Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!

Gyereknevelés – tévé nélkül

Írta: Szabó-Kocsis János

Ma már tudományosan is megalapozott, hogy káros hatással van a gyerekek fejlődésére, ha sok időt töltenek a tévé képernyője előtt.

Elsősorban mentális, kognitív és kommunikációs fejlődési zavarok jelentkezhetnek, de a mozgáshiány miatt kialakuló túlsúly sem elhanyagolható probléma. Most a mamanatural.com oldalon megjelent tanácsok alapján kiderül, hogy a szülők miként érhetik el azt, hogy a gyerekük tévé, és annak káros hatásai nélkül nőjenek fel.

A gyereknevelés felelősségteljes feladat, kötelezettség, amelyhez szükség van odafigyelésre, türelemre, és persze energiára. Természetesen napi 10-15 perces tévézés nem ártalmas a gyereknek, de ha ez az időarány már órákra tolódik ki, akkor igen.

A gyereknevelés terén a szülőé a felelősség, és egyszerű megoldásnak tűnhet, hogy ha fáradtak vagyunk, inkább bekapcsoljuk a tévét, hadd nézze a gyerek, addig mi elintézünk még pár dolgot, de ez hosszútávon nem vezet jóra.

Tanítsuk meg önállóan játszani

A közös mókázásra, játékra nincs mindig lehetőség, ezért igyekezzünk megtanítani a gyerekünknek, hogy játsszon önállóan, találja ki magának a szabályokat, hiszen e közben növeli az önbizalmát, fejleszti az érzelmi és szociális készségeit. Emellett önuralomra is szert tesz a gyerkőc, és még a problémamegoldó készsége is fejlődik.

Azoknál a gyerekeknél, akik sok időt töltenek el a tévé képernyője előtt, előbb-utóbb figyelemzavar alakul ki, és később sokkal nagyobb szórakozási ingerre lesz szükségük, hogy lefoglalják magukat.

Hogyan motiváljuk a gyerekünket, hogy játsszon egyedül?

Először is határt kell szabnunk a tévézésnek. Állítsunk fel időkorlátot, aminek a szakemberek szerint a következőképpen kell kinéznie:

  • 0-2 éves kor között tilos a tévézés, számítógépezés, táblagépezés,
  • 2-5 éves kor között naponta maximum egy órát szabad engedni a tévé nézést,
  • 5 éven felül szigorú korlátozást kell bevezetni a tévézést illetően.

Ha szeretnénk, hogy a gyermekünk egyedül játsszon, akkor teremtsünk számára biztonságos és tiszta környezetet, mert a legtöbb gyerek nem szereti a rendetlenséget, ugyanis nem lesz elegendő helye a játékainak stb.

A játékok közül érdemes párat félretenni, és amikor megunta az aktuális játékát, akkor vegyük elő, míg dugjuk el azt, amelyikkel addig játszott. Ez a ciklikusság remekül beválhat, és így kevesebb játékra lesz szüksége a gyereknek, de az örömforrás megmarad, mikor előkerül a jól ismert tárgy. Az is sokat segít az önálló játszásban, ha kis asztalt, széket vásárolunk a gyermekünknek, amin tud rajzolni, játszani, így olyan, mintha saját irodája lenne, ahol ő is úgy „dolgozhat”, mint a felnőttek.

Válasszunk olyan játékokat, amelyek megmozgatják a fantáziavilágát

Nem kell bonyolult játékot vennünk, az egyszerű sokszor jobb, és törekedjünk arra, hogy olyat válasszunk, amely fejleszti gyermekünk képzelőerejét.

Íme, néhány példa:

- fából készült játékok;

- varázs doboz, amelyben mindenféle érdekes dolgok rejtőznek;

- színes ceruzák, kifestősek;

- természet doboz, amelyben mindenféle falevél, virág található;

- építőkockák;

- kisautók;

- játék konyha, ahol lehet sütni, főzni;

- kirakósok;

- gyurma.

Fontos megemlíteni, hogy az önálló játszás során, ha lehet, ne segítsünk gyerekünknek, ne szálljunk be a mókázásba, ne mutassuk meg, hogy mit és hogyan kell csinálni. Ha az életkorának megfelelő játékokkal foglalja le magát, akkor a közbenjárásunkra nem is lesz szükség. Az is fontos, hogy ne zavarjuk meg a gyerekünket a játszásban, mert így nem tud megfelelően odafigyelni a tevékenységre, s a koncentrációs képessége nem tud megfelelően fejlődni. Nem utolsó sorban, bízzunk a gyerekünkben, mert ő tudja, hogy mi teszi boldoggá!

Forrás: http://filantropikum.com/igy-nevelj-gyereket-teve-nelkul-anelkul-hogy-megorulnel/



Bárhol, bármikor...

Sokat utazol? Nincs a közeledben egy rádió? Nem vagy a vételi körzeten belül? Sebaj! Töltsd le okostelefonodra az ingyenes Tunein alkalmazást és máris hallgathatod rádiónk adását élőben bárhol, bármikor!

Töltsd le telefonodra még ma! Töltsd le még ma a telefonodra!