhány helyen sugallják. Azt gondolom, hogy oda kell figyelnünk a szakos ellátottság biztosítására, és meg kell találni azt a stratégiát, amely biztosítja hosszú távon a pedagógusellátottságot. A médiában nagy hangsúlyt kapott, hogy például az egyik iskolában kémia-bármely szakos tanárt keresnek. Ez nem azt jelenti, hogy minden szakos tanárból hiány van az intézményben, hanem azt, hogy kémiatanárt keresnek, ezért a másik szakját nem határozták meg” - magyarázta.

Az érdekképviseletekről a Klebelsber Központ elnöke azt mondta, nagyon fontos, ha széles körben tudjanak mindenről egyeztetni. „A kritikát pedig meg kell hallgatni, de azt is elmondtam mind a két új szakszervezeti vezetőnek az elmúlt időszakban, hogy nem szerencsés, ha valaki csak kritizál, és nincsenek konstruktív megoldásai. Mindenkinek az a célja, hogy jól működjenek az iskolák” - tette hozzá.

Hajnal Gabriella arra is kitér, hogy a jó iskola az, „ahova szívesen mennek be a gyerekek, szívesen tanulnak, ami azt jelenti, hogy élvezik azt az oktatást, amiben részük van, nézetem szerint ez ma az élménypedagógiával valósul meg. A kicsiknél a játékosság, a nagyobbaknál az informatikai eszközök jól megtanult használata visz előre. Mindebben a legnagyobb szerepe persze a pedagógusnak van. Kompetenciák fejlesztésére van szükség, mert mire kijön a diák az iskolából, már szakmák szűnnek meg, és több száz új alakul”.

Forrás: http://eduline.hu/kozoktatas/2018/8/9/diakok_tulterheltsege_tanarhiany_Klebelsber_G41NKZ



Bárhol, bármikor...

Sokat utazol? Nincs a közeledben egy rádió? Nem vagy a vételi körzeten belül? Sebaj! Töltsd le okostelefonodra az ingyenes Tunein alkalmazást és máris hallgathatod rádiónk adását élőben bárhol, bármikor!

Töltsd le telefonodra még ma! Töltsd le még ma a telefonodra!