KAZINCZY FERENC (Érsemlyén [Érsemjén], 1759. október 27. – Széphalom [Bányácska], 1831. augusztus 23.): író, költő, szerkesztő, nyelvújító.Fő törekvése a magyar nyelv megújítása, gazdagítása, a költői stílus fejlesztése volt.
1769–1777 között a sárospataki kollégiumban tanult. 1784-ben szabadkőművessé lett.
1784-ben Sáros és Abaúj megye táblabírája, Zemplén megye tiszteletbeli aljegyzője, majd Kassán telepedett le. 1788-ban Baróti Szabó Dáviddal és Batsányi Jánossal együtt megalapította Kassán a Magyar Museumot; Batsányi átírta Kazinczy Ferenc tervezett előszavát, ezért irodalmi hármas szövetségük felbomlott. 1790-ben Orpheus címmel maga adott ki folyóiratot.
Vádlottja lett a Martinovics-pernek, 1794. december 14-én Regmecen őrizetbe vették, 1795. május 16-án halálra ítélték; május 29-én királyi rendelettel kegyelmet kapott; ez bizonytalan ideig tartó várfogságot jelentett. Szeptember 26-án elszállították Budáról; 1795-től 1801-ig Spielbergben, Kufsteinben, Munkácson raboskodott. Szabadulása után otthon élt, 1804. november 16-án házasságot kötött Török Sophie-val.
1806. június 10-én Széphalomra költözött, önállóan gazdálkodott. 1828-tól részt vett Pesten a Magyar Tudós Társaság előkészítő munkálataiban; számítása ellenére nem választották titkárrá; 1830-ban a történettudományi osztály tagja. A kolerajárvány áldozata lett. Irodalmi programjában a fordítás és a kritika meghonosítása a vezérelv. Jozefinus nézetei miatt különbözött össze Batsányival. Orpheus című folyóiratában a radikális felvilágosodás szerzőinek is helyet adott.
Fő törekvése a magyar stílus megújítása, harcot hirdetett a provincializmus ellen. Jogos bírálataiba méltánytalan megállapítások keveredtek; Csokonai értékelésében mind merevebb és igazságtalanabb álláspontja jelzi irodalmi elképzeléseinek korlátait. Újításai és bírálatai, erőszakolt neologizmusai kihívták írótársai nagy részének haragját. Hívei sürgették, hogy a magyar irodalmat károsan megosztó harcok helyébe teremtsen békét.
A Mondolat (1813) című gúnyiratra, mely személyében is támadta, Kölcsey és Szemere válaszolt nem kevésbé éles hangú gúnyirattal (Felelet a Mondolatra, 1815). Orthologus és neologus nálunk és más nemzeteknél (1819) című cikkében módosította addigi álláspontját, „synkretista” nézetet fejtett ki. 1811-ben Tövisek és virágok című kötetével és Vitkovics Mihály barátomhoz című verses levelével új lendületet adott a nyelvújítási harcnak. Prózai művei közül levelei, útleírásai és élete végén végső formába öntött önéletrajzi írásai keltettek érdeklődést. Az új nemzedék törekvéseit már nem értette; vitába keveredett előbb Kölcseyvel, utóbb Toldy Ferenccel és Bajza Józseffel. Fogságom naplója című önéletrajzi írása könyv alakban csak 1931-ben jelent meg.
Forrás: http://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/kazinczy_ferenc_szuletesnapja__1759
