Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!

Egymásra hangolva

Műsorvezetők: Beke László,

Az Egymásra Hangolva Magazin arról szól, amit a megnevezése is sejtet. Eleve eltérő „hangnemben" beszélő, érző, gondolkodó, esetleg egymástól „elhangolódott" házaspároknak szeretne segíteni, valamint egy-egy különleges életút bemutatása közben hangolódik egymásra riporter és riportalany. A műsor vezetője Beke László közel tíz éve foglalkozik rendszeresen házaspárok segítésével, feleségével, Bettyvel közösen. E mellett Laci sok-sok előadást tart az ország különböző részein, ahol fiataloknak segít a személyiség fejlesztésében, illetve  függőségek megelőzése terén. Az Egymásra Hangolva Alapítvány honlapja itt érhető el.

Hanganyagok

Dr. Pintér Sándor gyermekgyógyász professzorral beszélgetünk

Beke László 2016. augusztus 20. szombat Meghallgatva: 148 alkalommal

Hajvert Ákossal, a kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola igazgatójával beszélgetett Beke László

Beke László 2016. június 18. szombat Meghallgatva: 253 alkalommal

Oravetz Anett református lelkésznő életútja

Beke László 2016. május 14. szombat Meghallgatva: 544 alkalommal

Honti Irén evangélikus lelkésznő életútja

Beke László 2016. április 30. szombat Meghallgatva: 624 alkalommal

Gutai István író-kutatóval beszélgetett Beke László

Beke László 2016. április 16. szombat Meghallgatva: 212 alkalommal

Csodálatos Hölgyek sorozatban Ulakcsainé Lovas Jolánt ismerhetjük meg

Beke László 2016. április 09. szombat Meghallgatva: 232 alkalommal

Beszélgetés Dr. Nagyillés János docenssel, az SZTE Klasszika-Filológia és Neolatin tanszékének vezetőjével

Beke László 2016. március 19. szombat Meghallgatva: 362 alkalommal

Friebert Tibor baptista lelkész életútja

Beke László 2016. március 12. szombat Meghallgatva: 483 alkalommal

Bödecs Pál református lelkész életútja

Beke László 2016. március 05. szombat Meghallgatva: 486 alkalommal

Beszélgetés Idősebb és Ifj. Balogh Istvánnal, a Kiskunhalasi Csillagászati Obszervatórium csillagászaival

Beke László 2016. február 27. szombat Meghallgatva: 289 alkalommal

dr. Finta József kiskunhalasi plébános életútját ismerhetik meg

Beke László 2016. február 20. szombat Meghallgatva: 517 alkalommal

Dr. Lengyel János főorvos úrral, a kiskunhalasi Semmelweis Kórház orvosigazgatójával beszélget Beke László

Beke László 2016. február 13. szombat Meghallgatva: 1429 alkalommal

Édes Árpád református lelkész beszél múltjáról, jelenéről, családjáról és hivatásáról

Beke László 2016. február 06. szombat Meghallgatva: 678 alkalommal

Szakál Aurél életút riportja

Beke László 2016. január 23. szombat Meghallgatva: 369 alkalommal

dr. Bognárné Nagy Éva, a Szilády Áron Református Gimnáziumának címzetes igazgatónője beszélget Beke Lászlóval

Beke László 2016. január 16. szombat Meghallgatva: 368 alkalommal

Bán Róbert, Tázlár község polgármesterét ismerhetik meg.

Beke László 2016. január 09. szombat Meghallgatva: 269 alkalommal

Kárpi Ferenc életútját ismerhetik meg

Beke László 2016. január 02. szombat Meghallgatva: 274 alkalommal

Lakatos István író, illusztrátor és képregény készítővel beszélgetett Beke László

Beke László 2015. december 19. szombat Meghallgatva: 495 alkalommal

Folytatjuk Dr. Matus István a Soltvadkerten élő pszichiáter főorvossal készült beszélgetést

Beke László 2015. november 28. szombat Meghallgatva: 660 alkalommal

Beke László riporter beszélgetőtársa Dr. Matus István a Soltvadkerten élő pszichiáter főorvos

Beke László 2015. november 21. szombat Meghallgatva: 327 alkalommal

Csodálatos hölgyek: Fülöp Sára mesél életéről és a hit által kijelölt útról

Beke László 2015. november 13. péntek Meghallgatva: 533 alkalommal

Dr. Fogarasi Zsuzsával, a kecskeméti Ráday Múzeum igazgatónőjével beszélgetett Beke László

Beke László 2015. november 06. péntek Meghallgatva: 268 alkalommal

Csodálatos hölgyek sorozatban, Balassi Ferencné tázlári tanárnő életpályáját ismerhetik meg

Beke László 2015. október 30. péntek Meghallgatva: 309 alkalommal

Csodálatos hölgyek sorozat folytatása - Cselik Beatrix százados

Beke László 2015. október 09. péntek Meghallgatva: 512 alkalommal

Horváth Sándor Író, újságíró, szerkesztő, kultúrpolitikus. Több kötet szerzőjével Beke László beszélgetett

Beke László 2015. október 02. péntek Meghallgatva: 289 alkalommal

Gólyatábor - Az idén is Kunfehértón volt a Szilády-s közösségépítő gólyatábor.

Beke László 2015. szeptember 18. péntek Meghallgatva: 273 alkalommal

CSODÁLATOS HÖLGYEK sorozat folytatásában - Martinov Emilné Ircsi néni

Beke László 2015. szeptember 11. péntek Meghallgatva: 271 alkalommal

Emberi történet a küzdelemről, a kitartásról, hitről

Beke László 2015. augusztus 28. péntek Meghallgatva: 315 alkalommal

EGY VADÁSZPILÓTÁVAL, OTT AHOL MINDIG KÉK AZ ÉG

Beke László 2015. augusztus 14. péntek Meghallgatva: 888 alkalommal

Csodálatos hölgyek sorozat folytatásában - Darányi Erika

Beke László 2015. augusztus 07. péntek Meghallgatva: 2227 alkalommal

Csodálatos Hölgyek c. sorozatban, Kormosné Hufnágel Lilla ápolónővel beszélget Beke László

Beke László 2015. július 31. péntek Meghallgatva: 944 alkalommal

Horváth János tanár úrral beszélgetett Beke László

Beke László 2015. július 03. péntek Meghallgatva: 576 alkalommal

CSODÁLATOS HÖLGYEK sorozat folytatásában, dr. Kellner Máté Barnabásné Marikával beszélget Beke László

Beke László 2015. június 19. péntek Meghallgatva: 430 alkalommal

Csodálatos hölgyek sorozatunkban - Bánné Égető Zsuzsanna

Beke László 2015. június 12. péntek Meghallgatva: 435 alkalommal

Csodálatos Hölgyek sorozat folytatásában - Seres Angelika hitoktató hallható

Beke László 2015. június 05. péntek Meghallgatva: 537 alkalommal

Csodálatos hölgyek sorozatban - Forczekné Lányi Tünde életút sztorijába tekinthetünk be Beke László riporterünk segítségével.

Beke László 2015. május 29. péntek Meghallgatva: 445 alkalommal

Varga György család és házassággondozóval beszélgetünk: Mit jelent a mai világban a "férfi lét"

Beke László 2015. május 22. péntek Meghallgatva: 623 alkalommal

CSODÁLATOS HÖLGYEK: Beszélgetés Révész Szilviával a Baptista Szeretetszolgálat kommunikációs igazgatójával

Beke László 2015. május 15. péntek Meghallgatva: 471 alkalommal

A verseknek lelkük van! - beszélgetés Pál Sándor Attilával

Beke László 2015. április 24. péntek Meghallgatva: 420 alkalommal

Kapcsolatokról; kicsit másként

Beke László 2015. április 01. szerda Meghallgatva: 431 alkalommal

A veszélyes emlékezésről hallhatnak néhány gondolatot.

Beke László 2015. március 25. szerda Meghallgatva: 299 alkalommal

2015. március 14-én Kiskunhalason fellépő Omega együttes kísérő Lorántffy Zsuzsanna kamarakórus vezetőjével, Andáné Vastag Andreával beszélgetett László Beke a közös koncertre való felkészülésről és az új kihívásokról

Beke László 2015. március 18. szerda Meghallgatva: 328 alkalommal

Hősök ott születnek, ahol véget ér az út, de a láb lépni tud! - Beszélgetés Nagy Ervinnel és feleségével Noémivel

Beke László 2015. március 11. szerda Meghallgatva: 390 alkalommal

Családon belüli időbeosztás

Beke László 2015. március 04. szerda Meghallgatva: 350 alkalommal

Tolnai Ottó Kossuth-díjas, Szerbiában élő magyar íróval, költővel beszélget Beke László.

Beke László 2015. február 18. szerda Meghallgatva: 439 alkalommal

Talpig nehéz hűségben

Beke László 2015. február 11. szerda Meghallgatva: 478 alkalommal

Amikor kiürül a szeretetkamránk - Fogyócikkek: só, cukor, liszt… és a szeretet

Beke László 2015. február 04. szerda Meghallgatva: 493 alkalommal

85 év házasság

Beke László 2015. január 28. szerda Meghallgatva: 443 alkalommal

Az ÖNBECSÜLÉSRŐL oszt meg néhány gondolatot Beke László.

Beke László 2015. január 07. szerda Meghallgatva: 473 alkalommal

A karácsonyról, karácsonyvárásról, karácsonyi készülődésről

Beke László 2014. december 24. szerda Meghallgatva: 483 alkalommal

Beke László riporterünk a Szentpéteri házaspárral beszélgetett Miskolcon, egy drogmegelőzési konferencián.

Beke László 2014. december 17. szerda Meghallgatva: 407 alkalommal

"Ej, ráérünk arra még!" - A halogatás veszélyei a párkapcsolatban.

Beke László 2014. november 26. szerda Meghallgatva: 541 alkalommal

Két világ találkozása - a vegyes házasságról mesél Varga Barnabás és felesége Anikó

Beke László 2014. november 19. szerda Meghallgatva: 555 alkalommal

Egészségre nevelés, egészségtudat fejlesztése a felnőttlakosság körében

Beke László 2014. november 12. szerda Meghallgatva: 526 alkalommal

Konfliktusok

Beke László 2014. november 05. szerda Meghallgatva: 461 alkalommal

Boldog házaspárok egyszerű szokásai

Beke László 2014. október 29. szerda Meghallgatva: 676 alkalommal

Miként alapozza meg a család légköre a felnövekvő fiatal önálló életét

Beke László 2014. október 22. szerda Meghallgatva: 492 alkalommal

Család és az ünnepek kapcsolata

Beke László 2014. augusztus 20. szerda Meghallgatva: 522 alkalommal

Beszélgetés az Iván házaspárral

Beke László 2014. augusztus 06. szerda Meghallgatva: 538 alkalommal

Beszélgetés dr. Thomas Katzenbach németországban élő orvossal

Beke László 2014. július 30. szerda Meghallgatva: 535 alkalommal

Házasságon belüli "évszakok" - tél

Beke László 2014. július 16. szerda Meghallgatva: 509 alkalommal

Tavasz - Házasságon belüli "évszakok"

Beke László 2014. július 09. szerda Meghallgatva: 474 alkalommal

Házasságon belüli "évszakok" - ősz

Beke László 2014. július 02. szerda Meghallgatva: 495 alkalommal

Házasságon belüli "évszakok" - a nyár

Beke László 2014. június 25. szerda Meghallgatva: 539 alkalommal

Papp János a magyarországi Baptista egyház elnökével hallhatnak beszélgetést. A riporter Beke László.

Beke László 2014. június 11. szerda Meghallgatva: 518 alkalommal

Egy házaspárral hallhatnak beszélgetést. A riporter Beke László

Beke László 2014. május 28. szerda Meghallgatva: 499 alkalommal

V. Kulcsár Ildikó a Nők Lapja magazin szerkesztője mesél a Párkapcsolati Wellness hétvége keretein belül

Beke László 2014. május 21. szerda Meghallgatva: 522 alkalommal

Hogyan tudjuk egymást bátorítani?

Beke László 2014. május 01. csütörtök Meghallgatva: 501 alkalommal

Hogyan tegyük tönkre a kapcsolatunkat?

Beke László 2014. április 23. szerda Meghallgatva: 513 alkalommal

Vajon lesz-e valaha férjem/feleségem? - beszélgetés diákokkal

Beke László 2014. április 16. szerda Meghallgatva: 677 alkalommal

Beszélgetés Györgyi Jánossal a Konok Kunok Motoros klub vezetőjével - Riporter Beke László

Beke László 2014. április 09. szerda Meghallgatva: 645 alkalommal

Bán László és Bánné Gyulás Henrietta házaspárral beszélgetett Beke László

Beke László 2014. március 19. szerda Meghallgatva: 682 alkalommal

Intimitás-lényege, fontossága, annak hiánya és következménye

Beke László 2014. március 12. szerda Meghallgatva: 782 alkalommal

Mennyire különbözőek vagyunk

Beke László 2014. március 05. szerda Meghallgatva: 551 alkalommal

Beke László baptista lelkipásztor, a műsor szerkesztőjének bemutatkozása

Beke László 2014. február 25. kedd Meghallgatva: 620 alkalommal