Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!

A Tudomány mai állása - Megállapították a Stonehenge köveinek korát és származási helyét

Műsorvezető: 2019. március 05. kedd, 09:58 Meghallgatva: 645 alkalommal

Megállapították a Stonehenge köveinek korát és származási helyét. Brit tudósoknak sikerült megállapítaniuk a Stonehenge köveinek korát és pontos származási
helyét. A körkörösen elrendezett kőtömbökből és földsáncokból álló monumentális őskori építmény az angliai Wiltshire-ben, Salisbury-től mintegy 13 km-re
északra található. Kiépítése Kr. e. 2500 körül kezdődött és 2100 körül fejeződött be. A hely korabeli szerepével kapcsolatos elméletek az 1919-ben, de főként az
1950-ben indult ásatások nyomán születtek. Az öt brit egyetem összefogásával készült kutatás eredménye alapján kialakult legfrissebb álláspont szerint olyan
emlékmű, mely az addig jórészt szembenálló törzsek egységét jelképezi. A régészeti helyet és környékét 1986-ban a világ kulturális örökségének jegyzékébe
vették fel. A legújabb kutatások alapján megkérdőjeleződik az a korábbi feltételezés, hogy a Stonehengeköveket hajón szállították Walesből az angliai síkságra.
http://www.origo.hu/tudomany/20190220-megallapitottak-a-stonehenge-koveinek-korat-es-pontos-szarmazasi-helyet.html?utm_source=fb&utm_medium=origotudomany&utm_campaign=tudomany

Titokzatos kőépítményekkel van tele a Szahara. A Szaharáról azt gondolhatnánk, hogy forró, száraz környezete miatt mindig is lakhatatlan volt az emberek
számára. Úgy tűnik azonban, hogy a távoli múltban bizonyos népcsoportok kifejezetten jól érezték magukat a sivatagban. A Szahara nyugati részén, Afrika
északnyugati partjainál több száz ősi kőemlékmű található – írja az egyik tudományos lap.
https://24.hu/tudomany/2019/02/06/szahara-regeszet-oskor/

Készül az ülés, amely megváltoztatja a repülést a turista osztályon. Egy londoni székhelyű vállalkozás dolgozik az egyik repülőgépgyártónak azért, hogy turista
osztályon is kényelmesebb legyen a hosszú repülés közbeni üldögélés. A londoni cég Könnyűszerkezetes okos ülése nemcsak arra alkalmas, hogy - speciális
anyaga révén - gyűjtse és elemezze az utazó ülőmódjára jellemző adatokat, hanem akár arra is, hogy hosszú utakon figyelmeztesse: ideje felállni és sétálnia
egyet a kabinban. Ezen kívül a most kísérleti fázisban lévő ülés idomul használója testalkatához, lábtartásához, hogy még kényelmesebbé tegye számára az
utazást.http://www.origo.hu/gazdasag/20190220-keszul-ules-megvaltoztatja-turista-osztalyu-repules.html?utm_source=fb&utm_medium=origo&utm_campaign=gazdasag

Magyarországon is megjelenik idén a szupergyors 5G mobilhálózat. Már javában zajlik az idei Mobil Világkongresszus Barcelonában(MWC), ahol a nagy
telefongyártók sorra mutatják be az olyan készülékeiket, amik már képesek a következő generációs, 5G-s hálózatokat használni. Ezeken a telefonokon egy
szempillantás alatt lehet majd letölteni több gigabájtos, kiváló képminőségű filmeket és teljes sorozatokat – a bemutatókon csak az nem hangzik el, hogy a
világon még nagyon kevés helyen, lényegében szinte sehol nem érhetők el ezek a szupergyors mobilnetet biztosító hálózatok.Ez azonban már nem olyan sokáig
lesz így, hiszen az egyik német távközlési cég bejelentette, hogy az első 150 5G-s antenna már 2019 első negyedévében működni fog az európai hálózataiban – a
több között itthon is.  https://24.hu/tech/2019/02/25/deutsche-telekom-5g-halozat-magyarorszag-150-antenna-mwc-2019/

Érző műkezet fejlesztettek ki. Az érintés érzetét adó művégtagot fejlesztettek ki svájci és olasz kutatók, annak térbeli helyzetét is érzékelhetik a páciensek. Az új
generációs műkéz lehetővé teszi az amputált páciensek számára, hogy visszaszerezzék a természeteshez nagyon hasonló, kifinomult tapintás érzését – derül ki az egyiktudományos szaklapban bemutatott tanulmányból. A kutatóknak sikerült reprodukálniuk a pro-priocepció érzetét, vagyis az agynak azon képességét, hogy
azonnal és pontosan észlelje a végtagok helyzetét a mozgás közben és után, még sötétben, vagy csukott szemmel is. A tudósoksikere a robotika tízéves
kutatásának eredménye. https://hvg.hu/tudomany/20190227_erintes_erzetet_ado_muvegtag_svajci_kutatok




 

Adás hallgatása