Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!

Súlyos gondok vannak az SNI-s gyerekek óvodai nevelésében

Írta: Szabó-Kocsis János

Az ombudsman szerint jogszabályi hiányosságok, szakemberhiány és a nem megfelelő tájékoztatás együttesen okoz nehézséget a speciális nevelési igényű gyerekek integrált óvodai nevelésében.

A hazai köznevelés rendszerében nem érvényesül az a követelmény, hogy a sajátos nevelési igényű, fogyatékossággal élő óvodásokat inkluzív, befogadó, tehát az ő különleges igényeik szerint neveljék - állapította meg az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala.

Székely László alapjogi biztos a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek óvodai ellátásával összefüggésben négy konkrét panaszügyet egyesítve folytatott átfogó vizsgálatot.

A köznevelési törvény és az Országos Fogyatékosságügyi Program szabályozása nem kapcsolódik egymáshoz. Az SNI-s, de integrálva nevelendő gyerekek ellátása önkormányzati feladat, amelynél a köznevelési törvény az irányadó, ebben azonban csak az integráció követelmény. Az inkluzív oktatás fogalma célként, feladatként csak az Országos Fogyatékosságügyi Programban (OFP) jelenik meg.

Komoly hiányosság tehát, hogy a köznevelési jogszabályok és stratégiák nem tartalmazzák az inkluzív, a befogadó, valamennyi fogyatékossággal élő tanuló számára egyenlő eséllyel hozzáférhető tanulási környezet megteremtésére vonatkozó konkrét előírásokat, az Oktatási Irányelvben nincs utalás a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló Egyezményre (CRPD), a fogyatékossággal élő személyek esélyegyenlőségéről szóló törvényre, az OFP-re és annak Intézkedési Tervére - összegezte a hivatal.

Ez a helyzet aztán olyan esetekhez vezetett, mint amikor a tahitótfalui önkormányzat az integrált óvodai nevelési feladatellátásából a jövőre nézve önkényesen kizárta a testi, érzékszervi, beszédfogyatékos, autista, a megismerő funkciók, vagy a viselkedés fejlődésének tartós és súlyos rendellenességével küzdő gyermekeket, anélkül, hogy az ellátásukról másként gondoskodott volna. A jászberényi Maci Óvoda szintén jogsértő módon járt el, amikor a panaszos szülő gyermeke számára nem biztosította a szakértői véleményben foglalt teljes integrált óvodai nevelést, helyette a gyermeket szegregált óvodai csoportba helyezte el.

Az ombudsman szerint az állam nem tesz eleget a fogyatékossággal élő gyerekek kiemelt védelmével kapcsolatos jogvédelmi kötelezettségének. Az egyedi esetekhez a hivatal szerint gyakran a szakemberek hiánya járult hozzá, de volt, hogy a nem megfelelően tájékoztatott szülők keltek ki az integrált nevelés ellen.

Forrás: http://eduline.hu/kozoktatas/2017/8/17/Sulyos_gondok_az_SNIs_gyerekek_ovodai_nevel_TG7M5R



Bárhol, bármikor...

Sokat utazol? Nincs a közeledben egy rádió? Nem vagy a vételi körzeten belül? Sebaj! Töltsd le okostelefonodra az ingyenes Tunein alkalmazást és máris hallgathatod rádiónk adását élőben bárhol, bármikor!

Töltsd le telefonodra még ma! Töltsd le még ma a telefonodra!