Bármennyire is szeretnénk azt hinni, hogy mindent tudunk magunkról, a saját elménk mégis rengeteg titkot rejt. A pszichológusok számos teszttel és kísérlettel igyekeztek megfejteni az emberi gondolkodást. Mi most néhány olyan kísérletet mutatunk be, amik után biztos másképp nézel majd az emberiségre.
A Harvard Grant Study kísérlet
A Harvard egyetem kutatócsoportja 75 évig tartó kísérletet végzett Grant Study névvel. A cél az volt, hogy kiderítsék, mi a boldog élet titka. A kísérlethez a Harvard leggazdagabb, legokosabb, legelszántabb, legígéretesebb diákjai közül választott ki 268 férfit, akiknek végigkísérték az életét egészen a halálukig. Köztük volt egyébként John F. Kennedy is, bár a nevek nagy részét igyekeztek titokban tartani. A férfiakat rendszeresen pszichológiai és egészségügyi vizsgálatoknak is alávetették. Harminc évvel ezelőtt a vizsgált alanyok egy része a pszichiáterek nagy elkeseredésére már alkohol- vagy drogfüggő lett, és emiatt mentális betegségek tüneteit mutatta. A vezető pszichiáter, George Vaillant azt hozta ki végeredményként, hogy a szeretet a boldogság titka, csak az lehet boldog, aki szeret, és akit sokan – házastárs, család, barátok, kollégák – szeretnek. A pénzügyi siker is a kapcsolatokon nyugszik, nem azon, hogy ki mennyire intelligens.
A kognitív disszonancia elmélete
A kognitív disszonancia elmélete Leon Festinger amerikai pszichológushoz fűződik. Szerinte valahányszor egy-egy új információ, vagy tapasztalat ellentmond annak, amit korábban megismertünk, elhatároztunk, szabályként alkottunk, vagy önmagunkról gondoltunk, akkor belső feszültséget, azaz disszonanciát tapasztalunk. Ez rossz érzéssel tölt el minket, éppen ezért csökkenteni szeretnénk, akár az igazság megtagadásának árán is.
Festinger elmélete bizonyítása érdekében titokban beépült egy, a világ végét hirdető szektába. A lényeg az volt, hogy a vezető megmondta, mikor hal ki az emberiség, és elszedte a hívők pénzét, miközben imádkozásra buzdította őket. A beígért nap eljött, és eseménytelenül véget is ért, ám a hívők ezt úgy értelmezték, hogy az ő hű imáik mentették meg az embereket, és nem úgy, hogy a vezető hazudott.
Festinger ezután egyetemisták két csoportját vizsgálta: monoton feladatot adott nekik, ám a csoport egyik fele csak egy, a másik fele húsz dollárt kapott a munkáért. Egy óra után mindenkit megkértek, hogy a többieknek dicsérje az elvégzett feladatot, mondja el, mennyire élvezte, majd mindenkivel írattak egy értékelést is, amiben elmondhatták valódi véleményüket. Azok, akik húsz dollárért dolgoztak, nyíltan megmondták, hogy ilyen pocsék feladatot még az életben nem kaptak, unták, míg az egy dollárért dolgozók nagy része írásban is arról lelkendezett, milyen jól érezte magát. Festinger szerint ennek a különbségnek egyszerű a magyarázata: csak az egydolláros alanyok éreztek kognitív disszonanciát, de nem akartak önmaguk előtt is beégni, ezért inkább elhitették magukkal is, hogy jó volt a feladat. A húszdolláros csoport tagjai viszont úgy vélték, 20 dollárral kellően megfizették őket a gagyi melóért, ezért nem kellett sem önmaguknak, sem másoknak magyarázkodniuk. Festinger szerint a kognitív disszonancia az, amikor az emberek rosszul fizetett állásokban, vagy fizetetlen gyakornokként húznak le hosszú éveket: a nyilvánvalóan hiányzó külső elismerést nélkülözve kreálnak maguknak egy belsőt.
Forrás: http://eduline.hu/kozoktatas/2015/12/13/Ime_5_kiserlet_ami_utan_maskepp_nezel_majd__2XELEL
