Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!

Ezeket a feladatokat kapták a diákok középszinten föciből

Írta: Szabó-Kocsis János

A feladatlap első részében topográfiai ismeretekkel kellett megküzdeniük a diákoknak, erre 20 percük volt, és nem használhatták az atlaszt. Az első feladatban Pest megye különböző részeit kellett megnevezni, a másodikban pedig Észak-Amerika egy részén kellett felismerni a pontokkal jelölt földrajzi helyeket. A topográfiai feladatban Európa hegységeivel sem ártott tisztában lenni.

A második feladatlap esetében már használható volt atlasz, körző, vonalzó és számológép.

Ez a feladatlap rögtön egy Holddal kapcsolatos feladattal kezdődött, majd egy hegyről készült térképrészletről kérdeztek.

A harmadik feladatban különböző jelenségekkel kapcsolatos állítások szerepeltek, ezeket kellett párosítani. A negyedik feladatban a földi légkörzésről volt látható egy ábra, és a hozzá kapcsolódó feladatok.

A feladatlapon szóba került még a tavak pusztulása, volt éghajlati diagram, és felismerendő településtípusok. Kaptak a vizsgázók egy számolgatós valuta-árfolyamos feladatot, és egy népesedési folyamatot ismertető ábrát is értelmezniük kellett.

Érdemes volt még tudni, hogy a jelentősebb hazai településeken mi számít húzóágazatnak, és egy kicsit más országok helyzetével is érdemes volt tisztában lenni.

Forrás: http://eduline.hu



Bárhol, bármikor...

Sokat utazol? Nincs a közeledben egy rádió? Nem vagy a vételi körzeten belül? Sebaj! Töltsd le okostelefonodra az ingyenes Tunein alkalmazást és máris hallgathatod rádiónk adását élőben bárhol, bármikor!

Töltsd le telefonodra még ma! Töltsd le még ma a telefonodra!