Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!

Diákszerviz magazin

Műsorvezetők: Brinkus Helga, Csányi Ágnes, Mészáros Erika, Mongyi Gergely, Pősz Attila, Vigh Dalma, Vigh Dalma, Weyble Dávid,

Kiskunhalas és környékének diákjai nyilatkoznak a műsorvezetőknek hétfőtől-péntekig minden nap egy-egy témában, vagy épp a témán kívül. A diákok frissessége, őszintesége sok megszívlelni valót rejt magában. Beleláthatunk hétköznapjaikba, életükbe és gondolataiba egyaránt. Élvezetes a műsor diákoknak, diáktársaknak, de az idősebbeknek is, hisz megtudhatják, mi rejlik ma  a fiatalok fejében, és emlékezhetnek saját diákéveikre.

Hanganyagok

A Bibó István Gimnázium két 12. osztályos tanulója, Herczku Zsombor és Balog Márk beszélgetett Brinkus Helgával.

Brinkus Helga 2015. szeptember 30. szerda Meghallgatva: 302 alkalommal

Balogh Kata, Szabó Ezékiel, Horváth Réka a Szilády Áron Református Gimnázium diákjai és Nagy - Kálozi Mónika tanárnő beszélgetett Brinkus Helgával, hiszen a Milánói Expo-n jártak nem olyan régen.

Brinkus Helga 2015. szeptember 29. kedd Meghallgatva: 367 alkalommal

Központi Református Általános Iskola 8. a osztályos tanulói beszélgettek a hibáról Brinkus Helgával.

Brinkus Helga 2015. szeptember 28. hétfő Meghallgatva: 290 alkalommal

Határtalanul a Délvidéken - A Szilády Áron Református Gimnázium 7. a osztályos tanulói látogattak el Délvidékre

Csányi Ágnes 2015. június 26. péntek Meghallgatva: 571 alkalommal

Szilády-s diákok, Gyenizse Milán, Czár Bertalan, Lehoczki Áron és ifj. Bányai Gábor beszélgetett Mongyi Gergellyel.

Mongyi Gergely 2015. június 12. péntek Meghallgatva: 426 alkalommal

A Felsővárosi Általános Iskola tanulóival, Mesivel és Vivivel beszélgetett Mongyi Gergely

Mongyi Gergely 2015. június 11. csütörtök Meghallgatva: 410 alkalommal

Váris diákokkal, Kiss Zoltánnal és Szvetnyik Ferenccel beszélgetett Brinkus Helga

Brinkus Helga 2015. június 10. szerda Meghallgatva: 406 alkalommal

A Fazekas Mihály Általános Iskola tanulóival beszélgetett Brinkus Helga

Brinkus Helga 2015. június 09. kedd Meghallgatva: 427 alkalommal

Hegedűs Ildikóval és Cserkó Henriettával, a Kertvárosi Általános Iskola tanulóival beszélgetett Brinkus Helga

Brinkus Helga 2015. június 08. hétfő Meghallgatva: 391 alkalommal

TEKÓ-s diákokkal beszélgetett Mongyi Gergely

Mongyi Gergely 2015. június 04. csütörtök Meghallgatva: 449 alkalommal

Takács Leila és Trencsányi Katalin, Szilády-s diákok beszélgettek Brinkus Helgával

Brinkus Helga 2015. június 02. kedd Meghallgatva: 443 alkalommal

A Központi Református Általános Iskola tanulói, Tősmagi Kaludia és Károly Renáta beszélgetett Brinkus Helgával

Brinkus Helga 2015. június 01. hétfő Meghallgatva: 387 alkalommal

A Tekó szervezésében a Kötény kupa nyertesei Szilády-s diákok, Csorba Reni, Csorba Vivien és Szakál Petra a lányfocicsapat tagjai beszélnek az Országos Diákolimpián elért 6. helyezésükről

Mongyi Gergely 2015. május 29. péntek Meghallgatva: 376 alkalommal

Felsős diákokkal, Minda Biankával és Gusztos Viviennel beszélgetett Mongyi Gergely

Mongyi Gergely 2015. május 28. csütörtök Meghallgatva: 411 alkalommal

Berkes Roland Váris tanulóval beszélgetett Brinkus Helga

Brinkus Helga 2015. május 27. szerda Meghallgatva: 410 alkalommal

Szilády-s diákokkal beszélgetett Brinkus Helga

Brinkus Helga 2015. május 19. kedd Meghallgatva: 414 alkalommal

A Szilády Áron Református Gimnázium 5. A és B osztályos tanulói, Pesti Jenő, Horváth Bendegúz, Patocskai Panna és Menyhárt Anna, valamint tanáraik, Varga Edina és Dudás Roland beszélgetett az Erdei Iskoláról Csányi Ágnessel

Csányi Ágnes 2015. május 15. péntek Meghallgatva: 567 alkalommal

A Felsővárosi Általános Iskola tanulóival,Gusztos Viviennel, Kovács Tímeával és Úrfi Lászlóval beszélgetett Mongyi Gergely a Határtalanul pályázatról és a kirándulásról

Mongyi Gergely 2015. május 14. csütörtök Meghallgatva: 329 alkalommal

A Fazekas Mihály Általános Iskola tanulói, Faddi Stella, Takács Nikolett és Harmath - Surányi Csaba beszélgetett Brinkus Helgával

Brinkus Helga 2015. május 12. kedd Meghallgatva: 475 alkalommal

A Kertvárosi Általános Iskola tanulói, Heni és Vivi beszélgett Brinkus Helgával

Brinkus Helga 2015. május 11. hétfő Meghallgatva: 408 alkalommal

A szanki Gy. Szabó Béla Református Általános Iskola tanulói, Patkós Máté, Pataki Felícia és Zsikla László beszélgetett Mongyi Gergellyel

Mongyi Gergely 2015. május 08. péntek Meghallgatva: 409 alkalommal

Diákszerviz magazinunk mai adásában Berrettoni Emidio beszélgetett Brinkus Helgával

Brinkus Helga 2015. május 05. kedd Meghallgatva: 566 alkalommal

A Központi Református Általános Iskola két végzős diákjával beszélgetett Brinkus Helga

Brinkus Helga 2015. május 04. hétfő Meghallgatva: 345 alkalommal

TEKÓ-s diákok, Vígh Tamás, Kis-Tóth Vivien, Kubics Anita Violetta és Pásztor Dániel beszélgetett Mongyi Gergellyel

Mongyi Gergely 2015. április 30. csütörtök Meghallgatva: 477 alkalommal

A szanki Gy. Szabó Béla Református Általános Iskola tanulói, Csörögi Anett, Fülöp Róbert és Takács Dávid beszélgetett Mongyi Gergellyel.

Mongyi Gergely 2015. április 24. péntek Meghallgatva: 429 alkalommal

Pataki Márta, Daday Zita, Miklai Ágnes, Vajkó Sándor és Nánai Viktória, a Bibó István Gimnázium tanulói beszélgettek Pősz Attilával

Pősz Attila 2015. április 22. szerda Meghallgatva: 433 alkalommal

Sziládys diákok, Savanya Csenge és Berki Bianka beszélgetett Brinkus Helgával a reklámokról

Brinkus Helga 2015. április 21. kedd Meghallgatva: 435 alkalommal

Fejes Zsanett és Tősmagi Klaudia a Központi Általános iskola tanulói a szerbiai gyermekfesztiválról hoztak híreket, valamint a reklámokról mondják el véleményeiket

Brinkus Helga 2015. április 20. hétfő Meghallgatva: 297 alkalommal

A szanki Gy.Szabó Béla Általános iskola diákjaival: Vincze Bálinttal, Patkós Mátéval, Slezák Rékával és Seres Elizabettel beszélgettünk az iskola friss híreiről, valamint a reklámok hasznáról és veszélyeiről.

Mongyi Gergely 2015. április 17. péntek Meghallgatva: 361 alkalommal

TEKO-s diákok, Kis-Tóth Vivien, Vígh Tamás, Pásztor Dániel és Máté Bence beszélgetett Mongyi Gergellyel

Mongyi Gergely 2015. április 16. csütörtök Meghallgatva: 563 alkalommal

Berkes Roland, Váris tanuló beszélgetett Mongyi Gergellyel a reklámokról

Mongyi Gergely 2015. április 15. szerda Meghallgatva: 420 alkalommal

A Fazekas Mihály Általános Iskola két diákja beszélgetett Brinkus Helgával

Brinkus Helga 2015. április 14. kedd Meghallgatva: 406 alkalommal

A Kertvárosi Általános Iskola két tanulója, Ildi és Heni beszélgetett Brinkus Helgával

Brinkus Helga 2015. április 13. hétfő Meghallgatva: 385 alkalommal

A Szilády Áron Református Gimnázium 8. a osztályos tanulói, Bata Viola, Virág Tamás és Szabó-Sipos Bence beszélgetett Mongyi Gergely

Mongyi Gergely 2015. április 10. péntek Meghallgatva: 467 alkalommal

A Felsővárosi Általános Iskola tanulói, Németh Anna és Gusztos Vivien beszélgetett Mongyi Gergővel

Mongyi Gergely 2015. április 09. csütörtök Meghallgatva: 386 alkalommal

A Bibó István Gimnázium tanulói, Bálint Laura és Jagodics Bendegúz beszélgetett Mongyi Gergellyel

Mongyi Gergely 2015. április 08. szerda Meghallgatva: 451 alkalommal

A Fazekas Mihály Általános Iskola tanulói, Faddi Stella, Boda Viktória és Stír Nikol beszélgetett Brinkus Helgával

Brinkus Helga 2015. március 31. kedd Meghallgatva: 613 alkalommal

A Szent József Katolikus Általános Iskola két tanulója, Harnóczi Virág Eszter 4.b) és Fehér Norbert (7.a), valamint a Felsővárosi Általános Iskola tanulója, Hegedűs Gabriella /Zsebi/ (5.b) beszélgetett Brinkus Helgával

Brinkus Helga 2015. március 30. hétfő Meghallgatva: 444 alkalommal

A Szilády Áron Református Gimnázium három ifjú tanulója, Baranyai Brúnó, Tornyai Miklós Ádám és Ördögh Vivien beszélgetett Csányi Ágnessel

Csányi Ágnes 2015. március 27. péntek Meghallgatva: 516 alkalommal

Felsővárosi Általános Iskola három tanulója, Tapodi Janka, Futó Fruzsina Anna és Éltető Alexandra Anna beszélgetett Mongyi Gergellyel

Mongyi Gergely 2015. március 26. csütörtök Meghallgatva: 524 alkalommal

A Bibó István Gimnázium két tanulója, Nánási Viktória és Nagy Zoltán beszélgetett Mongyi Gergellyel

Mongyi Gergely 2015. március 25. szerda Meghallgatva: 392 alkalommal

A Kecskeméti Református Gimnázium négy tanulója, Darabos Lili, Szilvási Vivien, Sipos Villő Kamilla és Úr Barbara Viktória beszélgetett Brinkus Helgával

Brinkus Helga 2015. március 24. kedd Meghallgatva: 463 alkalommal

A Központi Református Általános Iskola két diákja, Reni és Zsani beszélgetett Brinkus Helgával

Brinkus Helga 2015. március 23. hétfő Meghallgatva: 333 alkalommal

Diákszerviz magazinunk mai adásában,a munkáról beszélgetett a szanki Gy. Szabó Béla Református Általános Iskola diákjaival Csányi Ágnes

Csányi Ágnes 2015. március 20. péntek Meghallgatva: 408 alkalommal

Tomi és Vivi a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola tanulói beszélgettek Mongyi Gergővel a munka fontosságáról

Mongyi Gergely 2015. március 19. csütörtök Meghallgatva: 406 alkalommal

Az olvasásról beszélgetett két Váris tanulóval, Szakál Tamással és Malik Dáviddal Mongyi Gergely

Mongyi Gergely 2015. március 18. szerda Meghallgatva: 428 alkalommal

A Fazekas Mihály Általános Iskola két tanulója, Stella és Viktor beszélgetett Brinkus Helgával

Brinkus Helga 2015. március 17. kedd Meghallgatva: 368 alkalommal

A Kertvárosi Általános Iskolába két tanulója, Hegedűs Ildikó és Cserkó Henrietta beszélgetett Brinkus Helgával

Brinkus Helga 2015. március 16. hétfő Meghallgatva: 407 alkalommal

Szilády-s diákok, Tóth Virág Veronika (11.c) és Vidovics Ádám (11.a) beszélgetett Csányi Ágnessel, a munkáról és annak fontosságáról

Csányi Ágnes 2015. március 13. péntek Meghallgatva: 456 alkalommal

A Felsővárosi Általános Iskola tanulói, Viven és Emese beszélgetett Pősz Attilával

Pősz Attila 2015. március 12. csütörtök Meghallgatva: 417 alkalommal

Diákszerviz magazinunkban a mai napon, Szabados Evelin Bibó-s diák beszélgetett Mongyi Gergellyel

Mongyi Gergely 2015. március 11. szerda Meghallgatva: 358 alkalommal

Trencsányi Kata és Takács Leila Szilády-s tanulók vendégeskedtek a Halas Rádió stúdiójában

Brinkus Helga 2015. március 10. kedd Meghallgatva: 412 alkalommal

A Központi Református Általános Iskola két diákja, Károly Reni és Fejes Zsanett beszélgetett Brinkus Helgával

Brinkus Helga 2015. március 09. hétfő Meghallgatva: 405 alkalommal

Szilády-s diákok, Tóth Virág Veronika (11.c) és Nagy Bátor (12.c) beszélgetett Csányi Ágnessel az érzések működéséről

Csányi Ágnes 2015. március 06. péntek Meghallgatva: 397 alkalommal

Tekó-s diákok, Kis-Tóth Vivien és Vígh Tamás beszélgetett Mongyi Gergellyel

Mongyi Gergely 2015. március 05. csütörtök Meghallgatva: 448 alkalommal

Berkes Roland Váris tanuló beszélgetett Mongyi Gergellyel

Mongyi Gergely 2015. március 04. szerda Meghallgatva: 356 alkalommal

Faddi Stella és Serfőző Éda, Fazekasos diákok beszélgettek Brinkus Helgával

Brinkus Helga 2015. március 03. kedd Meghallgatva: 415 alkalommal

A Kertvárosi Iskola tanulói, Ildi és Heni beszélgetett Brinkus Helgával

Brinkus Helga 2015. március 02. hétfő Meghallgatva: 391 alkalommal

A szanki Gy. Szabó Béla Református Általános Iskola négy tanulója, Tossenberger Dzsenifer, Pataki Felícia, Zsikla László és Vincze Bálint beszélgetett Csányi Ágnessel

Csányi Ágnes 2015. február 27. péntek Meghallgatva: 379 alkalommal

Gusztos Vivien, Ternyák Dorka és Török Emese, a Felsővárosi Általános Iskola tanulói beszélgettek Mongyi Gergellyel

Mongyi Gergely 2015. február 26. csütörtök Meghallgatva: 302 alkalommal

Szabados Evelin Bibós diákkal beszélgetett Mongyi Gergely.

Mongyi Gergely 2015. február 25. szerda Meghallgatva: 438 alkalommal

Szilády-s diákok, Trencsányi Kata és Takács Leila beszélgetett Brinkus Helgával

Brinkus Helga 2015. február 24. kedd Meghallgatva: 461 alkalommal

Tősmagi Klaudia és Fejes Zsanett, a Központi Református Általános Iskola tanulói beszélgettek Brinkus Helgával.

Brinkus Helga 2015. február 23. hétfő Meghallgatva: 571 alkalommal

A Szilády Áron Református Gimnázium 10. b osztályos tanulói, Nagy Lili, Szilágyi Anna és Vakula Brigitta vendégeskedtek.

Csányi Ágnes 2015. február 20. péntek Meghallgatva: 491 alkalommal

Berkes Roland Vári-s tanulót hallhatjuk

Mongyi Gergely 2015. február 18. szerda Meghallgatva: 450 alkalommal

A Fazekas Mihály Általános Iskola két tanulója, Faddi Stella és Vincze Milán vendégeskedett Diákszerviz adásunkban

Brinkus Helga 2015. február 17. kedd Meghallgatva: 449 alkalommal

A Kertvárosi Általános Iskola tanulói, Heni, Ildi és Bence beszélgetett Brinkus Helgával.

Brinkus Helga 2015. február 16. hétfő Meghallgatva: 459 alkalommal

Szanki Gy. Szabó Béla Református Általános Iskola 7. osztályos tanulói, Pál Judit, Slezák Réka és Seres Elizabet hallható

Csányi Ágnes 2015. február 13. péntek Meghallgatva: 488 alkalommal

A Felsővárosi Általános Iskola tanulói, Ternyák Dorka és Török Emese vendégeskedett.

Mongyi Gergely 2015. február 12. csütörtök Meghallgatva: 476 alkalommal

Beszélgetés a Bibó István Gimnázium diákjaival

Mongyi Gergely 2015. február 11. szerda Meghallgatva: 284 alkalommal

Brinkus Helga beszélgető partnerei, Savanya Csenge és Berki Bianka voltak a Szilády Áron Református Gimnzáziumból

Brinkus Helga 2015. február 10. kedd Meghallgatva: 524 alkalommal

A Központi Református Általános Iskola tanulói vendégeskedtek, Tősmagi Klaudia és Fejes Zsanett.

Brinkus Helga 2015. február 09. hétfő Meghallgatva: 390 alkalommal

Berkes Roland és Rébék Eszter hallható

Mongyi Gergely 2015. február 04. szerda Meghallgatva: 406 alkalommal

A Fazekas Mihály Általános Iskola tanulói, Tóth Anna és Faddi Stella vendégeskedtek.

Brinkus Helga 2015. február 03. kedd Meghallgatva: 447 alkalommal

A Kertvárosi Általános Iskola tanulói, Heni és Ildi vendégeskedtek.

Brinkus Helga 2015. február 02. hétfő Meghallgatva: 396 alkalommal

a szanki Gy.Szabó Béla Református Általános Iskola tanulói érkeztek, Vincze Bálint, Pataki Felícia és Patkós Máté.

Weyble Dávid 2015. január 30. péntek Meghallgatva: 386 alkalommal

A Felsővárosi Általános Iskola tanulói, Kudela Gréta, Papp Dia és Urfi László hallható.

Mongyi Gergely 2015. január 29. csütörtök Meghallgatva: 402 alkalommal

Tóth Szilárd, Szabados Evelin és Oláh Alexandra, a Bibó István Gimnázium tanulói vendégeskedtek.

Mongyi Gergely 2015. január 28. szerda Meghallgatva: 443 alkalommal

Trencsányi Kata és Takács Leila Szilády-s tanulók vendégeskedtek Diákszerviz adásunkban.

Brinkus Helga 2015. január 27. kedd Meghallgatva: 371 alkalommal

Diákszerviz magazinunk mai adásában, a Központi Református Általános Iskola tanulói, Fejes Zsanett és Károly Reni vendégeskedtek.

Brinkus Helga 2015. január 26. hétfő Meghallgatva: 352 alkalommal

Végzős Szilády-s diákokkal beszélgetett Csányi Ágnes

Csányi Ágnes 2015. január 23. péntek Meghallgatva: 307 alkalommal

TEKÓ-s diákok érkeztek, Frittmann Patrik, Honfi Benedek és Honfi Dániel.

Mongyi Gergely 2015. január 22. csütörtök Meghallgatva: 566 alkalommal

Diákszerviz magazinunk mai adásában, a Fazekas Mihály Általános Iskola tanulói, Faddi Stella és Müller Leila vendégeskedett.

Brinkus Helga 2015. január 20. kedd Meghallgatva: 456 alkalommal

Kertvárosi Általános Iskola tanulói, Heni Ildi és Gergő vendégeskedtek Diákszerviz adásunkban.

Brinkus Helga 2015. január 19. hétfő Meghallgatva: 428 alkalommal

Szanki diákokkal beszélgetett Csányi Ágnes

Csányi Ágnes 2015. január 16. péntek Meghallgatva: 339 alkalommal

A Felsővárosi Általános Iskola tanulói vendégeskedtek, Gusztos Vivien és Minda Bianka.

Mongyi Gergely 2015. január 15. csütörtök Meghallgatva: 416 alkalommal

A Bibó István Gimnázium tanulói vendégeskedtek, Kakuja Fanni, Szabados Evelin és Oláh Alexandra.

Mongyi Gergely 2015. január 14. szerda Meghallgatva: 435 alkalommal

A Szilády Áron Református Gimnázium két tanulója, Trencsányi Kata és Takács Leila érkeztek Diákszerviz adásunkba.

Brinkus Helga 2015. január 13. kedd Meghallgatva: 469 alkalommal

Károly Reni és Fejes Zsanett, a Központi Református Általános Iskola tanulói vendégeskedtek.

Brinkus Helga 2015. január 12. hétfő Meghallgatva: 399 alkalommal

Szilády-s diákokkal beszélgetett Csányi Ágnes

Csányi Ágnes 2015. január 09. péntek Meghallgatva: 476 alkalommal

Szilády-s tanulókkal hallhatnak beszélgetést

Brinkus Helga 2015. január 06. kedd Meghallgatva: 443 alkalommal

Diákszerviz magazinunk mai adásába, a Kertvárosi Általános Iskola tanulói érkeztek, Szabó Bence, Hegedűs Ildikó és Papp Gergő.

Brinkus Helga 2015. január 05. hétfő Meghallgatva: 404 alkalommal

A Központi Református Általános Iskola tanulói, Leila, Hanna és Fanni vendégeskedett.

Brinkus Helga 2014. december 29. hétfő Meghallgatva: 374 alkalommal

Beszélgetés a Fazekas Mihály Általános Iskola tanulóival, Barna Szabolccsal és Veréb Sándorral.

Brinkus Helga 2014. december 23. kedd Meghallgatva: 265 alkalommal

Karácsonyi készülődés - interjú válogatás diákokkal 2. rész

Pősz Attila 2014. december 18. csütörtök Meghallgatva: 340 alkalommal

Karácsonyi készülődés - interjú válogatás diákokkal 1. rész

Pősz Attila 2014. december 17. szerda Meghallgatva: 452 alkalommal

Szilády-s tanulók, Takács Leila és Trencsányi Katalin érkeztek Diákszerviz magazinunkba.

Brinkus Helga 2014. december 16. kedd Meghallgatva: 371 alkalommal

A Központi Református Általános Iskola tanulói, Tősmagi Klaudia, Vilonya Martin és Hegedűs Dénes hallható.

Brinkus Helga 2014. december 15. hétfő Meghallgatva: 397 alkalommal

Diákszerviz magazinunk mai adásának vendégei, a Fazekas Mihály Általános Iskolából érkeztek, Veréb Sándor és Barna Szabolcs.

Brinkus Helga 2014. december 09. kedd Meghallgatva: 413 alkalommal

Kertvárosi Általános Iskola tanulói, Hegedűs Ildikó, Szabó Bence és Papp Gergő hallható.

Brinkus Helga 2014. december 08. hétfő Meghallgatva: 453 alkalommal