Ma reggel a fiamat iskolába víve, az autóból láttuk, ahogyan a Máltai Szeretetszolgálat irodája előtti sarkon egy vak ember próbál átkelni az úttesten. Az átjutását nehezítette az útpadkát szegélyező hó, amit hiába tapogatott fehér botjával, szabad részt nem talált.
Már ott és akkor jól esett volna segíteni, de az útkereszteződésben nem állhattunk meg, így csak reméltük, hogy valaki segíteni fog.
A zsinagógához érve a szokásos dugó várt minket, így lehetőségem nyílt kiszállni az autóból és a látássérült segítségére sietni.
Mire visszagyalogoltam, egy kedves roma hölgy már a katolikus templom irányába, az úttesten vezette át a férfit, aki közben arról érdeklődött, hol találja a fent említett szeretetszolgálat raktárát.
Mivel ezt a hölgy sem tudta, felajánlottam, hogy szívesen átveszem a látássérült kísérését, bár a raktárról én sem hallottam még. Mire ez átfutott az agyamon, egy másik hölgy – hallva beszélgetésünket – már mutatta is nekünk a helyes irányt.
Séta közben természetesen beszélgettünk. Mint elmondta, Kisszálásról érkezett busszal, előre egyeztetve a Facebookon a szeretetszolgálat munkatársával. Arra a kérdésemre, hogy vajon nem kockázatos-e ilyen időben nekivágni a városnak, azt válaszolta, hogy ezt a kérdést a kisszállási polgármester barátja is feltette neki, de azt felelte, amit nekem is: ez nem jelenthet akadályt.
Mire a raktárhoz értünk, már azt is tudtam, hogy „vicces Bélaként” ismerik az emberek, lévén, hogy rengeteg viccet ismer, és szívesen el is meséli őket.
A raktár csak kilenc órakor nyitott, így visszasétáltunk az irodához, ami már nyolc órától várta a rászorulókat. Jó lett volna a férfit átkísérni a szemben lévő Mini presszóba, de az - új üzemeltetőt keresve – zárva volt, így, ahogy fogalmazott, a maradék húsz percet „bóklászással” fogja eltölteni.
A munkába menet azon gondolkoztam, hogy az embereknek megint sikerült néhány sztereotípiával szemben csatát nyerniük. A kedves, önzetlen segítséget nyújtó roma hölgy bebizonyította, hogy a kisebbség is „lát” és akar segíteni; a hozzánk visszaforduló, útmutatást adó hölgy bizonyította, hogy „hallanak” is az emberek, a látássérült férfi pedig azt bizonyította, hogy a fogyatékossággal élő emberek szájából gyakrabban hallhatunk vidám szót, mint amit mi „egészségesek” el tudnánk képzelni.
