Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!

2018. 11. 12. Hétfő

Írta: Békési-Mészáros Ágnes

4:30 – Hajnali virrasztó irodalom: Bókay János - Bohémek és pillangók

5:30 – Serkenj fel! -  Édes Árpád- Református

6:54 – A Nap igéje                             

7:00 – Reggeli Ébresztő magazin

10:00 –Önindító: Fődi Annával, Tegzes Szabinával és Torma Leventével beszélgettünk az őszi szünetről, pályaválasztásról. A Szilády 11.-es diákjai az őszi szünet tevékenységeiről, pihenéséről meséltek. Természetesen mivel már a végzés előtti évben járnak, szóba került a továbbtanulás is. Megtudjuk azt is, mik a kedvenc könyveik és filmjeik is egyúttal. Tartsatok velünk! (ismétlés)

11:00 – Érdekes Emberek: Erasmus+ program Cambridge-beszélgetés a Szilády gimnázium angol szakos tanárával, Szűcs Erzsébettel. Szűcs Erzsébet angol szakos tanár 2 hetet töltött Cambridge-ben, ahol a Kreatív angol tanítás az osztályban című kurzuson vett részt. Megtudhatják, hogy melyik nemzetnek mit nehéz kiejteni az angol nyelvben, és azt is, hogy Cambridge-ben is vannak gyöngyszemek, amelyeket nem említenek a turista csalogatókban. Az angol nyelv változásáról és a tanórai kreatív megoldások egyszerűségéről is szóltak feladatok, és a nemzetközi tanárcsoportban mindenki rögtön megtalálta egymással a közös hangot. Látnivalók, interaktív színházi előadás a füvön üldögélve, meglepetések és hagyományok Cambridge-ben. (ismétlés)

12:00- Retro magazin: Babusgató: Játék - Bujdosó Ritával beszélgetünk

13:00 - Halasi Kaleidoszkóp:

14:00 – A tudomány mai állása: Minden eddigi űreszközhöz képest közelebb került a Naphoz a Parker SolarProbe űrszonda. Elfogyott az üzemanyag a NASA legsikeresebb űrszondájából, a Keplerből. Kína 2020-ra fellőne egy mű-Holdat, ami bevilágítana egy egész várost. Átadták a világ leghosszabb tengeri hídját. Sikerült bebizonyítani, hogy mire képes a kvantumszámítógép. Bébikorallokat vetnek be a Nagy-korallzátony megmentésére. Kiszagolják a kutyák a világ egyik legveszélyesebb betegségét. Sokak életét mentheti meg a véralvadásgátló oltás. Alapvető fontosságú agyi hálózatot fedeztek fel magyar kutatók. (előző heti adás ismétlése)

15:00 – Hazafelé magazin és Igéző

18:00- Sztárportré: Tabáni István: "A feleségem születésnapján döntöttük el, hogy szeretnénk babát, és mindketten akartuk. Jó érzés volt. Meg kellett, hogy érjen bennem is ez a dolog, hogy készen állok az apaságra. Jó érzés az a tudat, hogy szülő vagyok. A gyermek egy olyan pont az életemben, aki nagyon fontos nekem, és számíthat rám most is, és majd a későbbiekben is. Mindig van egy döntés! Annak idején a tehetségkutató műsor előtt, el kellett döntenem, hogy tényleg foglalkozom az énekléssel, vagy nem. Olyan helyzetben voltam, hogy most akkor megpróbálom az éneklést, és ha nem jön össze, akkor teljesen más irányba haladok tovább. Sikerült. Szerintem ez mindig bennem volt, csak nem tudtam róla. Kellettek olyan emberek is az életemben, akik erősítettek, hogy ez az én utam. Amikor a színpadon vagyok, akkor én döntök, én irányítok. Ez ugyanígy van akkor is, ha rajzolok. Azt fedeztem fel, hogy a színpadon sebezhetetlennek érzem magam, és sokkal erősebbnek, mint a magánéletben. A színpadon jobban meg is nyílok, mint az életben." (előző heti adás ismétlése)

19:00  - Szép Álmokat: A kék madár

19:15 - Irodalom az Éterben: J.K.Rowling - Harry Potter és az Azkabani fogoly

 20:30 – Hitvalló: Járay Márton

21:00 – Serkenj fel: Édes Árpád- Református (ismétlés) és Lélekműhely:Világos célok - visszajelzések 2. 2. rész

22:00 – Éjjeli virrasztó irodalom: Rejtő Jenő - Vesztegzár a Grand Hotelben