Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!

BMW-gyár épül Debrecenben!

Írta: Szabó-Kocsis János

Több éve röppent fel a hír, most hivatalosan is bejelentették: új európai gyártóbázisát Magyarországon létesíti a német autógyár. Az üzem több mint ezer embernek adhat munkát.

Egymilliárd eurós beruházással épít gyárat a BMW Debrecenben, az üzemben 1000 ember dolgozik majd, és évente 150 ezer belsőégésű, hibrid vagy villanymotorral szerelt járművet gyártanak majd ott – jelentette be a társaság és Budapesten Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Ez jelentős mennyiség, hiszen a társaság jelenleg évente kétmillió autót állít elő.

A gyár építése egy éven belül elindul a város melletti 400 hektáros területen. A cég azt közölte, a gyár építésével célja európai gyártókapacitása erősítése, a BMW termékeinek 45 százaléka a kontinensen kel el. A gyártó idei forgalma 1,2 százalékkal haladta meg a tavalyit, a termelés fokozását jelzi az is, hogy nemrég cáfolta a cég, hogy kivonná Nagy-Britanniából a gyártást a Brexit miatt. A német autógyártó jelenleg 14 országban működtet 30 gyártóüzemet. A debreceni a 17-ik európai gyára lesz, egyben 2000 óta az első új autógyártó üzem.

Hogy mikor kezdődhet a gyártás és pontosan milyen modellek készülnek majd a debreceni gyárban, az még nyitott kérdés. A BMW közleményében azonban azt is kiemeli, hogy az autógyártáson túl számos egyéb munkahely jön létre a beszállítók és egyéb szolgáltatók körében, mind a gyár területén, mind Debrecen vonzáskörzetében.

Szijjártó Péter elmondta: a gyár helyszínének kinézett terület a jövő év második felére kerül a BMW tulajdonába, és jövőre már megkezdik a munkaerő toborzását is. Az üzlet honlapja mindenesetre már el is indult, az álláslehetőségekről szóló oldal még nem működik.

A BMW régióbeli fejlesztéséről évek óta felröppentek a hírek, korábban Románia, Szlovákia is felmerült esélyesként. Még néhány hónappal ezelőtt is úgy tűnt, hogy végül a szintén jelentős autóipari gyártóközpontnak számító északi szomszédunkban épülhet meg az üzem. A külgazdasági és külügyminiszter most arról beszélt, hogy 14 hónapja folytak a tárgyalások.

Magyarország és a német autógyártó kapcsolata azonban ennél régebbre nyúlik vissza. A BMW Group 2004 óta van jelen, és már évekkel ezelőtt is jelentős beszállítói aktivitás volt innen, a cég több mint egymilliárd euró értékben vásárolt alkatrészeket magyarországi cégektől. Egy ezzel kapcsolatos kormányzati nyilatkozat volt az alapja annak a három évvel ezelőtti, akkor cáfolt hírnek is, miszerint a társaság Magyarországon épít üzemet.

Ez a hír legutóbb áprilisban röppent fel, amikor a kormány egy rendeletben nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánította Hernádnémeti területén elhelyezkedő ingatlanokon tervezett ipari telephely megvalósításával kapcsolatos ügyeket. Végül ez sem bizonyult igaznak, hiszen a fejlesztés nem Miskolc környékén, hanem Debrecenben valósul meg.

A magyar gazdaság nagyon jól járhat a BMW érkezésével: már eddig is a GDP-nk több mint tíz százalékát, exportunk több mint 20 százalékát adta az autóipar. Ez persze a kitettségünket is növeli, tavaly ilyenkor például egy hónapra gyakorlatilag leállt a magyar ipar bővülése, aminek az egyetlen oka az volt, hogy nyári szünetet tartottak az autógyárak.

Forrás: http://hvg.hu/gazdasag/20180731_BMWgyar_epul_Debrecenben#rss

Fotó: Bloomberg



Bárhol, bármikor...

Sokat utazol? Nincs a közeledben egy rádió? Nem vagy a vételi körzeten belül? Sebaj! Töltsd le okostelefonodra az ingyenes Tunein alkalmazást és máris hallgathatod rádiónk adását élőben bárhol, bármikor!

Töltsd le telefonodra még ma! Töltsd le még ma a telefonodra!