Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!

A Tudomány mai állása -Felfedeztek egy új pókfajt, amelyik úgy szoptatja a kicsinyeit, mint az emlősök

Műsorvezető: 2018. december 11. kedd, 09:35 Meghallgatva: 516 alkalommal

Száguldó aszteroidához ért el egy űrszonda. Az amerikai űrügynökség sűrű heteknek nézett elébe: a múlt héten még annak örültünk, hogy biztonsággal landolt a Marson az InSight, most pedig már azt ünnepelhetjük, hogy a NASA űrszondája, az OSIRIS-REx elérte a Bennu kisbolygót. Bár a szonda nem fog leszállni az aszteroidán, majd 2020-ban kicsit megkarcolgatja, addig pedig körülötte kering, apró rakétáival korrigálva a pályát. Azért történelmi ez a pillanat, mert az aszteroida lesz a legkisebb objektum, ami köré valaha űreszköz pályára állt. A manőverrel csak a misszió első fele zárult le, az érkezés után még majdnem két évet kell várni ahhoz, hogy a szonda elindulhasson visszafelé a Földre. https://24.hu/tudomany/2018/12/03/nasa-osiris-rex-leszallas-siker/

Csodaanyagot készítettek kutatók sima PET-palackokból. Újrahasznosított műanyag palackokból ultrakönnyű hőszigetelő és hangelnyelő anyagot készítettek szingapúri kutatók, akik azt remélik, hogy új eljárásukkal segíthetik a szeméttelepeket elöntő, az óceánokba dobott műanyag hulladék csökkentését. https://hvg.hu/tudomany/20181201_Csodaanyagot_keszitettek_kutatok_sima_PETpalackokbol

Felfedeztek egy új pókfajt, amelyik úgy szoptatja a kicsinyeit, mint az emlősök. Kínai kutatók bukkantak rá egy új pókfajra, amely még az emlősökhöz képest is szokatlanul odaadóan viselkedik az utódaival. Abban semmi meglepő nincs, hogy az emlősök viszonylag hosszú ideig gondozzák kicsinyeiket, amiket általában tejjel táplálnak. Kínai tudósok most azonban olyan új pókfajt fedeztek fel, amik az emlősvilágra jellemző szülői tulajdonságokkal rendelkeznek.https://hvg.hu/tudomany/20181130_ugropok_tajvan_pokfaj_tej_emlos_szoptatas

Leállítják, és továbbfejlesztik a nagy hadronütköztetőt. Leállítják a napokban a világ legnagyobb kutatóberendezését, az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) nagy hadronütköztetőjét az LHC-t. A világ legnagyobb részecskegyorsítóját két éven át karbantartásnak vetik alá, és továbbfejlesztik. http://www.origo.hu/tudomany/20181203-ket-evre-leallitjak-es-tovabbfejlesztik-a-cern-nagy-hadronutkoztetojet.html?utm_source=fb&utm_medium=origotudomany&utm_campaign=tudomany

Percek alatt kimutathatja a rákot egy új teszt. Gyors és egyszerű teszt hozhatja el a rákdiagnosztika forradalmát. A technika egyszerű vérmintából vagy szövetbiopsziából mindössze 10 perc leforgása alatt mutatja ki, vannak-e rákos sejtek szervezetünkben vagy sem. Az ausztráliai Queensland-i Egyetem munkatársai fejlesztették ki az eljárást. Az új rákdiagnosztikai módszer még nem elérhető a szélesebb közönség számára; először szigorú klinikai próbákon kell átmennie, hivatalosan csak ezt követően kezdődhet meg az engedélyeztetési procedúra. http://www.origo.hu/tudomany/20181130-itt-a-teszt-ami-tiz-perc-alatt-megmondja-rakosak-vagyunk-e-vagy-sem.html?utm_source=fb&utm_medium=origotudomany&utm_campaign=tudomany

Nagyon vékony nanocsipesszel vizsgálhatják a sejteket. Elektromos impulzusokkal kinyerhetővé válhatnak a sejtek DNS-ei, fehérjéi és szervecskéi anélkül, hogy maguk a sejtek megsemmisülnének – világított rá egy új kutatás. Hála a rohamléptékkel fejlődő technikáknak, folyamatosan egyre több és több mindent tudunk meg a sejtek működéséről. Számos kérdés ugyanakkor egyelőre még megválaszolatlan maradt.  A friss megközelítés mankót jelenthet a tudósoknak abban, hogy megteremthessék az egyetemes „emberi sejtatlaszt", ami betekintést nyújt az ép, egészséges sejtek működésébe és egyúttal megmutatja azt is, milyen betegséghez vezető hibák következhetnek be legalapvetőbb alkotórészünkben. http://www.origo.hu/tudomany/20181204-brit-kutatok-olyan-eljarast-hoztak-letre-amit-eddig-csak-scifiben-lattunk-itt-a-nanocsipesz.html?utm_source=fb&utm_medium=origotudomany&utm_campaign=tudomany

Adás hallgatása