Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!

Tarolt egy magyar egyetemista a világ legnagyobb ifjúsági innovációs versenyén

Írta: Szabó-Kocsis János

A negyedik helyet szerezte meg a világ legnagyobb ifjúsági innovációs versenyén egy magyar egyetemista.

Molnár Áron a 2016-2017. évi 26. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen I. díjas volt, így a Magyar Innovációs Szövetség biztosította részvételét az EU Fiatal Tudósok Versenyén. Az Európa Unió által évente szervezett, legjelentősebb és legrangosabb tehetségkutató és -gondozó programnak, a Fiatal Tudósok Versenyének döntőjén a diák továbbjutott a világdöntőre, az ISEF-re.

Az Intel ISEF rendezvény kétlépcsős. A versenyzőktől a nemzetközi zsűri angol nyelvű nevezési anyagokat kér a projektről. Ezt követően a kiállítással egybekötött döntőn több mint ezer tudós, mérnök és matematikus személyes interjúk során győződik meg a versenyzők felkészültségéről, és alakítja ki a végleges sorrendet – írja közleményében a Magyar Innovációs Szövetség.

Molnár Áron, a Székesfehérvári SzC Széchenyi István Műszaki Szakgimnáziuma korábbi diákja, aki jelenleg a BME-n tanul, „Új típusú ferrofluidos dőlésérzékelő szenzor” című munkájával pályázott, amellyel elnyerte az Embedded Systems kategóriában a negyedik díjat.

Forrás: http://eduline.hu/felsooktatas/2018/5/23/innovacios_vilagverseny_negyedik_hely_J25BAT



Bárhol, bármikor...

Sokat utazol? Nincs a közeledben egy rádió? Nem vagy a vételi körzeten belül? Sebaj! Töltsd le okostelefonodra az ingyenes Tunein alkalmazást és máris hallgathatod rádiónk adását élőben bárhol, bármikor!

Töltsd le telefonodra még ma! Töltsd le még ma a telefonodra!