Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!

Ma van a múzeumok nemzetközi napja és az Internet világnapja

Írta: Szabó-Kocsis János

1977-ben egy moszkvai konferencián a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa (ICOM) úgy határozott, hogy május 18 legyen a Múzeumok Nemzetközi Napja, pontosabban a világ múzeumai által őrzött emlékek, értékek, és szimbólumok napja, amelyek mind a kultúránk és múltunk részét képezik. Az első világnapot 1978-ban tartották, 1992 óta pedig az ICOM Tanácsadó Testülete minden évben külön témát választ e napnak. Az esemény mottója: „A múzeumok a kulturális párbeszéd, a kultúrák gazdagításának és az emberek közötti kölcsönös megértés, együttműködés és béke megteremtésének fontos eszközei." A Múzeumi Világnap - szándéka szerint - kiindulópontul szolgál a múzeumok alkotó törekvései és erőfeszítései számára, valamint ráirányítja a nemzetközi figyelmet a múzeumok által végzett tevékenységre. E nap megrendezése lehetőséget kínál az egész világ szakemberei számára, hogy népszerűsítsék intézményüket és reflektáljanak egy adott témára. A világnap üzenete: amit a múzeumok láttatnak, az nem holt anyag, hanem létünk előzménye, kultúránk, emberi mivoltunk szimbóluma.

Nemes Nagy Ágnes Múzeumi séta című írásából következzen az alábbi részlet, mely sokunkban ismerős képeket idézhet fel.

Én már csak ezt szeretem, a múzeumot. A tárgyak, a levegő alig-poros tisztaságát, a tárlók üvegfényeit. Ahogy ott ül a sarokban a két teremőr-öregasszony, ősz hajuk tartóshullámba rakva, az egyik óvatosan kávét hörpöl termosz-kupakból.

Nem nézek én ott semmit. Ne hidd, hogy nézek. Semmit. Bánom is én, kelta baltanyél, középkori csempe, kép, absztrakt szobor, nem nézek semmit. Csak a levegő, tudod.

Vagy mégis nézek? néztem? túlsokat, ma már fölösleges? Hisz látom most is, ott szemben a falra akasztva megigazulásaim sorát, a kéket, a réz-szinűt, a foltot, a hajlatot, éji lovashadak barna-sötét rohanását.

Kiskunhalason a Thorma János Múzeum várja a látogatókat. Jelenleg az „Üdvözlet Kiskunhalasról” című kiállításuk tekinthető meg, amely régi fényképeket, képeslapokat tár elénk a városról és a Járásról.

Hétfőn 8 és 16 óra, keddtől szombatig 9 és 17 óra között várják a látogatókat.

Online is látogathatunk múzeumokat, és ezzel már át is térünk a másik ma ünnepelt jeles napra, mely az Internet világnapja.

Az internet világnapjának nincsenek olyan hagyományai, mint a távközlés világnapjának, az ENSZ még nem is ismerte el hivatalosan, de a folyamatosan növekedő világháló, mindenki számára egyre fontosabbá válik. Az internet világnapja május 18, szervesen összetartozik a távközlés világnapjával (ma már az Információs társadalom világnapja), hiszen annak legkiemelkedőbb területe.

A Nemzetközi Távközlési Egyesület által 2002-ben elindított kezdeményezés célja az, hogy a fejlődő országokban és a lefedetlen területeken is kapcsolódni lehessen a világhálóra. 

Az internet kifejezés nemzetközileg elterjedt szó, az angol eredetű internet work szóból ered, mely magyarul leginkább "hálózatok hálózata"-ként fordítható, szó szerint hálózatok közöttit jelent. Ennek eredménye egyfajta kibertér, amely a valódi világ mellett alternatív teret biztosít, egymással kommunikálnak, elektronikus leveleket cserélnek, állományokat továbbítanak.

Bár az internet megjelenése és annak elterjedése rövid múltra tekint vissza, ma már szinte nélkülözhetetlen eszköz és lehetőség. A mindennapjainkat alapvetően meghatározza, hogy képesek vagyunk-e részesülni az általa nyújtott előnyökből. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Infokommunikációért Felelős Államtitkársága ezért az Internet Világnapját egyben a digitális esélyegyenlőség napjának is tekinti.

Az eMagyarország Centrum a Fejlesztési Minisztériummal együtt kiemelten fontos eseményként kezeli a Világnapot, ezért az országszerte elérhető eMagyarország Pontokon nyílt nap keretében ingyenes internethasználattal ünnepelhetnek az érdeklődők, és az eTanácsadók által ingyenesen elérhető szoftverek témában tartott előadásait is meghallgathatják.

Az eMagyarország Pont kereső segítségével megtalálhatjuk a legközelebb lévő ePontot, annak nyitvatartási idejével együtt. A keresőben az összes eMagyarország Pont megtalálható, ezért javasoljuk, hogy az adott ePonttal egyeztessük le, tartanak-e május 18-án nyílt napot.

Mi lehet a jövő? Merre tart a világháló?

Egy dolog biztos: hiába érzik sokan „a történet végét”, nincs status quo. Ahogyan pár évvel ezelőtt még kevesen tudták elképzelni mindennapos netezésüket iWiW nélkül, ma ugyanúgy kevesen tudják facebookozás nélkül. De ahogy az iWiW elhalványodott, ugyanúgy el fog a Facebook is. Két fontos trend figyelhető meg: egyrészt egyre több privát adatunkhoz vagyunk hajlandók hozzáférést adni, másrészt egyre mobilabban használjuk a netet. E két jelenség játssza talán a legfontosabb szerepet az internet aktuális fejlődésében.

Forrás: http://szerkeszto.gportal.huhttp://blog.xfree.huhttp://jelesnapok.oszk.hu



Bárhol, bármikor...

Sokat utazol? Nincs a közeledben egy rádió? Nem vagy a vételi körzeten belül? Sebaj! Töltsd le okostelefonodra az ingyenes Tunein alkalmazást és máris hallgathatod rádiónk adását élőben bárhol, bármikor!

Töltsd le telefonodra még ma! Töltsd le még ma a telefonodra!