Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!

Arany - Michels házaspár, Timi és Richi a fedélzeten - református lelkészek érkeztek a kiskunhalasi gyülekezetbe

Műsorvezető: 2019. szeptember 26. csütörtök, 13:07 Meghallgatva: 3331 alkalommal

A kutyás tanító néni, így emlegették Tímeát abban az iskolában és gyülekezetben, ahol párjával együtt ékeztek és dolgoztak a Sellyeb falu gyülekezetében, illetve cigány misszióval foglalkoztak. És Timi tanított is a helyi iskolában. Sokat tettek a közösség gyógyulásáért, fejlődéséért. Úgyannyira, hogy férje benevezte feleségét a Marie Claire magazin Közösségért pályázatára, melynek különdíját meg is nyerte Timi. Nagy örömünkre idén szeptembertől városunkat illetve Jánoshalmát erősítik lelkigondozói, közösségépítő munkájukkal. Timi a Szilády gimnázium vallástanáraként foglalkozik a diákokkal, míg férje főként a jánoshalmi cigány misszióval foglalkozik. S hogy miért is van a soltvadkerti születésű Timi mellett folyamatosan, még a szószékre is felkíséri egy zsemle színű, szelíd és jól nevelt segítő kutya? Megtudják, ha velünk tartanak ebbe a rendkívül megható és mély beszélgetésbe! A Marie Claire Timivel készített videóriportja itt: https://www.youtube.com/watch?v=CxgXNBfVATg&fbclid=IwAR0i650Hhpy84XZyeOvigXbTzDuGewCKwyh6-xzHcdYufi8Ejk8OZgLRxfs

Adás hallgatása