Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!

Akár 200 ezer forintot is elkérhetnek egy eladó szakdolgozatért

Írta: Szabó-Kocsis János

100-200 ezer forintért hirdetik szolgáltatásaikat a szakdolgozati bérírók, a vállalkozó kedvű volt egyetemisták helyett manapság azonban már nagyobb cégek csapnak le az üzleti lehetőségre. Van, ahol a kész szakdolgozat mellé extra felkészítést is kapnak a lusta vagy éppen időhiányban szenvedő egyetemisták. A bérírásban megszületett szakdolgozatokért akár 120-200 ezer forintot is elkérhetnek az erre specializálódott "szolgáltatók". Az ár függ a dolgozat témájától, a dolgozat nyelvétől, szintjétől, módszertanától és a rendelkezésre álló időtől is. Így például egy magyar nyelven megírt szakdolgozat alapszakos képzésben oldalanként 2500-3000 forint, vagyis 40 oldalnál már 100 000-120 000 forint, míg az angol nyelven megírt alapszakos dolgozat akár 180 000- 200 000 forintba is kerülhet.

Ma már nem csak magányos bérírók hirdetnek a neten, erre szakosodott vállalkozások is léteznek. A hirdetésekből kiderül: vannak olyan cégek, amelyek több száz béríróval dolgoznak együtt. A legtöbb helyen az ajánlat akár perceken belül megérkezik, és elkezdődhet a megfelelő szakdolgozatíró megkeresése. Előnyként gyakran maguk a hirdetők mondják, hogy bár mindenkinek el kell olvasnia a szakirodalmakat, ez egy tapasztalt bérírónak sokkal kevesebb idő, hiszen tudja, mit keressen, mi a fontos az adott témákból.

A cégek mindenre gondolnak - azokra is, akiknek csak egy-egy fejezettel gyűlik meg a bajuk. „Amennyiben csak bizonyos részekben szeretnél segítséget kérni, a szolgáltatások egyedileg kerülnek árazásra” - olvasható az egyik, hasonló profilú cég oldalán.

A dolgozat megírását követően felmerülő kérdések - mint például a „nem fogok lebukni?” - is megválaszolható. A legtöbb erre szakosodott cégnél kifejezetten egy olyan szövegkereső programmal ellenőrzik az elkészült dolgozatokat, amellyel a plágium esélyét minimálisra csökkentik. A védésen bizonytalanul válászoló vizsgázók sem feltétlenül buknak le, a „szolgáltatásokhoz” néhol még a védésre való felkészítés is hozzátartozik, természetesen plusz összegért. Azonban a legtöbb cégnél a határidőből való kicsúszás és a már felhasznált szakdolgozatok ismét postázása „nem jogosít fel panaszra”, hiszen nem mindig képezi a szerződés garanciális részét.

Azonban a szakdolgozatba bekerül egy aláírt nyilatkozat, amelyet kötelezően csatolni kell a beadott dokumentumok között. Ez így szól: A HKR 346. § ad 76. § (4) c) pontja értelmében:„… A szakdolgozathoz csatolni kell egy nyilatkozatot arról, hogy a munka a hallgató saját szellemi terméke…”

A hatályos jogszabályok szerint egy más által írt szakdolgozatot leadni plágiumnak minősül még akkor is, ha a gyakorlatban szinte lehetetlen bebizonyítani, hogy valaki vásárolta a leadott tartalmat. Ha ez mégis kiderül, az egyetemről való elbocsátás mellett akár büntetőjogi következménye is lehet, hiszen a szakdolgozat közokiratnak minősül.

Forrás, kép: http://eduline.hu/felsooktatas/2017/6/13/szakdolgozat_penzert_36P20O



Bárhol, bármikor...

Sokat utazol? Nincs a közeledben egy rádió? Nem vagy a vételi körzeten belül? Sebaj! Töltsd le okostelefonodra az ingyenes Tunein alkalmazást és máris hallgathatod rádiónk adását élőben bárhol, bármikor!

Töltsd le telefonodra még ma! Töltsd le még ma a telefonodra!