Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!

Kísérletek, amik után másképp nézel majd az emberekre – 2. rész

Írta: Szabó-Kocsis János

Bármennyire is szeretnénk azt hinni, hogy mindent tudunk magunkról, a saját elménk mégis rengeteg titkot rejt. A pszichológusok számos teszttel és kísérlettel igyekeztek megfejteni az emberi gondolkodást. Mi most néhány olyan kísérletet mutatunk be, amik után biztos másképp nézel majd az emberiségre.

Faajtó kísérlet, avagy a változási vakság

Simons és Levin terepvizsgálat jellegű kísérletet készített: egy idegen megállít valakit az utcán, és megkérdezi, miként lehet eljutni valahova. Mialatt magyarázunk, két munkás közlekedik egy ajtóval, és elmegy közöttünk. Amíg az ajtó eltakarja az idegent, egy másik idegen lép a helyére. Az embereknek mintegy a fele nem veszi észre a cserét.

A Milgram-kísérlet

Stanley Milgram, a Yale Egyetem pszichológusa azt vizsgálta, hogy a második világháború során a náci katonák miért engedelmeskedtek a kegyetlen parancsnokoknak. Különböző korú férfiakat hívott a kísérlethez, amelynek során lelkiismeretükkel ellenkező utasításokat kellett végrehajtaniuk. A kísérletnek két szereplője volt: egy színész és az önkéntes. Mindkettejüket bevezették egy szobába, ahol a tanulót lekötözték egy székbe. Demonstrációs céllal mindketten kaptak egy 45 voltos áramütést a székhez erősített készülékből.

Ezután az önkéntes kapott egy harminc kapcsolóval ellátott generátort, amivel elektromos árammal büntethette a színészt – legalábbis így tűnt, az "áldozatok" igazából csak eljátszották a szenvedést. Ha az illető rosszul válaszolt egy kérdésre, akkor az önkéntes tesztalanynak árammal kellett büntetnie, minél több volt a rossz válasz, annál erősebbel. A plafon 450 Volt volt, de már 150 voltnál a színészek rosszullétet és erős fájdalmakat színleltek, valamint könyörögtek a kísérlet befejezéséért. Ha a tanár szerepét betöltő résztvevő ekkor nem akarta tovább folytatni a “tanuló” kínzását, akkor a kísérletvezető elmondta neki, hogy ő, a kísérlet vezetője vállal minden felelősséget a kísérlet eredményeiért és a tanuló épségéért, és a kísérlet szerint a tanárnak tovább kell folytatnia.

A kísérlet elvégzése előtt Milgram megkérdezett más pszichológusokat, mit gondolnak, mi lesz a kísérlet eredménye. Egyöntetűen azt felelték, hogy szerintük csupán néhány szadista személy lesz hajlandó elmenni a legnagyobb feszültségig. Ezzel szemben Milgram első kísérletsorozatában a kísérleti személyek 65%-a volt hajlandó kiadni a legnagyobb, 450 voltos (halálos) áramütést, bár sokuk meglehetősen rossz érzéssel tette ezt meg. Egyetlen résztvevő sem állt meg 300 Volt alatt.

Forrás: http://eduline.hu/kozoktatas/2015/12/13/Ime_5_kiserlet_ami_utan_maskepp_nezel_majd__2XELEL



Bárhol, bármikor...

Sokat utazol? Nincs a közeledben egy rádió? Nem vagy a vételi körzeten belül? Sebaj! Töltsd le okostelefonodra az ingyenes Tunein alkalmazást és máris hallgathatod rádiónk adását élőben bárhol, bármikor!

Töltsd le telefonodra még ma! Töltsd le még ma a telefonodra!