A féltékenység mindannyiunk életében előbukkan egy adott ponton. Ki ne érezte volna már a vágyat, hogy a szerelme csak az övé legyen? Vagy kinek ne fájt volna, amikor a szeretett fél másvalakire áldozta figyelmét és idejét? Ez teljesen normális. De úgy tűnik, egyesek jobban tudják kezelni ezt a démont, mint mások. De vajon miért?
Azok, akik hisznek saját képességeikben, kevésbé lesznek féltékenyek és kisebb a birtokvágyuk, mint azoknak, akik életük során gyakran elhagyatottságot vagy árulást tapasztaltak. Akik például gyermekkorukban elhagyatottságot tapasztaltak meg szüleik válása kapcsán, vagy nem kaptak tőlük elég érzelmi támogatást, gyakrabban válnak féltékennyé felnőttként. Ugyanez történhet, ha a felnőtté válás során sok bizalmatlanság vesz körül valakit – ilyenkor ő is hajlamos lesz a bizalmatlanságra partnere felé, még ha semmi oka sem lenne rá.
Akik nem érzik magukat vonzónak, valahol a lelkük mélyén mindig úgy érezhetik, hogy kontrollálniuk kell a partnerüket, mert másképp elhagyják. Azonban ha így viselkedünk, a féltékenység könnyen a kapcsolat vagy a házasság rovására mehet.
A féltékenység jó módja annak, hogy egy kapcsolatban kontrollt gyakoroljunk a másikra. Például sok nő akarja megtiltani férjének, hogy bizonyos személyekkel találkozzon vagy beszéljen, ami sok esetben nem csak teljesíthetetlen, de fullasztó is tud lenni. Sajnos sok nő azzal a folyamatos félelemmel él együtt, hogy férjük félrelép és egyszerűen rettegnek, ha az elmegy a barátaival szórakozni. Még rosszabb esetben a férjük munkahelyére is féltékenyek, mert az is elvonja róluk férjük figyelmét (Ugyanígy viszont, a férfiak is tudnak féltékenyek lenni!). Mi az oka ennek a végeláthatatlan féltékenységnek? A bizonytalanság! Nem egy nő érzi azt, hogy ha partnere nem gondol minden pillanatban rá, akkor nem is szereti őt. Sebezhetőnek érzik ilyenkor magukat, és félnek attól a gondolattól, hogy elhagyják őket.
Ugyanígy, sok nő is szembe találja magát extrém féltékeny férjekkel. Számos férfi próbálja meg ellenőrizni felesége minden lépését. Ha egy férfi nem bízik a feleségében, és folyton azt akarja tőle, hogy szerelmét bizonygassa, akkor ezzel csak eltaszítja magától. A partner ettől egész egyszerűen kimerül érzelmileg. Persze, a növekvő nyomás alól való szabadulási vágy és a személyes tér visszaszerzése még inkább birtoklási ösztönt vált ki a férfiból. Ez egy ördögi kör, amely sokszor megöli a házasságot. Néha nem kizárt, hogy az a partner, aki folyton hűtlenséggel vádolja párját, pont az lesz, aki megcsalja a másikat.
Két különböző elmélet létezik a féltékenységről, illetve arról, hogy miként élik ezt meg férfiak és nők. Az egyik szerint a féltékenység az alkalmazkodás evolúciós mechanizmusa. A témával foglalkozó kutatók rájöttek, hogy a férfiak hajlamosabbak a szexuális hűtlenség miatt féltékenyeknek lenni, miközben a nők az érzelmi hűtlenség miatt féltékenyek a leginkább. Ezt azzal magyarázzák, hogy a férfi, aki energiát fektetett a nő táplálásába és védelmezésébe, elvárja, hogy az az ő génjeit örökítse tovább, és nem pedig más férfiét. Ezzel szemben a nők szükségét érzik az őket biztonsággal és élelemmel ellátó férfi érzelmi kötődésének, szerelmének.
Megint más kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a féltékenység nem annyira evolúciós szükségletek által meghatározott, mint kulturális szempontok által. Ők úgy tartják, hogy a nők és férfiak egyre inkább hajlamosak a házastársi hűtlenség miatti féltékenységre, és szerintük mind a két féle féltékenységtípust inkább a társadalom és családi élmények határozzák meg, nem pedig a faj fennmaradásának ösztöne.
Bármelyik is legyen a féltékenység forrása, nem kétség, hogy ez ugyanúgy lehet hasznos, mint romboló. Abban a pillanatban, ahogy egy nőben megfogan a féltékenység apró gondolata, két végkifejlet lehetséges: az egyik, hogy azon próbál ésszerűen dolgozni, hogy minél jobb és harmonikusabb legyen a kapcsolata. A másik, hogy annyira féltékennyé válik, hogy extrém birtokvágy alakul ki benne, amivel végül teljesen tönkreteszi a kapcsolatot. Minden a féltékenység mértékétől függ.
A féltékenységet kontrollálni nem egyenlő azzal, hogy a partnert kontrolláljuk! Azt jelenti, hogy jobban uralkodunk az érzelmeinken. Nézzük meg, hogyan lehetséges ez?
Nézzük meg, honnan származik az érzés? Mikor fogant meg bennünk ez a féltékenység? Ha szüleink elváltak, elhagyatva éreztük magunkat? Esetleg a nagyobb testvér volt mindig a szülők kedvence? Legutóbbi partnerünk megcsalt? Tisztítsuk ki elménket, és derítsük ki, mi volt az a bizonyos helyzet vagy történés, ami miatt kialakulhatott bennünk a partnerünkkel szembeni bizonytalanság érzése.
Vizsgáljuk meg az önértékelésünket és önbizalmunkat! Ha magunkat nem szeretjük, hogyan szerethetnének minket mások? Miért nem próbálunk meg egyszer másként tekinteni önmagunkra?
Ne legyünk elnézőek! Ha partnerünk féltékeny, ne engedjük, hogy kontrollálja viselkedésünket. Máskülönben csak düh és ellenséges érzelmek alakulnak ki bennünk, olyan módon reagálunk, ami még erősebb féltékenységet vált ki a másikból. Próbáljuk inkább megbeszélni vele lehetőleg nyugodt hangvételben – és nem egy veszekedés alkalmával –, hogy szeretjük őt, de nem tudunk zárak mögött élni.
Fektessünk le szabályokat: mindannyiunknak szüksége van barátokra és szórakozásra a párkapcsolaton kívül is. Beszéljük ezt meg őszintén és nyíltan. Ne titkoljuk el, ha kimegyünk a barátainkkal szórakozni – ezzel csak még inkább féltékenységre adunk okot. Minél nyíltabbak vagyunk, annál több félreértéstől óvjuk meg magunkat.
Forrás: http://filantropikum.com/feltekenyseg-hogyan-nyilvanul-meg-ferfiaknal-es-noknel-mi-a-leggyakoribb-oka-es-mi-lehet-a-megoldas/
