Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!

Milyen lenne a világ, ha az ember sose létezett volna; így buktak le a fotósok

Írta: Szabó-Kocsis János

Elgondolkodtak már azon, milyen lenne a világ, ha az emberiség sohasem létezett volna? Egy új tanulmány azt vizsgálta meg, mi lenne az állatvilággal, ha az emberek nem kezdtek volna el vadászni rájuk.

Feltérképezték a Földet és arra a megállapításra jutottak, hogy csak Afrika déli részén van sokszínű emlős állatállomány, és itt sem azért, mert annyira ideális a környezet, hanem mert sikerült túlélniük az ember behatását. Az is kiderült, hogy Észak-Amerikában csökkent leginkább a sokszínűség.

„Észak-Amerika messze nem az egyetlen hely, ahol az emberi faj csökkentette az élővilág sokszínűségét – ez sajnos világméretű” – nyilatkozta Jens-Christian Svenning professzor, a kutatás egyik vezetője. A vizsgálatok azt az eredményt mutatták, hogy ha nem lenne az emberiség, akkor valószínűleg Texas térségében lenne a legtöbb fajta állat.

Nagy képhamisítások

Azt, hogy ma már úgy manipulálják a fotókat, ahogy csak szeretnék, mindenki tudja. De hogy a történelem ikonikus képei is gyakran hazudnak, már lehet meglepő.

Sokan hiszik azt, hogy a fotók a valóságot tükrözik, pedig számtalan példa van arra, hogy a fotósok lebuknak, mert manipulálták a képeket. Az Altered images nevű oldal ilyen képekből készített egy gyűjteményt. Számos ikonikus fotó is benne van, amit tuti, hogy ismerünk.

Így megtudhatod Robert Capa képének történetét is, valamint azt, hogyan lehet, hogy O.J. Simpson a Time címlapján sokkal sötétebb bőrű, mint a Newsweekén. Sok ravasz történelemhamisítás is napvilágot lát az oldal segítségével. A képekért és a történetekért kattintsanak ide: http://www.alteredimagesbdc.org/

Forrás: http://eduline.hu/felsooktatas/2015/8/25/Milyen_lenne_a_vilag_ha_az_ember_sose_letez_8FDE7Qhttp://eduline.hu/felnottkepzes/2015/8/19/Nagy_kephamisitasok_igy_buktak_le_a_fotosok_AP1BTI



Bárhol, bármikor...

Sokat utazol? Nincs a közeledben egy rádió? Nem vagy a vételi körzeten belül? Sebaj! Töltsd le okostelefonodra az ingyenes Tunein alkalmazást és máris hallgathatod rádiónk adását élőben bárhol, bármikor!

Töltsd le telefonodra még ma! Töltsd le még ma a telefonodra!