Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!

Miért tesz jót az agyunknak a tánc?

Írta: Szabó-Kocsis János

Nem szabad alábecsülni a tánc erejét, hiszen nem csak szórakoztat és kikapcsol, hanem ráadásul az agyi folyamatokra is nagyon kedvező hatással bír.

Bizonyára te is átélted már azt az euforikus élményt, amikor a kedvenc zeneszámod felcsendülése önkéntelenül is táncra hívta a tested. Ezen folyamat révén sokkal jobban át tudjuk magunkat adni a jelen pillanatának, fejleszti a kognitív gondolkodást, ezáltal edzve az agyat.

A tánc szenzációt okoz az agyban

A tánc szenzációt okoz az agyban, egyfajta önjutalmazási folyamat játszódik le, melyet a dallamok és a mozgás öröme okoz. Az agy kissé előrelátó a zeneszámokat illetőleg, hiszen pár ütem után már nagyjából érezzük, hogy az adott zeneszám hogyan is fog folytatódni, ugyanakkor az agy kedveli a spontán dolgokat, ezért van az, hogy a változatos ütemekkel dübörgő zenét jobban át tudjuk élni. Ez a spontaneitás viszont sokkal jobban megdolgoztatja a koordinációs képességünket, hiszen össze kell hangoljuk a mozdulatainkat a zene üdítő ritmusával. Abban az esetben viszont, amikor az agy és a test is egyszerre érzi át, és reagálja le a zenét, akkor jelentkezik az igazi izgalmi állapot, ami beindítja a boldogsághormonok nagyfokú termelődését.

A tánc és a boldogság kapcsolata

A tánc szoros és kölcsönös kapcsolatban áll a boldogsággal. Ha boldogok vagyunk, ösztönösen táncra perdülünk, és ha táncolunk sokkal jobb kedvünk lesz. A zenére történő mozgás befolyásolja a hangulatunkat, pozitívabbá és elfogadóbbá tesz. Igazán csak akkor érezhetjük teljes mértékben át a boldogságot, ha az belülről fakad, és az agynak lehetősége van egy kicsit kikapcsolni és „lazítani”. Éppen ezért meditatív hatással is bír, egy kis időre ki tudunk szakadni a mindennapokból, a tánc közben csökken a stressz és a szorongás, és a kreativitásunk is nő.

Az egészségünkkel is összefügg

A tánclépések a különböző agyterületek komoly összhangját feltételezik. Fizikai síkon is átmozgatja a testet, mert először is a tüdők sokkal feszítettebb tempóban kell, hogy dolgozzanak, a szívritmus felgyorsul, ezáltal a vérkeringés is, és akkor még az izmok munkájáról nem is beszéltünk. Az agy másik fontos feladata, hogy a folyamatos, összekötött mozgást egybe kell, hogy hangolja a ritmusérzékkel.

Terápiaként is alkalmazható

Legtöbbször a kisebb traumákat átélt páciensek esetében alkalmazzák, az előbb már említett nyugtató hatása miatt. De segítségére lehet a túlsúlyos embereknek, a Parkinson-kórral küzdőknek és az enyhébb mentális betegségben szenvedőknek is.

Szóval, ha úgy érzed, hogy könnyítenél kicsit az életeden és egy boldogabb életvitel felé nyitnál, akkor pattanj fel és hagyd, hogy a zene ritmusa magával ragadjon!

Forrás: http://filantropikum.com/miert-tesz-jot-az-agyunknak-a-tanc/



Bárhol, bármikor...

Sokat utazol? Nincs a közeledben egy rádió? Nem vagy a vételi körzeten belül? Sebaj! Töltsd le okostelefonodra az ingyenes Tunein alkalmazást és máris hallgathatod rádiónk adását élőben bárhol, bármikor!

Töltsd le telefonodra még ma! Töltsd le még ma a telefonodra!